Nagy Bandó András: Öngyilkosság rutin nélkül tévéshow-ba menni

Vágólapra másolva!
November 26-án indult el a Magyar Televízió tehetségkutató műsora, a Mondom a magamét, amellyel a csatorna kifejezetten stand up komikusokat kíván felfedezni. A válogatókról a zsűri egyik tagjával, Nagy Bandó Andrással beszélgettünk, aki maga is régóta űzi a műfajt, bár az elnevezését nem szereti. Szerinte a legfőbb hiba, hogy sok jelentkező előzőleg a baráti társaságból nem ültetett maga köré pár embert, és nem rajtuk tesztelte humorosnak hitt mondandóját - mert többen előélet, próba, gyakorlás nélkül jelentek meg a válogatón.
Vágólapra másolva!

Hogy került a zsűribe?

- Gondolom, olyasvalakiket akartak, akik egyrészt konyítanak a dologhoz, másrészt a tekintélyük, a hitelességük vagy a szakmai tudásuk is megvan ehhez. Eredetileg mások is kerültek volna be a ma még aktív humoristák közül, végül Galla Miklós maradt meg mellettem - és persze Csapó Gábor, aki, mondjuk úgy, egy jó humorú civil.

Korábban dolgozott már együtt a többiekkel?

- Galla Miklós a lányomnak, Nagy Natáliának volt a kollégája a L'art pour l'artban és a Holló Színházban, így őt elég jól ismerem, sok közünk van egymáshoz. Őt a magyar humor egyik nagy találmányának tartom, teljesen egyedi hang, amilyen előtte sose volt, nem is lesz később sem. Csapóval a Sport1-nél üldögélünk együtt a Heti helyzet-ben, heti sporteseményeket elemzünk humorosan, szóval vele is régebbi a kapocs. Egyedül Magyar Attilával nem volt még személyes kontaktusom, de ő később ennek a műsornak a vezetője lesz, csak a mostani selejtezésen volt zsűritag.

Milyenek voltak a selejtezők, hogyan értékeli a mezőnyt?

- A selejtezés szombaton és vasárnap zajlott, elég hosszú időn keresztül: kilenckor elkezdtük, és egy kis szünettel eltartott ötig, vasárnap egy picivel tovább is. A jelentkezőknek egy kisebb töredéke az, aki valóban a komikusi pályát próbálja meg megcélozni, közöttük akadnak is, akik tudják magukról, hogy tehetségesek, és okkal-joggal pályáznak. A másik, a nagyobb rész viszont azokból áll, akik csak úgy gondolják magukról, hogy tehetségesek - vagyis inkább nem tudják, hogy tehetségtelenek, és úgy érzik, előttük a lehetőség. Ők azok, akik magukban azt mondják: "Hát, én a társaságban jókat szoktam mondani, vannak nagyon jó történeteim, ezeket most majd elsütöm." Ebből a típusból is kétféle van, az egyik része az, aki legalább jó szinten elmeséli, amit az életben is szokott, a másik része viszont elmesélni sem tudja úgy, ahogy esetleg civilként képes rá. Volt olyan, akinél a színpad lábremegést idézett elő, pedig mindenkinek próbáltuk azt sugallni, hogy nem azért vagyunk itt, hogy mindenkit rossznak lássunk, ezer örömmel juttatnánk tovább több embert, ha sok tehetségre akadnánk. Akadtak olyanok, akik első alkalommal léptek pódiumra, ami azért durva, mert egy televíziós vetélkedőre nem lehet némi rutin nélkül odamenni - ez felér egy öngyilkossággal, ahol a fellépőnek csak a kezét kell nyújtania, és nekem kell fölvágni a csuklóját. Emberi oldalról próbáltam megközelíteni mindenkit, és a legtöbb elemzés tőlem indult el, mert én előadó is vagyok meg író is, így az írott anyagot - vagy ha nem volt, az elhangzottat - külön kritika alá tudtam tenni, mint az előadói kvalitást. Az "egyszeri" emberek, azok, akik most az egyszer kipróbálják magukat, valószínűleg tényleg azért jönnek, hogy egyszer benne legyenek a tévében, amit aztán a haveroknak vagy barátnőknek meg lehet mutatni. Ilyen esetben azért bennem mint előadóban ott lenne a drukk, hogy ha már bekerültem a tévébe, akkor ott produkáljak is valamit. Ezért többeknek elmondtam, hogy nem ártott volna, ha előzőleg a baráti társaságból odaültetnek maguk köré tíz embert, és meghallgattatják velük, amivel készültek, hiszen jobb, ha ők mondanak kritikát, mint a Nagy Bandó.

Mondana valamit azokról, akiknek tetszett a produkciója?

