November 30-án indul a Duna Televízió új reggeli műsora, a Hattól nyolcig, amely - az ígéretek szerint - több szempontból más lesz, mint mondjuk a TV2-s Mokka vagy az MTV-n futó Ma reggel. A vállalkozásról Riskó Géza főszerkesztő mesélt, a korábban a Nap-kelté-ben dolgozó Apáti-Tóth Katát pedig arról kérdeztük, hogyan éli meg a váltást.

Apáti-Tóth Kata
"Kiemelten szerepel a műsorban a politika, a napi aktualitásokkal, továbbá lesz egy kulturális és egy sportblokk, szintén napi jelleggel, aktuális témák felvetésével. Minden pénteken kap egy műsorrészt a Police Magazin is, Knézy Jenő vezetésével" - mondja kérdésünkre a Hattól nyolcig szerkezetéről a főszerkesztő, Riskó Géza.
A műsor - híven a Duna Televízió hitvallásához - kiemelten foglalkozik a határontúli helyzettel, a külföldi tudósítók naponta ötször jelentenek a hazai szerkesztőknek. "Az információközlést tartjuk a legfontosabbnak, azon belül is a politikai híreket. A pártokkal már felvettük a kapcsolatot, azok a politikusok, akiknek van mondanivalójuk, egész biztosan helyet kapnak a műsorban" - fogalmaz Riskó.
Politikusok szerepeltetése ugyan bejáratott dolog a hazai televíziózásban, de a Hattól nyolcig-ban lesz több újítás is: ilyen például a sport témájú talkshow, vagyis az aktuális sporteseményekre reflektáló, szervezett beszélgetés - ami eddig hiányzott a reggeli műsorokból. Ezeket a Duna TV sportosztálya, Bobák Róbert, Mayer Ottilia, Szőke Viktória és Melczer Zsolt készíti. Nem szokványos elem a pénteki rendőrségi magazin sem, ami sokáig önálló, esti műsorként ment a csatornán, elég jó nézettséggel.
További érdekesség, hogy a Hattól nyolcig a címben jelzett két órában lemegy élőben, majd nyolctól tízig felvételről is, a Duna TV kettes csatornáján, az Autonómián - elsősorban a külföldön élő magyarok miatt. Csatornán belüli újítás emellett a díszlet, amit nemcsak a reggeli műsorhoz, de a Család-Barát magazinhoz és a Kívánságkosár-hoz is felhasznál a Duna TV.
Utóbbi produkcióból embert is "kölcsönöztek", hisz Apáti-Tóth Kata párja az ottani műsorvezető, Banner Géza lesz. Őket váltja a számos közéleti-politikai műsorból ismert Szántó Georgina, valamint a korábban sportriporterként tevékenykedő Menczer Tamás. "Elviekben a két műsorvezetői páros elfelezi a műsorok számát, de gyakorlatilag a szerkesztés, az adott tematika összeállítása szabja meg, hogy mikor, melyik duó kerül képernyőre. Lehet, hogy kétnaponta váltják egymást, de az is lehet, hogy hetente" - mondja a szerepekről Riskó.
A Nap-kelté-ből is érkezett műsorvezető
A Hattól nyolcig arcait a Duna tévé különböző műsoraiból már ismerhetik a nézők, így Apáti-Tóth Katát is, aki 2002 és 2005 között dolgozott a csatornánál. Legutóbb azonban a Magyar Televízióban, a nemrég megszűnt Nap-kelté-ben láthattuk - számára egyrészről tehát nagy váltás a Hattól nyolcig, másrészről viszont nem is annyira, hisz egyik közéleti-politikai reggeli műsorból a másikba került át.
"Nagyjából ugyanaz lesz a dolgom, mint a Nap-kelté-ben, interjúkat fogok készíteni politikusokkal és közéleti személyiségekkel, illetve minden olyan témában, amely közérdeklődésre tarthat számot. Szerkesztési feladatokról eddig nem esett szó, de azért, aki már dolgozott reggeli műsorban, az tudja, hogy ha van javaslata, ötlete, és az megvalósítható, akkor bátran ajánlhat témákat. Én ezt meg is fogom tenni, nyilván tiszteletben tartva, hogy a műsorvezetés az alapvető feladatom, a szerkesztés a szerkesztőké" - mondja Apáti-Tóth.

Menczer Tamás, Szántó Georgina, Banner Géza
A műsorvezető számára nemcsak az itteni munka ismerős, de képernyős társa, Banner Géza is: "Jól ismerem, nagyon jó humorú fiú, jó kollégám volt a Duna Televíziónál. Azt gondolom, hogy jól ki fogjuk egészíteni egymást: az én szívemhez közelebb áll a politika és a közélet, ő pedig - az eddigi tevékenysége alapján - inkább a kultúrához és a kicsit könnyedebb műfajokhoz vonzódik. Gézával amúgy sem nehéz együtt dolgozni".
Apáti-Tóth egyébként a Nap-kelté-től sem távozott rossz szájízzel, bár, mint tudjuk, a műsornak meglehetősen gyorsan vetett véget az MTV (erről többet itt), és ez őt is felkészületlenül érte. A politikai műsorvezetők közül ráadásul ő volt az egyetlen, aki külsősként dolgozott, nem volt a Magyar Televízió alkalmazottja, így - Betlen Jánossal, Süveges Gergővel és Jegyes-Tóth Krisztával ellentétben - nem tudott átigazolni a Ma reggel-be sem.
"Derült égből villámcsapásként ért ez a történet, és nagyon sajnálom, hogy így alakult, de szerencsére máris az új feladatomra koncentrálhatok" - mondja Apáti-Tóth, aki november 30-től már a Duna TV-n köszönti a korán kelőket.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.