Várkonyi Andrea: A Tényekben nem csak a külsőm számít

Vágólapra másolva!
Orvosként diplomázott, de keveset dolgozott klinikán: a szegedi tanulóévek és médiamunkák után hívta a Tv2, melynek 2002 óta egyik arca. Várkonyi Andrea hétvégéről előrelépett hétköznap estékre, intenzív hírfogyasztó, és nem is vágyik talkshow-ra, szórakoztató műsorba. A híradózásról és a véletlenekről beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

Ön lett a hétköznap esti Tények egyik arca. Benne volt a levegőben Bárdosák távozása?

- Benne volt a levegőben, hogy valamilyen változás lesz a Tények-nél. Nem gondolhatja senki, hogy egy ilyen kaliberű döntés egyik pillanatról a másikra születik meg. Egy ilyen változásnak vannak előjelei. De amikor a csatorna vezetői szóltak, hogy ezentúl szeretnék, ha mi lennénk Azurák Csabával, hétköznaponként a Tények műsorvezetői, nagyon örültünk mindketten.

Miben más ez a hírműsor, mint az RTL-es vagy az MTV-s Híradó?

- Az MTV közszolgálatibb, szinte más műfaj. Lassabb, komótosabb, nem olyan, mint a kereskedelmi tévék felgyorsult világa. Infotainmentnek hívjuk, amit csinálunk. A Tények-kel összehasonlítva az RTL Híradó-ja bulvárosabb, nálunk pedig több a politika. Ha komolyság szempontjából nézzük, akkor a Tények a másik két hírműsor közt helyezkedik el. Ezzel nekem nincs is semmi bajom, szerintem jó irányt választottunk.

Néz külföldi hírműsort?

- Persze, sokat. Sajnos, a magyar csatornák lehetőségei behatároltak, közelében sincsenek a BBC vagy a CNN költségvetésének. Nekik lehetőségük van a világ minden pontján ott teremni, onnan bejelentkezni, pillanat alatt helikoptert szerezni, miközben egy komoly amerikai vagy brit csatorna pedig bárkit, bármilyen vezetőt meg tud szólaltatni. Technika, infrastruktúra tekintetében is hatalmas a különbség.

Nagyon elszánt médiafogyasztó?

- Egész nap követem a híreket, otthon folyamatosan be van kapcsolva a laptop, gyakran megnézem, mik a legfrissebb hírek. Nem bírnám sokáig nélküle, ráadásul Gáborral (Bochkor Gábor, Várkonyi Andrea párja - a szerk.) szeretjük a technikai kütyüket, ha utazunk, számos eszközt, iphone-t, laptopot viszünk magunkkal. Nyaralás közben sem tudok kikapcsolni, mikor a Sláger Rádióval voltunk Törökországban, már a második napon bolyongtam a szállodában wifire vadászva.

Ha már említette a rádiót: téma otthon a Sláger megszűnte?

- Természetesen napi téma, tudok a tervekről, a lehetőségekről. De erről nem az én tisztem beszélni.

Rádiózna is adott esetben?

- Szegeden és Hódmezővásárhelyen sokat rádióztam a kilencvenes években, a Magyar Rádió szegedi körzeti stúdiójának akkoriban volt naponta egy párórás kereskedelmi sávja, abban voltam műsorvezető. De maradok a tévénél.

Még akkor is, ha orvosként, belgyógyászként nem lenne heti háromszor a lapokban? Az elmúlt években rengeteget volt a bulvárújságokban, még perre is ment. Mesélne erről?

