Búcsúszövegét kivágta a Story tévé, Hajdú pedig a Tv2-n folytatja az Esti Frizbi-vel.
Hajdú Péter egy hónappal ezelőtt felmondta a Story tévét üzemeltető Sanoma Digital Média Zrt-vel egy plusz egy évre kötött szerződését - a Tv2 alighanem jobb ajánlattal állt elő. A producer szerint a csatorna (mely hajléktalanos valóságshow-ját is leadta) korábban szerződést sértett, így ő nem köteles letölteni a plusz egy évet, akkor sem, ha a Story tévé korábban jelezte, bízik a közös jövőben.
Hajdú sajtóközleményben jelezte, hogy a csatorna cenzúrázta az utolsó adást. Szerinte ez hangzott el a felvételen: "Az elmúlt hetekben a sajtóban elindultak a találgatások: marad-e az Esti Frizbi a Story tévén, maradok-e ezen a csatornán. Ezennel véget vetek a találgatásoknak és bejelentem, hogy nem maradok. Jövőre máshol, másképpen folytatom. Ez volt az utolsó Esti Frizbi a Story tévén. Köszönöm eddigi megtisztelő figyelmüket, hamarosan újra találkozunk. Boldog új évet!" A vasárnap este sugárzott adásban végül csak az utolsó mondat hangzott el.
Hajdú szerint december 23-án 21 óra 46 perckor a Story tévé programigazgatója, Borsány-Gyenes András e-mailt írt neki, amelyben azt kérte, hogy az elköszönést vágják ki, ellenkező esetben a Sanoma munkatársai teszik ezt meg. Mivel Hajdú és a stábja karácsonykor ezzel nem foglalkozott, a műsor végét valószínűleg a Story tévénél vágták meg. Hajdú úgy véli, ez példátlan, szerinte ezzel a Story tévé "sárba tiporja a szólásszabadságot, és semmibe veszi az objektív tájékoztatást."
"Hajdú Péternek változatlanul érvényes és hatályos a szerződése a Story tévével. A csatorna minden lépését ennek megfelelően teszi meg" - válaszolta tömören az [origo] kérdésére Ruszkai Nóra, a Story tévé vezérigazgatója.
A műsor az ATV-ről költözött a csatornára 2009 elején, a startot egy százmilliós kampány támogatta, arculata is megújult. A Story tévé korábbi közlése szerint az Esti frizbi-nek idén, év elején több millió forint értékű, új díszletet építettek - a befeketett pénzt és a legnézettebb műsorukat pedig nem akarják elveszíteni.
Falusi Mariann a Megasztárról: Mester Tamásnak volt a legnehezebb
Február 10-én indul a TV2-n a Megasztár, ahol a zsűri egyetlen női tagja Falusi Mariann lesz. Mester Tamással ellentétben, ő nem világsztárt keres, hanem olyan ...
Falusi Mariann a Megasztárról: Mester Tamásnak volt a legnehezebb
Február 10-én indul a TV2-n a Megasztár, ahol a zsűri egyetlen női tagja Falusi Mariann lesz. Mester Tamással ellentétben, ő nem világsztárt keres, hanem olyan ...
Falusi Mariann a Megasztárról: Mester Tamásnak volt a legnehezebb
Február 10-én indul a TV2-n a Megasztár, ahol a zsűri egyetlen női tagja Falusi Mariann lesz. Mester Tamással ellentétben, ő nem világsztárt keres, hanem olyan ...
A képernyőn is havazik: sorozatok télire
A jelenlegihez hasonló hóhelyzet nálunk nem túl gyakori, számos sorozatszereplő van viszont, akinek a jég, a fagy már-már természetes közege. Alaszkába száműzött New ...
"Enyhén szólva nem vagyok Vágó István" - Friderikusszal indul a Milliomos
Február utolsó napján indul a Legyen ön is milliomos! az RTL Klubon, a Story TV-n ügyködő Vágó István és az MTV-re igazolt Fábry Sándor után ezúttal Friderikusz ...
Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert is a Csillag születik zsűrijében
Csak Hernádi Judit maradt meg az RTL-es tehetségkutató, a Csillag születik zsűrijében: 2012-re Pokorny Liát, Hajós Andrást és Puzsér Róbertet kapja társnak.
Tania Raymonde: egy dögös rendőrnő, zombitól lopott órával
Láncfűrészes zombimészárlás, vérfarkas-gyilkolás és folyamatos röhögés jellemezte az MTV Hungaryn január 29-én bemutatott Death Valley forgatását a Carla Rinaldit játszó ...
Nézzen be a második Éden Hotelbe!
Márciusban indítja a Viasat3 a második Éden Hotel-t, a stáb szerint a korábbiaknál fondorlatosabb, taktikusabb szereplőkkel. A realityt jelenleg is forgatják, február ...
Az eurovíziós zsűri megkegyelmezett Király Viktornak és Lindának
Kialakult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó finálé mezőnye: a szombati második elődöntőből a zsűri Gyurcsik Tibort, Veres Mónikát és a Király ...
Ullmann Mónika: Összeforrt közösségbe kerültem
Ullmann Mónika a TV2 Jóban Rosszban című napi sorozatában játssza a polgármester feleségét, aki azután kerül be a Csillagvirág Klinikára, hogy a férje bántalmazta. ...
Jól nyitott Fábry, de a Való Világgal nem bírt
A 18-49-es korosztályban 13 százalékkal nyitott Fábry - ebben a korcsoportban az MTV 5 százalék körül teljesít. A teljes lakosságnál 16,5 százalékot ért el az átalakult ...
"Pont került a mondat végére" - haláleset a Barátok köztben
A Barátok közt szerdai részében elhunyt Novák Laci fia, Csaba. Az őt alakító Kőváry Tamást arról faggattuk, hogy miként élte meg karaktere halálát, de többek között ...
"A Barátok közt indulásakor mindenki kiabált" - mesél a sorozat Novák Lacija
Tihanyi Tóth Csaba tizennegyedik éve játssza a Barátok közt-ben Novák Lacit, és ez idő alatt karaktere számos névrokonával is találkozott. Az első forgatási napon a ...
"A magyar nézők 90 százaléka nem tudja, mi van" - szitkomok a tévében
Az USA-ban nagyon kedvelt szituációs komédiák itthon csak kisebb csatornákon élnek meg, a három nagyból egyik sem meri betenni ezeket főműsoridőbe - de még délutánra is ...
Kőkemény az új Bourne-film előzetese
Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.