Gyerekkorunk indiánjai a képernyőn

Kétszázhúsz éve, 1789. szeptember 15-én született a jobbára csak J. F. Cooperként ismert James Fenimore Cooper. Az amerikai író vadnyugati történetek sokaságával tett szert népszerűségre, amiknek természetesen képernyős feldolgozása is született néhány. Tévés körkép a Vadölő-től Az utolsó mohikán-ig.

Bizonyára sokunk könyvespolcán ott lapul még a Nagy indiánkönyv, amely Cooper öt történetét fűzi össze egy ciklusba - a regények központi alakja Natty Bumppo, az indiánok között nevelkedett fehér vadász, akit Vadölőnek, Sólyomszemnek és Bőrharisnyának is neveznek barátai. A könyvsorozat nemcsak a férfi privát életét mutatja be, de rávilágít azokra a változásokra is, amik a gyarmatosítás idején lejátszódtak, és kvázi a modern Amerika kialakulásához vezettek.

Az egy karakter köré csoportosuló történetek szinte kínálják a sorozatformát, de persze Cooper kalandjai már a televízió megjelenése előtt megihlették a filmeseket: elsőként a Bőrharisnya átdolgozása készült el, 1909-ben. Az író népszerűsége talán abban rejlik, hogy regényei életszagúak: maga is pionír család gyermeke volt, kalandjait így - ellentétben a Winnetou-t megteremtő Karl Mayjal - jobbára saját tapasztalatai alapján írta. A kutatók szerint Natty Bumppót például egy David Shipman nevű férfiről mintázta, aki az író szülővárosa mellett élt egyedül a hegyekben.

A Nagy indiánkönyv történetei alapján először 1957-ben készült egy harmincnyolc részes tévésorozat, Hawkeye and the Last of the Mohicans (vagyis Sólyomszem és az utolsó mohikán) címmel. A szériát a korábban a Nyomkereső-t és több más vadnyugati történetet megfilmesítő Sam Newfield rendezte, Csingacsguk szerepére pedig a harmincas, negyvenes évek horrorfilmjeinek sztárját, (az ifjabb) Lon Chaneyt sikerült megnyerni.

Talán Karl May kultuszának köszönhető, hogy a fehér vadász történeteire a németek is rákattantak, így 1969-ben az akkori Nyugat-Németországban is készült egy hasonló sorozat. A francia közreműködéssel megvalósított Die Lederstrumpferzählungen (vagyis Bőrharisnya-történetek) összesen 380 percet számlál, egyes epizódjai az összefoglaló címhez hasonlóan eléggé furán hangzanak németül: a Der letzte Mohikaner-ről vagy a Der Wildtöter-ről valószínűleg kevesen asszociálunk a vadnyugati prérikre.

Az 1994-es Sólyomszem intrója:

A hetvenes évek eleje már ismét az amerikai produkciók jegyében zajlott: Az utolsó mohikán 1971-es tévés feldolgozását két Emmy-díjra is jelölték, amelyből az egyik a Csingacsgukot alakító John Abinerit illette volna. A színészt a két évvel későbbi Hawkeye, the Pathfinder (Sólyomszem, a nyomkereső) című ötrészes széria is megtartotta Csingacsgukként, holott teljesen más gárdával dolgozott - Sólyomszemet például már Paul Massie játszotta Kenneth Ives helyett.

A Bőrharisnya-történetekből a nyolcvanas években is készült egy minisorozat, de több tévéfilmet is láthattunk a témában, főként Az utolsó mohikán mozgatta meg a tévések fantáziáját. Cooper valamely története - az IMDb szerint - legutóbb 1996-ban került képernyőre, előtte az 1994-es Hawkeye (Sólyomszem) volt egy komolyabb vállalkozás: a 23 részes sorozatban feltűnt James Cromwell is, aki a Sírhant művek-ben George-ot, a 24-ben Jack Bauer apját játszotta.