Kilenc év után idén nem lesz Kamera Hungária, ahol televíziós műsorok versengenek egymással különböző díjakért. A szervező szerint azért marad el a fesztivál, mert az ORTT kevesebb támogatást adott, mint tavaly és emiatt sok más szponzor is visszatáncolt. Az ORTT szerint kevés a pénz, és azt nem szerintük bulvár, hanem minőségi műsorok és rendezvények támogatására szeretnék elkölteni.

Csermely Ákos
Kilenc éve rendezik meg minden évben a Kamera Hungáriát, a magyar televíziósok fesztiválját. A legutóbbi 2008 áprilisában volt Veszprémben, a háromnapos rendezvényen megjelent számos tévés médiaszemélyiség, producer, programigazgató, rendező, szerkesztő, háttérember. Tavaly 13 kategóriában osztottak díjakat. A fesztivál idén tavasszal, majd szeptemberben már elmaradt, de az [origo] információi szerint a decemberi pótdátumból sem lesz semmi.
Csermely Ákos, a Kamera Hungária televíziós műsorfesztivál főszervezője, és a fesztivált szervező Media Hungary elnöke az [origo]-nak megerősített: 2009-ben már nem lesz Kamera Hungária. Csermely szerint ennek a legfőbb oka, hogy míg korábban 40 millió forintot kapott az ORTT-től a rendezvényre, de 2009-re csak 20 milliót támogatást ítélt meg nekik a testület.
A teljes költségvetés másik felét a szervezők Veszprém városától, a pályázóktól és különféle, főképp hírközlésben, számítástechnikában érdekelt szponzoroktól szerezte be - ám a cégek egy része idén visszalépett a támogatástól, arra hivatkozván, hogy csökkentett kerettel nem lehetne megfelelően nívós eseményt létrehozni, más részük pedig szintén csökkenteni szerette volna a támogatást Csermely szerint.
"Kilenc éven keresztül jó konstrukció volt, egy olyan fesztivál, hogy a szakmai szempontok számítottak, a jó operatőri munka, a vágás, a kreativitás. Az elmúlt időkben mindig ötszáznál több pályázat érkezett, 39 fős zsűri bírálta el ezeket, és bár a vesztesek morogtak, elismerték a fesztivált, és jöttek megint egy évre rá. Ott volt Baló, Pálffy, Gundel Takács, Havas, fellépett Rúzsa Magdi, Lajkó Félix, Levente Péter, szakmai fórumok, előadások, viták, vetítések voltak" - mondta.
Csermely szerint a két hete az országos rádiófrekvenciák pályáztatásának módja miatt elnöki posztjáról lemondott Majtényi László csak pár napja volt ORTT-elnök, mikor elutazott Veszprémbe, és nemtetszését fejezte ki a "bulváros kategóriák" miatt. A főszervező szerint viszont ez természetes fejlődés része: a fesztivál halad a korral, más a helyzet akkor, mikor már nyolcvan magyar nyelvű csatorna van a kínálatban. Csermely azt állítja, hogy az ellentétet próbálta feloldani, állítólag még arra is hajlott, hogy olyan kategóriáknál, mint a szórakoztató műsorok vagy realityk, külön feltüntessék a díjat támogató kereskedelmi céget, szponzort, hogy ne érezze úgy az ORTT, hogy saját megítélése szerint nem minőségi műsort támogat.
"Jövőre mindenképp meg szeretnénk tartani a Kamera Hungáriát, és abban bízom, hogy akkor felhasználhatjuk a 2009-re felajánlott 20 milliót is" - mondta az [origo]-nak Csermely. Hogy egy vagy két év termése vetélkedik majd, azt még nem tudja.
Nem reklámozná azt, amit büntet
Majtényi László szerint azonban a Kamera Hungáriának főleg a kereskedelmi tévék számára volt reklámértéke. "Húszmillió forint nem is olyan kevés pénz, egyes műsorszolgáltatók léte függ egy ilyen összegtől. Az ORTT-nek fontos közfeladatokra, kulturális értékekre, a közszolgálat támogatására kell költenie, így kevesebb pénzből kevesebb jut fesztiválra is" - mondta az [origo]-nak.

A 2008-as díjátadó
"Semmiképp nem feladata és prioritása az ORTT-nek, hogy olyan műsoroknak biztosítson promóciót, melyeket amúgy néha büntet. Mikor én elutaztam a fesztiválra, ki is kötöttem, hogy csak minőségi televíziós terméknek járó díjat adok át. Ilyennek tartom például az RTL Klubon látható XXI. század-ot" - mondta Majtényi. Szerinte a bulvárműsorok promócióját másképp kellene megoldani, olyan időkben, mikor az ORTT például a Széchényi könyvtár digitális gyűjteményének adott támogatást is leállította, pénzszűke miatt.
Berényi Diána, az ORTT szóvivője szerint korábban sem volt beígért, állandó összeg, minden évben egyedi támogatás keretében fordult a testülethez a Kamera Hungária szervezője. "Az ORTT is szervez fesztivált, ez a Mustra, a televíziós műsorok filmfesztiválja, idén Sopronban és Gyöngyösön volt. Olyan filmeket vetítünk, amiket az ORTT támogatott" - mondta. Az évi két kétnapos ORTT-s fesztivál (ahol minden alkalommal van fórum vagy koncert) összesen 10 millió forintba kerül. Minden évben frissítik a programot, idén nyugatos és rendszerváltó tévéfilmek szerepeltek.
Az ORTT szerint ugyan a Mustra más, mint a Kamera Hungária, mert utóbbin verseny is van, illetve sok ismert tévés is ellátogat oda. "A testületnek nincs megfogalmazott véleménye a Kamera Hungáriáról, de vannak olyan álláspontok, hogy a kulturális műsoroknak, a közszolgálati , minőségi televíziózásnak nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a Kamerán, ehhez képest a bulvár kerül előtérbe mindig" - mondta Berényi Diána, aki szerint az eseményt támogathatnák a műsorszolgáltatók is. Csermely Ákos erre azt válaszolta, hogy a csatornák nem szállhatnak be a támogatásba, hiszen különféle műsorokkal pályáznak, a kettő pedig kizárja egymást.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.