Emmy-díj: akárcsak tavaly

Vágólapra másolva!
Vasárnap adták át Los Angelesben a tévés szakma legrangosabb díjának számító Emmyt: nem sok változás történt tavaly óta.
Vágólapra másolva!

Akár be is másolhatnánk ide a tavalyi díjátadóról szóló cikkünket, igen keveset kellene változtatnunk rajta: az Emmy döntnökei ugyanis nem erőltették meg magukat, a legjobb drámai sorozat és vígjátéksorozat, a legjobb drámai színész és színésznő, valamint a legjobb komikus színész kategóriájában ugyanazok nyertek, mint 2008-ban.

A legjobb sorozatoknak így a Mad Men - Reklámőrültek, illetve A stúdió bizonyultak - annak ellenére, hogy előbbinek olyan riválisokkal kellett megküzdenie, mint a Dexter, a Doktor House vagy a Lost, az utóbbinak pedig olyan friss és erős ellenfelei akadtak, mint az Így jártam anyátokkal vagy a rajzfilmek közül e kategóriában elsőként jelölt Family Guy.

A drámai kategóriák színészei közül a Breaking Bad droggyártó kémiatanárát, Bryan Cranstont díjazták, a legjobb színésznőnek járó elismerést pedig A hatalom hálójában hősnője, Glenn Close kapta. A vígjátéki kategóriából Alec Baldwin (A stúdió) került ki győztesen, a tavalyihoz képest így csak a legjobb komikus színésznő kiléte változott: Tina Fey helyett ezúttal a Tara alteregói-ban négy szerepet is eljátszó Toni Collette vihette haza az Emmyt.

A legjobb realitynek, illetve a legjobb reality műsor vezetőjének járó díjak idén szintén ugyanoda kerültek, mint tavaly: előbbi kategóriában a The Amazing Race, utóbbiban a Survivor házigazdája, Jeff Probst győzedelmeskedett. A nyertesek teljes listája itt olvasható, a korábban kiosztott Creative Emmyről és Daytime Emmyről pedig itt és itt írtunk.

1949 januárjában indult

Az Emmy megalapítása is érdekes volt, hiszen a díjat kiosztó szervezet, az Academy of Television Art & Sciences ugyanis kezdetben egyáltalán nem akart semmilyen díjat kiadni. Sőt, koncepciójával szöges ellentétben állt egy díj létrehozása, hisz az akadémia pusztán szakmai műhelyként, illetve érdekvédelmi szervezetként jött létre, amely távol akarta tartani magát a csillogástól, látványos rendezvényektől, így egyszersmind a közönségtől is. Legalábbis így tervezte a szervezet alapítója, Syd Cassyd, aki egyébként a neves rendező, Frank Capra segédje volt a második világháború idején.

Forrás: AFP

A 30 Rock stábja - sok fotó itt!

Cassyd törekvése nem is volt olyan ésszerűtlen, ha belegondolunk, hogy szervezetét 1946-ban alapította, amikor Amerika-szerte még csak ötvenezer tévékészülék-tulajdonossal kellett számolni. Az akadémia létszáma ennek ellenére rohamos mértékben növekedett (az első tanácskozáson mindössze öten vettek részt, az ötödiken már kétszázötvenen), de a nagyfilmes hollywoodiak így sem vették komolyan a szervezetbe tömörült tévéseket. Cassyd és társai ezért sok tervüket nem tudták véghezvinni: ki kellett találniuk valamit, ami emelheti presztízsüket, végül egy díj alapítása mellett döntöttek.

Az Emmy-díj ugyanis külalakját tekintve nem más, mint egy szárnyas nőalak, aki a tudomány szimbólumát, egy atomot tart a feje felett - miután a név megváltozott, ma már csak ez emlékeztethet az akadémia eredeti, tudományos beállítottságára. A szobrot egy Louis McManus nevű mérnök tervezte, aki a nőalakot a feleségéről mintázta: nem volt könnyű dolga, a döntőbizottság csak negyvenhét visszautasított terv után fogadta el a díj azóta is szinte változatlan megjelenését.

Forrás: AFP

Glenn Close a díjjal - sok fotó itt!

Az, hogy az Emmy ma már inkább a szórakoztató műsorokat díjazza, tulajdonképpen a legendás showmannek, Ed Sullivannek köszönhető. Sullivan - amellett, hogy 1948-tól saját show-t vezetett, ahol olyanok is megfordultak, mint Elvis Presley, a Beatles vagy a Doors - 1955-ben megalapította saját tévés szervezetét, amely olyan méretű konkurenciává nőtte ki magát, hogy az eredeti akadémia kénytelen volt egyezkedni. A két szervezet konszenzusából létrejött a National Academy of Television Arts & Sciences, melynek első elnöke maga Sullivan lett: innentől kezdve került a hangsúly a szórakoztatásra, a minél látványosabb díjkiosztók szervezésére.