- Folyamatosan vannak pereim. Azt megértem, hogy közszereplőként valamilyen szinten ki kell elégítenem az olvasók, nézők kíváncsiságát, de néha a lapok átlépnek egy határt, méghozzá ízlésbeli határt. Munkám miatt a saját egyéniségemhez képest jóval nyitottabb vagyok a sajtóval, ha életemről kérdeznek, ismeretlen embereknek nyílok meg, nekik mesélek az életemről, de azt nem tudom megérteni és elfogadni ha szülésem után fotósok, újságírók próbálnak bejutni a klinikára, megzavarni a legintimebb pillanatainkat. Az rendben, hogy megírják, hogy elváltam, hogy szültem, de minek fotó az újszülött kislányunkról? Azt gondolom, érthető, ha vannak olyan dolgaink, pillanataink, amelyekeket szeretnénk magunknak megőrizni.

Mely lapokat perli?

- A Kiskegyed és a Hot! Magazin ellen van folyó ügy. A Borsot is bepereltük, majd az első tárgyalás után, amikor sejtették, hogy ebből nem jönnek ki nyertesen, sikerült megegyezni velük peren kívül.

Mekkora összegről volt szó?

- Nem fontos a pénz, ez nem erről szólt: amúgy nem jelentős összeg szerepelt a megállapodásban. Arról szólt a dolog, hogy még egy ilyen hiba esetén folytatjuk a pert, illetve kikötöttük, hogyan, miképp írhat rólunk a lap. Azóta helyre is állt velük a viszonyunk. Sajnos sokszor az attitűd, amivel a bulvárlapok az ismert emberekhez állnak, meglepő és érthetetlen. Sokszor rosszindulatú és ítélkező olyan dolgokban, amelyek valószínűleg az ő életükben is megeshettek vagy megestek már. A sajtótól csak több empátiát, emberséget várok, ha már olyan dolgokat is el kell mondanom, melyeket az ember néha a kollégákkal sem oszt meg.

De maradjunk a tévénél: 1992-ben a Szegedi Kábeltévénél kezdett dolgozni. Hogyan jött ez a munka?

- Még gimnazista voltam, véletlenül csöppentem bele. Szeged nem kis város, de azért nem is olyan nagy, hogy ne lenne az embernek számos ismerőse: valaki mondta, hogy van ilyen lehetőség, én pedig mentem. Amióta az eszemet tudom, szerepeltettek, már az iskolában, elsőben is én mondtam a köszöntőt. Beszélgetős magazinműsorom volt a tévénél, a város dolgait érintő témákkal foglalkoztunk, de azért ott is fel kellett készülni. Közben az MTV szegedi stúdiójába is bedolgoztam, nagyon jó iskola volt. Jóformán diplomaszerzésig dolgoztam a szegedi médiában.

A Tv2 innen hívta el?

- Egy orvosi intézetet mutattam be sajtóanyagon, kérésre, ez került a Tv2-höz. Akkor már orvosként, a belgyógyászaton dolgoztam, és eszembe sem jutott, hogy országos szinten tévézzek. Felhívtak, hogy tetszik nekik a hangom, a karakterem, küldjek önéletrajzot, demokazettát. Egy hét után újra jelentkeztek, hogy menjek meghallgatásra, mert úgy gondolják, hogy a stílusom alapján hírműsorvezetőként számítanának rám. Így kerültem a Tények-hez. Persze volt beszédtechnika, miegymás, azaz profibban mentek a dolgok, mint korábban. Bárdos András akkor még nem volt ott, Pálffyval kezdtem a munkát, ő nagyon sokat segített. 2002 január elején voltam először képernyőn a Tv2-n, de nem csak híreket mondtam: kiküldtek terepre, riportokat készítettem, sőt, vágtam is.

Nem lehet megunni a napi rutint?

- Nem, mert minden nap más, ez a jó benne. Jó, ha valahol részese az ember a történelmi vagy az embereket megérintő nagy eseményeknek, legyen az EU-csatlakozás vagy Michael Jackson halála. Mellé még ott az élő adás varázsa, illetve az, hogy reggel még nem tudni, mi lesz este a vezető hír.

Mennyiben fordult fel az életritmusa azáltal, hogy nem hétvégén van a Tények-ben?

