Mindig izgalmas dolog filmen vagy sorozatban újra látni egy olyan helyet, amit jól ismerünk, így érthetően kellemes érzéssel töltené el az embert, ha egy amerikai sikerszériában felfedezné mondjuk a Lánchidat. Erre ugyan kevés az esély, egy-egy magyar felirat vagy más hazai vonatkozású tárgy viszont elő szokott kerülni a tengerentúli sorozatokban is - cikkünkben ezekből válogattunk.
Magyarok a kezdettől fogva jelen vannak Hollywoodban, sőt kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy ők alapították az álomgyárat, hisz az első itteni stúdióhálózatot (a kezdetben Famous Players néven működött Paramount Picturest) a ricsei születésű Adolph Zukor hívta életre. Honfitársaink ma már korántsem ennyire markáns szereplői az amerikai film- és tévéiparnak, de azért viszonylag sűrűn előfordul, hogy egy sorozatban magyar vonatkozású dologgal találkozunk.
Legújabban a Két pasi - meg egy kicsi Jake-je énekelt Budapestről (miután nem talált más rímet a chestre), de pár másik esetről is írtunk már korábban: A jövő emlékei-ben magyarul fuldokló lány heves érdeklődést váltott ki a sorozatokkal foglalkozó hazai honlapok és olvasóik körében, mint ahogy a Trauma magyar lagzija is elég nagy visszhangot váltott ki. Nagyobb mennyiségben a Painkiller Jane-ben tűntek fel honfitársaink, hisz a sci-fi sorozat néhány részét Budapesten és környékén forgatták. Cikkünkben most a kisebb horderejű megjelenésekből válogatunk, van köztük, ami elsőre el is kerülné a figyelmünket.
Üdvözlés a Szívek szállodájában, Monk magyar ügye
A Szívek szállodája harmadik évadjában Michel (a címbeli szálló recepciósa) egy magyar csoportot köszönt, de a szívélyes üdvözlés helyett végül is azt sikerül kiböknie, hogy "a te országod tele van csúnya emberekkel" - és csak az általános felháborodást látva kap a szótár után, hogy megtudja, mit mondott valójában:
Magyar vonatkozást a Monk, a flúgos nyomozó-ban is lehet találni, mégpedig a Mr. Monk és a szuperhős című epizódban. A rendőrségi nyomozás szálai itt egy olyan férfihoz vezetnek, aki korábban a cirkuszban dolgozott Magyarországon, és a lakásában számos, ehhez kapcsolódó relikvia található. A jobb oldali képen Stottlemeyer százados épp a Budapesti Vidámpark plakátját takarja ki:

Mr. Szentgyorgyi figyel a magyarokra
Vannak persze olyan esetek is, amikor elég nehezen esik le a magyar jelenlét: a Döglött akták között szerepel például egy bizonyos Fehervari, K. iratanyaga is - amit tévézés közben aligha lehet kiszúrni, miután csak annyi szerepe van, hogy felteszik egy polcra. Hasonlóképp, a Hazudj, ha tudsz!-nak rögtön az első részében szerepel egy magyar felirat, a tárgyalóteremben egy Mr. Szentgyorgyit jelző névtáblát is láthatunk:

Ez persze nem olyan meglepő, ha tudjuk, hogy a Hazudj, ha tudsz! consulting producerét Tom Szentgyorgyinek hívják. A tévés szakember több neves sorozatban, például A mentalistá-ban vagy a Journeyman-ben is közreműködött - utóbbihoz két részt írt, az egyikben valamelyik főszereplő egy Mr. Horváthtal beszél telefonon, miközben a háttérben kirajzolódik a magyar zászló. Legalábbis a Sorozatjunkie szerint nem lehet véletlen ez a színösszeállítás:
Két magyar útlevél - mindkettő hibás
A Drót-nál a második évadban kerül elő egy magyar útlevél, Kovats Janos nevére kiállítva. Ez azonban csak első blikkre tűnik helyénvalónak, ha jobban megnézzük, számos elírás - és oltári nagy hülyeség - található rajta. Az útlevelet például "Magyarország apostoli királya nevében" állították ki, az anyja neve rovatban pedig csak annyi szerepel: Nagy. Azt is megtudhatjuk belőle, hogy nyolc napnál hosszabb külföldön tartózkodáshoz "kuragyminister szerzése kotelezo":

