Abban az évben, mikor sok derűs dolog nem történt a Magyar Televízióval, az MTV jelentős késéssel feleszmélt, és képernyőre tett egy stand up-műsort, jobbára lelkes kezdőkkel. A nívó hullámzó volt már ősszel is, de az elődöntők színvonalához képest mindenképp javult a műsor szilveszterre - igaz, onnan nem volt nehéz feljönni. Bántóan rossz Fábry-paródiával és húszéves tréfákkal viszont már csak hajnali házibulik konyhájában lehet csak befutni, a kókadt haverok előtt.

A netes letöltésekben is erős, RTL-en és ismétlésben a Cool tévén is gyakran látható Showder Klub, az ATV-n futott, több stand up-előadót felvonultató Humorfesztivál vagy a jobb pillanatokat is produkáló Comedy Central bemutatja után a köztévé is feleszmélt, pár évvel a tévés trendet követve, belevágott egy humorista-tehetségkutatóba, bízván abban, hogy akad még kellő exhibicionizmussal és humorérzékkel rendelkező honpolgár, aki kiáll és jókat mond, úgy, mintha nem betanult szöveg lenne. A többrészes műsor során így végig érződött, hogy nem a Dumaszínház rutinos, nagy közönség előtt tapasztalatot szerzett előadói indultak, hanem amatőrök: az első-második adásban még kifejezetten kínos pillanatokat is átélt a feszengő néző, érezvén, hogy erőlködik valaki a humorral, de csak annyira tréfás, mint egy ajtófélfának csapódó fej vagy tortába arccal beleeső kisgyerek egy házivideóban.
A Mondom a magamét című tehetségkutató műsorának döntőjébe 12 stand-up-előadó jutott be a háromszáz előadó közül, őket láthatták az MTV nézői. Az est házigazdája, a Centrál Színházból (is) ismert Magyar Attila különben egyetlen poénnal sem készült, úgy a 23. percben jött elő először egy spontánnak tűnő, talán erre is lehetett volna figyelni. Csapó Gábor, Galla Miklós és Nagy Bandó András zsűritagok előtt a társaság fesztelenebb, lazább volt, mint az első megmérettetések idején. Mint Galla az [origo]-nak elmondta, a casting még nézők nélkül zajlott, és "a közönség jót tesz a poénnak". Itt száznál több, nevetés céljából érkezett, pozitív néző ücsörgött a színpad körül, ezzel nem is volt baj: az este során pedig a langyos, udvarias taps váltotta a tényleg jókedvű röhögést.
A döntőbe a legkellemetlenebb produkciók halovány előadói persze nem jutottak be, de így is akadt pár olyan - főképp szóviccre épülő - szöveg, amihez nem is lehet eleget inni. A "Kender Bueno, fű, de jó", vagy a "a dalai láma dalai: a láma szeme sötétkék", netán a "maradandó párosodás" és a "narancslé, internacioná-lé" után jobb társaságból menten kitagadják az embert, és még a neve is tabu húsz évig. "Hollywood olyan, mint egy hentesbolt, ott van a Sylvester Szalonna, a Kevin Bacon meg a Sonka Nerry", tréfálkozott az egyik versenyző, más pedig az "amikor iszik, olyan szinten hajlékony, hogy szinte hajléktalan" szöveggel próbálkozott elérni az est csúcspontját - persze hasztalanul. A pia amúgy gyakran került szóba ("a felnőttek Metaxával várják a Jézuskát, 3-4 üveg után meg is jön"), ahogy a család is ("a gyerek első összetett szava újratervezés volt").

Hogy nincs meg a dumaszínházas garnitúra rutinja, az mozgásból, mimikából is lejött. Volt, ki egyik lábáról a másikra állt, billegve, ami képernyőn persze zavaró, akadt olyan, aki hadart, beszédhibával állt ki és itt-ott érthetetlen volt, más pedig indokolatlanul rikoltozott. A komikus arcberendezés előny ebben a szakmában, olyan versenyző is akadt, aki bárgyú képpel, folyton vigyorogva adta elő magát, és már ettől komikus volt. Köleséri Sándornak pedig hiába mondták korábban, hogy ne csak apró termetével humorizáljon, jóformán az összes poén erre kanyarodott.
A másodikként végzett Kormos Anett, akárcsak előzőleg, a döntőben is végig fanyar faarccal adta elő mondandóját, családi sztorikból merítve, ügyesen kikarikírozva a babájuk nevében többes számban beszélő szülőket (bekakilunk, szülünk, szopizunk). Ezúttal azonban - szerencsére - nem ostorozta annyira saját gyerekeit, mint korábban, ami nem is baj: a kisgyerekek alázása, röhejessé tétele korábban ellenszenvet szült. Szóviccektől persze Nagy Bandó sem riadt vissza, őt épp "Woody, a lány"-nak aposztrofálta.
Hol folytatják?
Hogy aztán a "szegények voltunk, a tévét is gyertyafény mellett néztük" vagy "a női mikulás havonta megjön, a revizor mikulás bármikor megjöhet" szövegek kiötlőinek van-e helyük a magyar humorban, kérdéses. Az MTV nem tudja úgy népszerűsíteni, sztárolni arcait, ahogy teszik azt a kereskedelmi tévék. A másfél milliós nézettségű Esti Showder-be például vissza-visszatérnek a Showder Klub arcai, persze promóciós célból, jóllehet, őket már sokan felismerik az utcán, szerepelnek a lapokban, önjárók, elvileg nincs is szükségük Fábry (illetve a producer, Kovács Kristóf) támogatására.
Az MTV-n viszont idén nem sok új, saját gyártású műsor indul, a Mondom a magamét előadóinak pedig elvileg rendszeresen képernyő kellene, hogy ne feledje őket a közönség. Az RTL-nek megvannak az arcai, a Tv2 viszont már dobta a Bagi-Nacsa duót, nem rendel újabb Irigy Hónaljmirigy show-kat: az MTV új humoristáiból talán idővel feltűnhetnek páran a kereskedelmi médiában, azonban a tizenkettes mezőny felével már aligha találkozunk.
A műsor döntője itt megtekinthető.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.