Ray Wise a Dollhouse-t erősíti

Vágólapra másolva!
Ray Wise aláírt a Fox Dollhouse című sci-fi sorozatához, a második évadban szerepel.
Vágólapra másolva!

Ray Wise, akit mostanában a tévézők az AXN-en látható Reaper - A démonírtók-ban láthatnak, leszerződött a Dollhouse-hoz, így a második évadban feltűnik majd Eliza Dushku mellett. Eleinte nem kap nagy szerepet (jó humorú, igen okos főnököt alakít), de idővel jelentősebb karakterré nőheti ki magát. Wise olyan filmekben és sorozatokban szerepelt korábban, mint a Twin Peaks, a Hajsza, a Con Train - A fegyencvonat, vagy a Szabad fogás, de játszott például a 24-ben vagy a Beverly Hills 90210-ben is.

A sorozat nagy hírverés után 2009 februárjában startolt, de nem hozta az elvárt számokat - ugyanakkor az írója, Joss Whedon és a főszereplő, Eliza Dushku elég nagy nevek a szakmában, így a csatornának is van hite bennük, mert május közepén bejelentették, hogy lesz folytatás. Bár a tévéiparban is tapasztalható válság miatt a Dollhouse is visszafogottabb költekezés mellett készül, látható lesz a folytatásban Jamie Bamber (Csillagközi romboló), Keith Carradine (Dexter, Gyilkos számok), Alexis Denisof (Angel, Buffy) és Summer Glau is - őt a magyar tévéző legutóbb a Terminator: Sarah Connor krónikái-ban láthatta.