Kemény zsaruk: Vic Mackey bukása

Az AXN-en a napokban ért véget minden idők talán legbevállalósabb rendőrsorozata, a Kemény zsaruk, ami hét évad alatt minden létező fronton a határokat feszegette, nem mellesleg megmutatta, hogy a sorozat, mint formátum, igenis alkalmas az epikus történetmesélésre.

Láttunk már sorozatban erőszakos, korrupt zsarukat, vékony jégen manőverező túlélő-figurákat, bármire képes harcosokat is, de olyan kifejlett nagyvadat, aki mindezt egymaga testesítette meg, olyat még nem nagyon. A tarkopasz Vic Mackey, a Kemény zsaruk emblematikus főszereplője alighanem az egyik legellentmondásosabb antihős, aki valaha megfordult a kisképernyőn: figurája ravaszul ellenáll minden skatulyának, amibe beletuszkolná az ember. Mackey habozás nélkül ölt, lopott, csalt, hazudott, lényegében minden létező erkölcsi tabut áthágott a sorozat folyamán - az ember hét évadon keresztül mégis követte bárhová.

A Kemény zsaruk 2002-ben indult a bevállalós húzásaival még a kábeles mezőnyből is kitűnő - például a Kés/Alatt-ot is adó - FX műsorán, és mindjárt az első rész (egyébiránt minden idők egyik legütősebb pilotja) egy kijózanító tökön rúgással ért fel a felkészületlen tévénéző számára - és ezt az évek során csak újabbak követtek. A sorozat már külsőségeiben is radikálisan újat hozott, hiszen a televíziós sztenderdekkel szöges ellentétben álló zaklatott kézikamerázás, az aláfestő zene hiánya vagy a valós helyszínek még nagyvásznon is ritkán tapasztalható, kényelmetlen közelségbe rántották az eseményeket, de ami ennél a formai bravúrnál sokkal fontosabb és ami a Kemény zsaruk-at igazán kiemeli társai közül, az a kérlelhetetlen következetesség, amivel a készítők hőseikhez viszonyultak.

Farmington, ez a fiktív Los Angeles-i körzet, ahol a legvadabb farkastörvények uralkodnak, éppenséggel nem az a hely, ahol az ember nagyon válogathat az eszközökben, de Vic Mackey morális kilengéseit kényelmes csúsztatás lenne csupán a körülmények számlájára írni - ő ilyen és kész. A búcsúzó Rawlings százados (Glenn Close alakításában) még a negyedik évadban, a szezonfinálé utolsó pillanataiban Mackey-nek szegezte a kérdést: mit gondol, hogyan fog végződni számára ez az egész? Mackey habozott egy pillanatig, majd a rá jellemző magabiztossággal vetette oda: jöjjön, aminek jönnie kell. Jött.

Kacskaringós, de tökéletesen egyértelmű, markáns vonal jelzi azt az ívet, ami az évek alatt elvezetett idáig: a Kemény zsaruk azon kevés sorozat egyike, amelynek végkifejlete lényegében már az első részbe kódolva volt. A sorozat készítői az első három-négy évadban a Strike Team tagjai között felépítették egy sziklaszilárdnak hitt köteléket, amit a merész balhék, az egymásrautaltság, a lojalitás tartott egyben, majd ahogy haladtunk tovább a cselekményben, szisztematikusan, kérlelhetetlenül atomjaira szedték az egészet - a Kemény zsaruk így váltott realistára hangszerelt, bevállalós zsarusorozatból nyomasztóan feszült, kíméletlen bűndrámába, amelynek hősei feltartóztathatatlanul szlalomoznak végzetük felé.

Így tett rendet korábban a főszereplő:

A televíziózás világa nem igazán kedvez az ilyesfajta hosszú távú építkezésnek, de Shawn Ryan és csapata kompromisszumok nélkül végigcsinálta, amire vállalkozott: ez a hét évad, ez a nyolcvannyolc epizód olyan karakterábrázolást és komplex cselekményvezetést hoz, amit talán csak James Ellroy epikus bűnregényei tudnak felmutatni. Mindez aligha működne ilyen hatásfokkal a bravúros színészi alakítások nélkül: a készítők javarészt ismeretlen arcokból az évtized talán legerősebb gárdáját toborozták össze, amiben az állandó szereplőktől kezdve (Ronnie, Lem, Claudette, Dutch, Aceveda - nélkülük a Kemény zsaruk aligha lenne az, ami) a visszatérő figurákon át (gondoljunk csak Forrest Whitaker megszállott nyomozójára vagy Anthony Anderson diabolikus gengszterére) a legutolsó epizodistáig mindenki a helyén van. Mindenekelőtt azonban Michael Chiklist (Vic) és Walter Gogginst (Shane) kell kiemelni, akik valami elképesztő precizitással és intenzitással hozzák a két egymással szembeforduló, meghasonlott barátot - amit az utolsó epizódokban művelnek, az garantáltan beég az ember agyába.

Egy hangulatos anyag:

A Kemény zsaruk befejezése olyan, mint a sorozat, a hét évad maga: átgondolt, kompromisszummentes, kíméletlen. A veterán regény- és forgatókönyvíró David Mamet szerint az igazi dráma nem az, amikor jó és a rossz között kell választani, hanem amikor két rossz között. Shawn Ryan, a sorozat kreatív atyaúristene saját bevallása szerint mindvégig ezt a tételt tartotta szem előtt, amikor hősei sorsát elrendezte: így vagy úgy, végül a Strike Team minden tagját maga alá temette az a tengernyi mocsok, amit éveken keresztül görgettek maguk előtt. Szükségszerű bukásuk talán az egyik legjobban felvezetett, legintenzívebb sorozatfinálé a televíziózás történetében, aminek megsemmisítő záróképe még nagyon sokáig elkíséri az embert.

Martsa András