- Jelentősen. A mi munkánk persze nem csak abból áll, hogy bemegyünk: nem csak hírolvasók vagyunk. A reggel a lányomé, elég későn viszem bölcsődébe, így jut idő a nyugis reggelire, a játékra. Délelőtt számos elintéznivaló akad, alapítványi munka, néha interjú, fotózás, mítingek. Három és négy között megyek be, előbb nem is lenne sok értelme, mert a riporterek is kint vannak. Mivel egész nap érnek a napi hírek, már mire beérek, képben vagyok a napi eseményekkel, de a szerkesztővel átbeszéljük az adást, a sorrendet, melyik anyag hová menjen. Pachmann Péterrel is így ment, most sincs másképp, amióta Azurák Csabával dolgozom. Utána smink, hajigazítás, adás, és fürdetésre, vacsorára otthon is vagyok.

Minden tévés szerint az élő műfaj az igazi, de nem is könnyű. Bakikra emlékszik?

- Nem lehet megúszni bakik nélkül élő adásban, éveken át. Ha az a hír, hogy kidobták az Elvis-múzeumból a teremőr kutyáját, mert rágta Elvis kiállított cipőjét, és hangosan derül a stáb a stúdióban, akkor nehéz megállni nevetés nélkül. Akkor alig bírtam befejezni a mondatot. Alapfeltétel a munkánk során, hogy megőrizzük a komolyságot, amíg megy a kamera, ne essünk ki a szerepből, végezzük ez a feladatot. Egyszer például még Szegeden egy reflektorlámpa égett ki, robbant szét, nekem meg az ölembe esett egy üvegdarab. Mondtam tovább, nem lehetett leállni. Egy reggeli műsorban pedig komor híreket kellett bemondanom, miközben mellettem már készültek a gyereknapra, ezernyi lufival, melyekből több ki is pukkant - mintha puskalövések lettek volna. Legfontosabb megőrizni a hidegvért, a lélekjelenlétet.

És volt olyan, amiért kritikát kapott?

- A legkellemetlenebb egy augusztus 20-i adás volt, a tűzijáték közvetítése egy hajóról. Adásban kínosan jött ki. Nem volt összhang, mert a Himnusz alatt Pachmann Péterrel elcsendesedtünk, miközben a rendező utasítása az volt, hogy beszéljünk tovább. Mi nem tudhattuk, hogy a néző otthon a tévében hall-e valamit a szabadtéri halk Himnusz-ból, így a rendezőre tudtunk csak hagyatkozni. Így megint megszólaltunk, elhallgattunk, a végén pedig az jött le, hogy mi a Himnusz-ba belebeszéltünk.

Pár év múlva egy talkshow, magazinműsor nem vonzza?

- Nyolc évig csináltam beszélgetős műsort, most viszont már nyolc éve dolgozom ebben a komolyabb műfajban, és nagyon megszerettem. Az pedig, hogy pár év múlva mi lesz, nem tudhatom: eddig is minden szinte véletlenül jött az életembe, belebotlottam eseményekbe. Elképzeléseim azért persze vannak.

A sorsunk adott? Hisz a predesztinációban?

- Van az a mondás, hogy nem az a fontos, hogy milyen kártyákat kap az ember a sorstól, hanem az a fontos, hogy hogyan játszik velük. Én ebben hiszek. Gyorsan változik a világ, nem tudom, hol leszek tíz év múlva. Orvosként, tévésként talán a kommunikáció és az egészségügy határán valahol. Bár a sors vetett elém lehetőségeket, én magam irányítottam az életem, eléggé határozottan. Vittek volna szépségversenyre, fotózni, sminkmodellnek, de tudtam, nem ezt akarom. így kihagytam ezeket. Ha már a külsőt hasznosítom valahol, hát inkább tévés műsorvezetőként teszem, ahol viszont nem csak a külsőm számít.