Marad a főnök a Született feleségeknél

Vágólapra másolva!
Marc Cherry ötletgazda és fő író marad 2013-ig a sorozat élén.
Vágólapra másolva!

A Született feleségek jelenleg a hatodik évadnál tart, ám Marc Cherry, a sorozat atyaúristene két évvel meghosszabbította az ABC-vel kötött megállapodását, írja a Variety, így minden bizonnyal ő marad a vezető producer a nyolcadik és a kilencedik évadban is. Hogy addig marad-e képernyőn a sorozat, az nagyban függ a nézettségtől (ami bíztató), és persze a főszereplőktől, akiket általában hétéves szerződés köt egy sorozathoz, így ez a 2010-2011-es tévés évad után jár le. A producerrel együtt aláírt Bob Daily is, Cherry régi segítője.

Cherry a sikerszéria mellett két másik projektet is visz, a Született feleségek egy másik producerével, Alexandra Cunninghammel tervezget egy drámát, ugyanakkor egy többkamerás komédia tervét is dédelgeti, mely két testvérről szólna -, hogy csavar is legyen benne, egyikük meleg.