Az évtized tévés baklövései

Vágólapra másolva!
A Hollywood Reporter összeszedte az évtized legnagyobb mellényúlásait - már amik a tévés szakmára vonatkoznak.
Vágólapra másolva!

A tévés szakmában sem egyértelmű, hogy mikor hoz jó döntést az ember, így előfordulhat például, hogy valaki sokáig házal egy műsorral, amely aztán óriási siker lesz - azon csatornák vezetői pedig, amelyek visszautasították a produkciót, foghatják a fejüket. Bizonyára az ABC-nél dolgozó producerek is rosszul érezték magukat, miután átpasszolták a CBS-nek a Helyszínelők-et - a Hollywood Reporter szerint ez volt az évtized második legnagyobb tévés baklövése.

Ezt egyedül a tizennégy hétig tartó írósztrájk múlja felül, melyet minden sorozatrajongó megsínylett annak idején. A dobogón található még Janet Jackson egyik melle, amely élő adásban, a Super Bowl szünetében villant ki - a kis mutatvány aztán rekordösszegű, 550 ezer dolláros büntetést jelentett a CBS-nek, és az élő adások menetét is megváltoztatta az Egyesült Államokban, azóta ugyanis mindent késleltetéssel sugároznak.

A listán szerepel még többek között a 2000-es választások szerencsétlen közvetítése, Jay Leno kirúgása a The Tonight Show-ból, valamint a Family Guy kaszája: a rajzfilmsorozatot ugyanis 2002-ben törölte a Fox, és csak három évvel később - a meggyőző DVD-eladásoknak és az ismétlések magas nézettségének köszönhetően - tette vissza a képernyőre. A teljes lista, bővebb magyarázatokkal, itt olvasható.