[origo] tévé> !ALROVAT_NEVE

90
100

Új, hazai sorozatokat, zenés show-t ígér a Duna tévé

Kalmár Csaba|2009. 11. 24., 16:08|Utolsó módosítás:2009. 11. 24., 16:24|

2,4 milliárd forinttal nőtt a Duna tévé 2010-es költségvetése az Országgyűlés tegnapi döntése után, mivel a többség elfogadta Jánosi György szocialista képviselő módosító indítványát, és a Duna Televízió támogatására fordítja az eredetileg az MTV-nek szánt összeget. A csatorna elnöke, Cselényi László négy-öt új sorozatot, a Szőke Duna és az Állomás folytatását ígéri, de lesz kétheti show és napi, új hírműsor is.

Forrás: MTI

Cselényi László

JÁTSSZ ONLINE!

Cselényi László, a Duna Televízió elnöke nem tartja sem meglepőnek, sem váratlannak, hogy a hétmilliárdos megvonás után újabb 2,4 milliárdot vettek el az MTV-től, az összeget pedig a Duna tévé kapta. "A módosító indítvány sem tegnapi, így ez nem meglepetés. Biztos vagyok benne, hogy sokat számított az Összefogás a Duna Televízióért akciónk, mely szintén korábbi történet. 13 ezren írták alá eddig, pártszimpátiától függetlenül, olyan, egészen másként gondolkodó közéleti személyiségek is, akik amúgy soha nem szerepelnének egy listán. Külföldről kapott levelek százai támogatják törekvésünket, hogy Duna tévé összekötő kapocs legyen a határon túli magyarság és az anyaország között" - mondta lapunknak.

Azt, hogy az MTV az ideihez képest 9,4 milliárddal kevesebbet kap jövőre, Cselényi sajnálja, ám úgy érzi, ezt a döntést nem neki kell értékelnie. "A Duna tévé csak egyszer kapott soron kívüli támogatást, még 2002-ben 700 milliót, akkor is pontosan megmondták, mire kell költeni. Ennek sokszorosát kapta meg az MTV minden évben. Örülök, hogy mi kaptunk egy ilyen összeget, de annak nem, hogy ezt egy másik közszolgálati csatorna megsínyli" - magyarázta. Medveczky Balázs, az MTV ügyvezető alelnökének több megállapításával vitába szállna: úgy véli, hogy a legtöbb, saját gyártású műsort nem az MTV állítja elő, hanem a Duna tévé. Medveczky egy korábbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy az MTV a legfontosabb csatorna a határon túli magyaroknál: Cselényi szerint ez nem így van, ez olyan, "mintha az MTV azt mondaná, hogy a Mezzo helyett ők látják el komolyzenei felvételekkel az országot."

A Duna tévé elnöke azt szeretné, ha legalább annyian követnék a csatornát, mint ahányan állítják, hogy nézik - mert jobb az imázsa, mint az AGB által mért nézőszáma (teljes lakosságnál 2 százalék, kereskedelmi célcsoportban 1,1 százalék, az AGB Nielsen 46. heti eredményei szerint). Úgy véli, hogy a határon túli magyaroknál a Duna az elsők közt van, még akkor is, ha nagyon nagy a konkurencia a legtöbb országban. Cselényi igen rossz véleménnyel van a hazai kereskedelmi tévékről, szerinte a román vezető csatornák is nívósabbak, pártatlanabbak.

Mit látunk belőle?

A nézők szempontjából viszont egy fontos kérdés van: mire használja a Duna tévé a 2,4 milliárdos támogatást? "Millió területen felhasználható, a műszaki fejlesztés, a díszlet, a honlap építése, sok dolog szóba jöhet. Kulturális szerepünket és közéleti tartalmainkat erősítjük, és előre iszunk a medve bőrére, mert a támogatástól függetlenül indul az új, reggeli műsorunk. Január első munkanapjától egy új híradót is tervezünk, az utolsó, esti film előtt. Nem lehet túl későn, mert sokan néznek minket Kárpátalján, Erdélyben, Izraelben, ott pedig más az időzóna" - fejtegette Cselényi.

Várható még a csatornán egy kéthetente jelentkező, zenés, táncos show, ez mindenképp hétvégén kerül adásba. Tervezik felújítani, új részekkel folytatni Szőke András műsorát, amit a Duna tévé elnöke "antishow"-ként aposztrofál: szerinte eleinte sokan furcsállották, de idővel megszerették a fanyar hangulatú Szőke Duná-t. További epizódok készülnek az Állomás című vígjáték-sorozatból (ez Cselényi ötletéből készült - a szerk.), de négy-öt új, hazai gyártású sorozatot is ígér a csatorna. "Azt tesszük majd, amit az MTV jól csinált a rendszerváltás előtt: jó tévés játékfilmeket készítünk. A magyar néző kedveli ezeket, egy közepes, hazai alkotás már veri a jó külföldit, a jó magyar film, sorozat pedig sokkal több nézőre számíthat, mint egy amerikai darab" - vélte.

Cselényi ígérete szerint 2010-ben érezhetően gazdagabb lesz a Duna tévé filmkínálata is. Eddig az volt a probléma, hogy sok forgalmazó nem adott engedélyt egyes filmek műholdas vetítésére, mondván, Ausztráliában vagy Új-Zélandon is látható a Duna Televízió - de az ősszel-télen vásárolt filmcsomagoknál már figyel arra a csatorna, hogy legyen joga vetíteni a filmeket, sorozatokat világszerte, akár a Duna tévén, akár az Autonómián.

[origo] címlapon»

rtlklub.sajtoklub.tv Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
    HBO Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Porszívó Electrolux ZJG 6800 GREEN- Most 5 év garanciával! Energiatakarékos fogyasztás: 1350 W, Mosható HEPA filter, teleszkópos fém szívócső, környezetbarát termék...
37 390 Ft

24 óra hírei »

80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.

Szavazás

További adatok » Időjárás »