A 2010-es költségvetés módosító javaslatai között ma a parlament elfogadta Jánosi György (MSZP) a kormány által is támogatott javaslatát, amely elvonta az MTV 2,4 milliárd forintos, a közalapítványhoz rendelt támogatását, és azt a Hungária Televízió Közalapítványhoz, azaz a Duna Televízióhoz rendelte. Így az MTV jövőre nem kap egy fillér céltámogatást sem, mert az idei 9,4 milliárd forintos támogatással szemben a jövő évi büdzsé már csak ezt a 2,4 milliárdot tartalmazta.
Az Országgyűlés 190 igen, 151 nem szavazat és 12 tartózkodás mellett fogadta fogadta el Jánosi javaslatát, melyről az SZDSZ és a KDNP külön szavazást kért. Az indítványt az MSZP-frakció mellett a fideszes Mádi László és nyolc, többségében volt MDF-es független képviselő támogatta; elutasította a Fidesz, a KDNP-frakció egy része, az SZDSZ és egy független képviselő mellett két szocialista is: Juhász Ferenc és Tóth József; tartózkodott a KDNP másik fele, Szijjártó Péter (Fidesz) és Karsai József (MSZP). (További hírünk a költségvetési módosítások elfogadásáról itt olvasható.)
A 9,4 milliárdos céltámogatás az MTV összes költségvetési támogatásának mintegy egyharmada volt 2009-ben. Medveczky Balázs ügyvezető alelnök a múlt héten arról nyilatkozott, hogy a megmaradó közel 20 milliárdos állami pénzből és a reklámbevételekből már nem fog tudni működni a köztelevízió. Medveczky szerint lehet, hogy a Magyar Televízió képernyője elsötétül, hiszen januárban vagy februárban nem tud a Magyar Televízió bért adni a dolgozóinak. Az alelnök viszonya szeptember vége, a Nap-kelte című műsor általa kezdeményezett megszüntetése óta rendkívül rossz a kormánypárt MSZP-vel. (Cikkeink a Nap-kelte sorsáról itt olvashatóak összegyűjtve.)
Medveczky szerint legfeljebb kétszáz embert tudnának nélkülözni, de az ő elküldésük is 1,5 milliárdos költséggel járna. Az alelnök szerint sok más mellett megszűnhetnek a regionális műsorok is. Számos megszorító intézkedés mellett az úszó Európa-bajnokság és a labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogainak eladása is szerepel az ősz folyamán készített intézkedési tervben, erről bővebben itt írtunk.
Alig készül külsős műsor
Az MTV szeptember végén már közölte, hogy felmondott 22 külsős, gyártási szerződést, megszüntetett tanácsadói, kutatási, elemzői, hírügynökségi szerződéseket és azok foglalkoztatását, akik próbaidősként, gyakornokként vagy nyugdíjasként dolgoznak. Ezért távozott Vitray Tamás és Szinetár Miklós is.
A hírigazgatóságot is elérte a válság, ezért az MTV felmondja a szerződést egyes külföldi tartalomszolgáltatókkal, köztük a CNN amerikai hírtelevízióval, vagy a Híradó előtt a világ több pontjáról élőképeket adó Earth Tv-vel. Várhatóan a hírműsorokat készítő igazgatóság felmondja több külsős újságíró szerződését is, és hazahívják New York-i tudósítójukat, Bombera Krisztinát.
Csökkent a nézettség is
Az MTV nézettségén már ősszel meglátszott, hogy gondok vannak a csatornánál. Míg korábban igen ritkán csökkent 10 százalékos közönségarány alá a heti eredmény, mostanában tartósan alatta van ennek: múlt héten például 8 százalékon állt a teljes lakosságnál (az RTL Klub 25, a Tv2 pedig 19 százalékot ért el). A fiatal nézők szinte teljesen elpártoltak az MTV-től: a kereskedelmi célcsoportban, az ötven alatti felnőtt nézőknél csak 3,7 százalékot jegyzett az M1 a múlt héten. Tavaly még 3-4 műsort is fel tudott mutatni az MTV a heti, top 30-as listán, de az elmúlt hetekben nem tudott ilyen eredményt elérni.
