A 83 évesen elhunyt Dargay Attila animációsfilm-rendező számos televíziós munkája közül a négy legtöbbet vetítettet emeljük ki: generációk nőttek fel olyan klasszikusokon, mint a Gusztáv vagy a moziban aratott siker előtt tévésorozatnak készült Vuk.
A Gusztáv-sorozat
A füllentős, hiú, kapzsi, így tényleg emberszerű figura Dargay keresztapjáról kapta a nevét, őt hívták Gusztávnak. A figurát a Jankovics-Dargay-Nepp hármas találta ki (egy házi rajzversenyen nyert Jankovics, a legtöbb részt pedig Nepp rendezte), a ritkás hajú figura pedig hamar sikeres lett, külföldön is vetítették, nem csak Európában, még Új-Zélandon is, hiszen nyelvi nehézségek sem voltak. 1965 és 1968 között készültek az epizódok, és ezek fogadtatása is közrejátszott abban, hogy francia megrendelésre 1969-től La Fontaine meséin dolgozott. A mai szemmel nézve puritán módon megrajzolt Gusztáv-sorozatban a főszereplővel jobbára hétköznapi dolgok történnek, nőzni próbál, féltékeny lesz, legyet hajkurász, boltban szerencsétlenkedik, pont az, hogy hétköznapi kisemberként jelent meg a képernyőn, tette őt szerethetővé éveken át.
----------------------------------------
Vuk
Mint a Filmkultúra írásából kiderül, Imre István műteremvezetőnek tetszett meg az alapötlet, az MTV-nél tűnődtek rajta, majd az volt a kérés, hogy tévére készüljön, így Fekete István regényét előbb kisképernyőre adaptálták, Dargay pedig négy epizódban, négy évszakban gondolkodott. Később, 1981-ben készült el a mozifilm, és a kisróka olyan népszerű lett a nyolcvanas években, hogy kisdobosőrsök vették fel nevét, kelendőek voltak a Vukkal készített pólók, matricák, kifestők.
----------------------------------------
Pom Pom meséi
A gyerekek körében szintén hamar népszerűvé lett Pom Pom meséi 1978 és 1982 közt készült, és olyan figurákkal ajándékozta meg a nézőket, olvasókat, mint Gombóc Artúr, az Egylábú Esernyőmadár, a Lesből Támadó Ruhaszárító-kötél, a mindenkit gonosz módon ijesztgető Durrbelebumm, és persze Festéktüsszentő Hapci Benő - mind olyan különleges, már-már extrém karakter, mely tényleg megragadja a gyerekek képzeletét, és ennek következtében némán figyelnek, ha esti mesét olvas apjuk, anyjuk. Könyvként is ajánlott, a Vuk-nál lényegesen kevesebb szomorú és riasztó jelenetet tartalmaz.
----------------------------------------
A nagy ho-ho-ho-horgász
Az 1982-es rajzfilmen Dargay Attila, Füzesi Zsuzsa, Sajdik Ferenc, Csukás István dolgoztak, többek között. A nagykalapos pecás, a kócos csali és a csalfinta halak kalandjai mellé a 100 Folk Celsius írt dalt, a fülbemászó nóta hamar sláger lett, minként a Vuk zenéje is ismert volt mindenkinek, aki a nyolcvanas, kilencvenes években nőtt fel. Csukás István, Csík Csaba, Bor Viktor mesemusicalt is írtak a témára, a darabot Nádházy Péter rendezte - és szerepelt is benne, akárcsak a Vuk- vagy a Vízipók-mesemusicalben.
Dargay Attila emlékére október 23-án 17.20-tól, illetve október 24-én 17.15-től két részletben vetíti le a Vuk című rajzfilmet az m2.
Szexuális tartalom miatt morognak a tévéző szülők
A Parents Television Council ezúttal az amerikai MTV műsorát, az I Just Want My Pants Back című sorozatot és annak reklámozóit támadja. A sorozatban fiatalok párkeresési ...
Szexuális tartalom miatt morognak a tévéző szülők
A Parents Television Council ezúttal az amerikai MTV műsorát, az I Just Want My Pants Back című sorozatot és annak reklámozóit támadja. A sorozatban fiatalok párkeresési ...
Szexuális tartalom miatt morognak a tévéző szülők
A Parents Television Council ezúttal az amerikai MTV műsorát, az I Just Want My Pants Back című sorozatot és annak reklámozóit támadja. A sorozatban fiatalok párkeresési ...
"Vezető színészek jönnek a folytatásra" - itt a Hacktion második évadja
Február 13-án indul az m1-en a Hacktion második évadja, amelyben már lazábban kapcsolódnak egymáshoz az epizódok, és - Oroszlán Szonja visszatérése mellett - több új ...
A Compact Disco megy az Eurovízióra
A magyar eurovíziós válogatóshow, A Dal finisében a Compact Disco mellett a Király testvérek, Molnár Ferenc Caramel és Heincz Gábor Biga kapták a legtöbb ...
Falusi Mariann a Megasztárról: Mester Tamásnak volt a legnehezebb
Február 10-én indul a TV2-n a Megasztár, ahol a zsűri egyetlen női tagja Falusi Mariann lesz. Mester Tamással ellentétben, ő nem világsztárt keres, hanem olyan ...
A képernyőn is havazik: sorozatok télire
A jelenlegihez hasonló hóhelyzet nálunk nem túl gyakori, számos sorozatszereplő van viszont, akinek a jég, a fagy már-már természetes közege. Alaszkába száműzött New ...
"Enyhén szólva nem vagyok Vágó István" - Friderikusszal indul a Milliomos
Február utolsó napján indul a Legyen ön is milliomos! az RTL Klubon, a Story TV-n ügyködő Vágó István és az MTV-re igazolt Fábry Sándor után ezúttal Friderikusz ...
Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert is a Csillag születik zsűrijében
Csak Hernádi Judit maradt meg az RTL-es tehetségkutató, a Csillag születik zsűrijében: 2012-re Pokorny Liát, Hajós Andrást és Puzsér Róbertet kapja társnak.
Tania Raymonde: egy dögös rendőrnő, zombitól lopott órával
Láncfűrészes zombimészárlás, vérfarkas-gyilkolás és folyamatos röhögés jellemezte az MTV Hungaryn január 29-én bemutatott Death Valley forgatását a Carla Rinaldit játszó ...
Nézzen be a második Éden Hotelbe!
Márciusban indítja a Viasat3 a második Éden Hotel-t, a stáb szerint a korábbiaknál fondorlatosabb, taktikusabb szereplőkkel. A realityt jelenleg is forgatják, február ...
Az eurovíziós zsűri megkegyelmezett Király Viktornak és Lindának
Kialakult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó finálé mezőnye: a szombati második elődöntőből a zsűri Gyurcsik Tibort, Veres Mónikát és a Király ...
Ullmann Mónika: Összeforrt közösségbe kerültem
Ullmann Mónika a TV2 Jóban Rosszban című napi sorozatában játssza a polgármester feleségét, aki azután kerül be a Csillagvirág Klinikára, hogy a férje bántalmazta. ...
Jól nyitott Fábry, de a Való Világgal nem bírt
A 18-49-es korosztályban 13 százalékkal nyitott Fábry - ebben a korcsoportban az MTV 5 százalék körül teljesít. A teljes lakosságnál 16,5 százalékot ért el az átalakult ...
Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+)
A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.