A kemény motoros bandáról szóló Sons of Anarchy idén már az RTL Klubra is várható, így jó, ha tudjuk, ebben is van egy cseppnyi magyar vonatkozás. Itt is az egyik rosszfiúról derül ki, hogy magyar - amikor hazakészül, beszélgetőtársa visszakérdez: "Home? Budapest?". Csomagolás közben aztán előkerül a magyar útlevél is, ami már az újabb fajta, de szintén több hibát tartalmaz: egyrészt tükrözve szerepel rajta a fedlap (így valójában "léveltú"-ról van szó), és a hátsó, fényképes rész sem úgy néz ki, mint az eredetin:

A képeket a Sorozatjunkie-ról vadásztuk.
Állandó szereplők és újoncok a nézettségi listákon
A 2012-2013-as amerikai televíziós évad legnagyobb dobásai közt nincs sok meglepetés: az NCIS ragyogóan teljesített a teljes lakosságban, de az Agymenők-re vagy a Két ...
Állandó szereplők és újoncok a nézettségi listákon
A 2012-2013-as amerikai televíziós évad legnagyobb dobásai közt nincs sok meglepetés: az NCIS ragyogóan teljesített a teljes lakosságban, de az Agymenők-re vagy a Két ...
Bőven lesz fordulat a Társas játék folytatásában
Folytatódik a magyar HBO saját gyártású sorozata, a Társas játék. Simon Kornél az [origo]-nak elmondta, hogy ő - karakterével ellentétben - könnyebben csinál emocionális ...
Fegyelmit kapott a halálhír alatt nevetgélő Demcsák Zsuzsa
Információink szerint nem úszta meg fegyelmi nélkül a TV2 Mokká-jának műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa, hogy nem bírta ki nevetés nélkül egy halálhír felolvasását.
Épp a biztos továbbjutó nem örült A címlaplányban
Bár biztos továbbjutó volt, Fruzsina volt az egyetlen, aki nem örült őszintén a Viasat3 csajos realityjében, ugyanis mindkét riválisát megmentette a zsűri.
Az ember Jack Bauer mögött
Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
Azt hiszik, ez egy valóságshow
Egy éve még sehol nem voltak, de mostanában napi hat órában láthatóak konstruált realityk a magyar tévécsatornákon, milliós nézettséggel. Bár a történetet a szerkesztők ...
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Rögtön tudjuk, ki a gyilkos - Így készül a Mentalista szinkronja
Ruttkay Laura és Lux Ádám régóta ismerik egymást és jó barátságban vannak, ez is segíti őket a Mentalista magyar szinkronjának megalkotásakor: ebbe az is belefér, hogy a ...
Simon Zsolt: Műfajteremtő sorozattal készül a TV2
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a második legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta a TV2 vezérigazgatóját. Az [origo] erről a ...
Félmeztelenül fotózták Nádai Anikót
Az Éjjel-nappal Budapest szereplője nem először állt Nánási Pál kamerája elé, ezúttal azonban bikinis képek mellett merészebbek is készültek, igaz, ezeken Nádai ...
Erdélyi Timea: Egy este egy lehetőséged van
Erdélyi Timea a harmadik évadtól kezdve kriminálpszichológust alakít a Hacktion című akciósorozatban. Már az első szezonban ajánlottak neki szerepet, de azt akkor még ...
Mocorog az M1, halovány a Viasat3
Sokba kerül ugyan, de remek nézettséget hoz az M1-nek a Forma-1, a legutóbbi futamot 1 millió 108 ezer magyar tévéző látta (arról nincs adat, hányan aludtak alatta). A ...
Szajhák, robotok, emberrablók - új tévésorozatok jönnek
Hivatalosan majd csak a napokban jelentik be őszi új sorozataikat a nagyobb amerikai csatornák, de egyik-másik már előállt pár szériával, kiszivárogtak hírek elfogadott ...
Nyaljál, kékhajú lány!
A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Valamit piszkosul akar
Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.