House, NCIS, Feleségek: előbb indítja sorozatait a TV2

Vágólapra másolva!
A tervezettnél egy héttel korábban rajtolnak az új évadok, új részek.
Vágólapra másolva!

A nézettséget tekintve a TV2 beragadni látszott az őszi idénykezdeten, legalábbis az első héten a Párbaj sem remekelt, a Celebműszak pedig kifejezetten simán kikapott a Barátok közt-től. Talán ennek köszönhető, hogy a TV2 nem akar még jobban lemaradni, így a tervezettnél egy héttel korábban indítja új részekkel az NCIS-t, a Gyilkos számok-at, a Doktor House-t, a Született feleségek-et, a Szellemekkel suttogó-t. Új elem is lesz, A Harper-sziget egy lezárt végű drámai sorozat, melyben sorra hullanak a szereplők, akárcsak a Tíz kicsi néger című klasszikus krimiben.

Szeptember 21-én tehát a hatodik évaddal jön az NCIS, az ötödik szezonját kezdi a Gyilkos számok, rögtön utána. 23-án, szerdán jön a népszerű doki, az ötödik évad 12. részével, utána pedig elmarad a Szellemekkel suttogó, viszont helyére kerül A Harper-sziget, mint új sorozat. 25-én, pénteken rajtol délután a Hallmarkon már sokszor leadott Amy-nek ítélve, este viszont az 5. évad 12. (itthon még nem vetített) részével jön a Született feleségek, ezt pedig a 4. évad 4. részével követi a szellemekkel vígan eltrécselő Jennifer Love Hewitt (a képen).