Új ellenfelet kap a Heti hetes

Vágólapra másolva!
Nem a vasárnap esti nyolcas sávban, hanem az esti film után kerül műsorba a Tv2-n a Frizbi Hajdú Péterrel. Rajt február 7-én.
Vágólapra másolva!

A Tv2-re került és részben új címet is kapott az Esti Frizbi, mely rádióadásként kezdett, az ATV-n futott, 2009-ben pedig a Story tévén volt látható. Utóbbi csatorna szerint Hajdú Péternek még egy évet kellett volna náluk eltöltenie, a tévés viszont úgy véli, nem ő, hanem a Story tévé szegett szerződést korábban, így per várható - erről itt írtunk korábban.

A hetivé tett műsorról sejteni lehetett már, hogy vasárnapra kerül, kissé megváltozott formában, de az időpont kérdéses volt. Mivel a Tv2 gyakran ér el jó nézettséget a Napló-val és azt követően, a nyolcas sávban, azt nem akarta feladni, kockáztatni, így a Frizbi Hajdú Péterrel csak tíz után kerül adásba - és találkozik a sávban jó ideje verhetetlen Heti hetes-sel, mely legutóbb, január 17-én 1,25 millió tévézőt érdekelt, célcsoportban pedig 30 százalék alatt maradt, de így is nyert.

A Tv2 új szerzeménye először február 7-én 22.25-kor lesz képernyőn.