- Neveket nem szeretnék elárulni. Az egyik fellépő, aki amúgy színész, egy zseni a maga nemében: páratlan arcmimikával, mozgáskultúrával rendelkezik, és a szövege is jó. Őt láttam már a rádió humorfesztiválján is, ahol szintén zsűriztem, de ez nem volt kikötve, hogy ide kik jelentkezhetnek. Ide bárki jöhetett volna, akár a Dumaszínház tagjai is, hisz a Magyar Televízióban egy szereplés nagy durranás lett volna akkor is, ha itt-ott már megmutatták magukat. Volt egy másik jelentkező, aki szintén színész, jelenleg kvázi munkanélküli, és szintén zseniális figurákat tárt elénk, fellépésében is egészen magabiztos volt. Azokat a karaktereket, amiket más észre sem vesz az életben, ő úgy mutatta meg, hogy eltátottam a számat. Volt aztán egy másik fiú, aki szintén szuper volt, és volt két nő is, akiket továbbjuttattunk, szerintem ők most mutatják meg magukat először ország-világnak, de úgy, hogy mindenki föl fogja rá kapni a fejét.

Ennek a műsornak lehet olyan hatása, mint régen a Ki mit tud?-nak vagy mondjuk a Humorfesztivál-nak, amit ön is megnyert?

- Ha valaki nagyon jót csinál, és mi akár csak a személyünkkel - mint zsűri - felkeltjük az érdeklődést (amitől kíváncsiak lesznek az emberek, hogy jöttek-e újak, van-e valaki, aki nagyot szól), akkor az a már elindult karrierhez mindenképp hozzátehet úgy, hogy az felvirágozzon.

A stand up comedy műfaj terjedéséről mit gondol?

- Bennem felmerült, hogy definiálni kéne végre a műfajt, és több mindent elmondtam a szereplőknek: a magyar nyelvű értelmezést is végigvittem, és minden durva hibára felhívtam a figyelmüket. Volt, akinél megjegyeztem, hogy most gondban vagyok, mert a stand up comedynek nevezett műfaj - amit Hofi Géza, Sándor György vagy akár én magam is profi módon műveltünk - kapott néhány tehetséges embert, de a többiek inkább csak ezeket utánozzák. Litkai Gergely, Bödőcs Tibor vagy Kovács András Péter tényleg tehetségesek, de miután ők megmutatták magukat, a többiek őket másolva, ugyanazt a vonalat viszik tovább, gyakorta gyöngébben. Magyarán akkor sincs egyéni megszólalási mód, ha más ember adja elő a saját monológját. Ez mindig úgy kezdődik, hogy "ma azt akarom elmondani" vagy "ma a családomról akarok beszélni", de nincs egy alapötlet. Bevezetés, tárgyalás, befejezés - ez nemcsak egy novellánál fontos, hanem a humorban, egy humoreszknél is. Nem azt várom, hogy ezt szigorúan betartsa olyan is, aki egyedül áll ki fellépni. Direkt nem használom a stand up kifejezést, hajdanán az Erkel Színházban ugyanis ez volt a műsorom címe: Egyedül állok. Ez kétértelmű cím volt, mert egyrészt tényleg egyedül álltam az Erkel színpadán, másrészt pedig előttem soha senki ilyet nem csinált. Aki egyedül kiáll, és el akar mesélni valamit, annak valamilyen szinten fel kellene építenie a mondandóját. Ha nincs egy szerkesztő, aki felhívja a figyelmet arra, ami a poénok ellenére is rossz, akkor ez sohasem fog változni. Volt egy srác a válogatókon, aki öregembernek öltözött, és elmondott egy monológot, ami nem volt jó. Elmagyaráztam neki, hogy nem így áll egy öregember, akinek hajlott a háta, és mondtam neki, hogy vegye le a jelmezét (a sapkát, a szemüveget), és egyenesedjen ki. És amikor ezt megtette, ott állt előttünk egy fiatal srác, egy vidám, kedves pali. Mondom neki, hát miért nem magadat hozod, miért nem magadból mutattál valamit? Ez az öregember nem a tiéd. Azután két percet beszélt, és mindannyian azt mondtuk neki, meg vagy véve. Ha én nem vagyok ilyen, aki nem a pályázó ellen van, hanem ki akarja belőle hozni a jót, akkor ezt a srácot elveszítjük, miközben tehetséges.

Forrás: www.csutkamano.hu

A humorcsatornákat - mint a Comedy Central vagy a Poén - szokta figyelni?

- Néha jelezték, hogy itt-ott ismételnek engem is, de azért nem nézem ezeket, mert most inkább írok, nagy munkában vagyok - ez nem bírja el azt, hogy én esténként tévézzek, főleg nem gyakorta.

Min dolgozik jelenleg?

- A jövő évi könyvhétre öt vagy hat könyvemen. Idén jelent meg az Ami a bögyünkben van, 142 madár verses önvallomása, humorral, a saját rajzaimmal. Ez a könyv az első darabja egy sorozatnak, aminek a folytatása a kutyákról és a macskákról szól, aztán jönnek még a házi- és vadállatok, a halak, a hüllők, a gombák és a virágok. Készül a Füveskönyv-em is, amit összeszerkesztett Juhász Ferenc író-szerkesztő barátom, jön az új haikukötet, körülbelül hatszáz haikuval, és jön a Bandó-mondókák, amely a tizenharmadik gyerekkötetem lesz. Az András I. és II. könyvé-t újra át kell néznem, mert követelik rajtam, és a Bibliatéká-t - amely az András-könyvek harmadik darabja - is csiszolgatnom kell a télen, úgyhogy nem unatkozom.