A Compact Disco megy az Eurovízióra
A magyar eurovíziós válogatóshow, A Dal finisében a Compact Disco mellett a Király testvérek, Molnár Ferenc Caramel és Heincz Gábor Biga kapták a legtöbb ...
A Compact Disco megy az Eurovízióra
A magyar eurovíziós válogatóshow, A Dal finisében a Compact Disco mellett a Király testvérek, Molnár Ferenc Caramel és Heincz Gábor Biga kapták a legtöbb ...
Falusi Mariann a Megasztárról: Mester Tamásnak volt a legnehezebb
Február 10-én indul a TV2-n a Megasztár, ahol a zsűri egyetlen női tagja Falusi Mariann lesz. Mester Tamással ellentétben, ő nem világsztárt keres, hanem olyan ...
A képernyőn is havazik: sorozatok télire
A jelenlegihez hasonló hóhelyzet nálunk nem túl gyakori, számos sorozatszereplő van viszont, akinek a jég, a fagy már-már természetes közege. Alaszkába száműzött New ...
"Enyhén szólva nem vagyok Vágó István" - Friderikusszal indul a Milliomos
Február utolsó napján indul a Legyen ön is milliomos! az RTL Klubon, a Story TV-n ügyködő Vágó István és az MTV-re igazolt Fábry Sándor után ezúttal Friderikusz ...
Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert is a Csillag születik zsűrijében
Csak Hernádi Judit maradt meg az RTL-es tehetségkutató, a Csillag születik zsűrijében: 2012-re Pokorny Liát, Hajós Andrást és Puzsér Róbertet kapja társnak.
Tania Raymonde: egy dögös rendőrnő, zombitól lopott órával
Láncfűrészes zombimészárlás, vérfarkas-gyilkolás és folyamatos röhögés jellemezte az MTV Hungaryn január 29-én bemutatott Death Valley forgatását a Carla Rinaldit játszó ...
Nézzen be a második Éden Hotelbe!
Márciusban indítja a Viasat3 a második Éden Hotel-t, a stáb szerint a korábbiaknál fondorlatosabb, taktikusabb szereplőkkel. A realityt jelenleg is forgatják, február ...
Az eurovíziós zsűri megkegyelmezett Király Viktornak és Lindának
Kialakult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó finálé mezőnye: a szombati második elődöntőből a zsűri Gyurcsik Tibort, Veres Mónikát és a Király ...
Ullmann Mónika: Összeforrt közösségbe kerültem
Ullmann Mónika a TV2 Jóban Rosszban című napi sorozatában játssza a polgármester feleségét, aki azután kerül be a Csillagvirág Klinikára, hogy a férje bántalmazta. ...
Jól nyitott Fábry, de a Való Világgal nem bírt
A 18-49-es korosztályban 13 százalékkal nyitott Fábry - ebben a korcsoportban az MTV 5 százalék körül teljesít. A teljes lakosságnál 16,5 százalékot ért el az átalakult ...
"Pont került a mondat végére" - haláleset a Barátok köztben
A Barátok közt szerdai részében elhunyt Novák Laci fia, Csaba. Az őt alakító Kőváry Tamást arról faggattuk, hogy miként élte meg karaktere halálát, de többek között ...
"A Barátok közt indulásakor mindenki kiabált" - mesél a sorozat Novák Lacija
Tihanyi Tóth Csaba tizennegyedik éve játssza a Barátok közt-ben Novák Lacit, és ez idő alatt karaktere számos névrokonával is találkozott. Az első forgatási napon a ...
"A magyar nézők 90 százaléka nem tudja, mi van" - szitkomok a tévében
Az USA-ban nagyon kedvelt szituációs komédiák itthon csak kisebb csatornákon élnek meg, a három nagyból egyik sem meri betenni ezeket főműsoridőbe - de még délutánra is ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.