Pénzt követelnek Larry Kingtől

Vágólapra másolva!
50 ezer dollárra perelték a CNN ismert riporterét egy tavalyi koccanás miatt.
Vágólapra másolva!

A Larry King Enterprises és a tévés sofőrje ellen indított pert két ismeretlen személy, akik azt állítják, hogy tavaly egy baleset során súlyosan megsérültek. A riporter felesége, a korábbi énekesnő és szintén tévés Shawn King szerint az egész nem más, mint egy tisztességtelen, ravasz terv, hogy hasznot húzzanak abból, hogy férje tehetős sztár. Komolytalannak tartja a bírósági ügyet, mivel egyáltalán nem sérült a koccanás során egyik jármű sem, és mikor az utasok kiszálltak a kocsiból, azt állították, hogy teljesen rendben vannak - mondta a Daily Expressnek.

Állítása szerint szemtanúkkal tudják igazolni, hogy semmi nem történt, sofőrjük pedig ellenőrizte, hogy minden rendben van-e. Shawn King szerint a másik fél korrekt módon megadta biztosítója adatait, de mikor megtudta, hogy Larry King cégével van dolga, csak akkor fordult orvoshoz és ügyvédhez, hogy minél több pénzt csikarjon ki az Emmy-díjas ikontól, aki a CNN emblematikus figurája, és több mint 40 ezer beszélgetésen van túl politikusokkal, művészekkel, sportolókkal.

A feleknek decemberben van jelenésük a bíróságon.