Már nyáron indulhat a Tűzvonalban

Vágólapra másolva!
Április első felében kezdődik az egyetlen magyar krimisorozat forgatása, főképp Budapesten dolgozik majd a stáb. Stohl örül a folytatásnak, de a tervezett, nyári vetítésnek már nem annyira, Hollósi Frigyes szerint pedig kifejezetten jó, hogy a Duna tévére került a széria. A Tűzvonalban producerét és két szereplőjét kérdeztük a tervekről.
Vágólapra másolva!

A sorozat harmadik évadja nagyjából 16 millió forintból készült részenként, ennek 70 százalékát adta az MTV, mely 2009 tavaszán úgy döntött, nem finanszírozza tovább a jó darabig 6-700 ezres nézettséget hozó, rajongótábort kiépítő és a kritika által is kedvelt magyar krimit. A harmadik évadra a nézettség is csökkent, de ennek éppúgy lehetett oka a promóció hiánya, mint a szerencsétlen, péntek esti időpont (mikor jóval kevesebb fiatal tévézőt lehet elérni, mint bármely más hétköznap vagy vasárnap estén). A sorozat kedvelői internetes petíciót fogalmaztak és írtak alá százával, de veszni látszott ügyük addig, mígnem a 2010-ben 2,4 milliárddal többől gazdálkodó Duna tévé 2009 végén be nem jelentette, hogy átveszi a FilmArt gyártásában készülő sorozatot, 12 új részt rendelve.

Hábermann Jenő producer az [origo] megkeresésére elmondta, hogy április első felében kezdődik a 12 rész forgatása, amely előreláthatóan 11-12 hétig tart. "Főleg Budapesten lesz dolgunk, mert a vidéki forgatás nagyon drága, a jelenlegi költségvetésünkből nem tudjuk kigazdálkodni. Ezért csak akkor megy a stáb vidékre, ha van ott fogadókészség" - jelezte. A produkció korábban egy hetet forgatott Tiszafüreden, látványban újat hozott, kiszakadtak a szereplők a nagyvárosból.

Szerettük volna megtudni, mi lesz a cselekmény magva, ahogy korábban főtéma volt a szervkereskedelem vagy a hasadóanyag-csempészet, de a producer csak annyit mondott, hogy a negyedik évad érdekessége, hogy nem egyetlen történetet mesél el, hanem az évadon végigvonuló szál mellett több, egymással lazán összefüggő sztoriból áll. Ez epizodikussá teszi a sorozatot, azaz egy-egy rész önmagában megáll majd (mint az NCIS-nél vagy a Mentalistá-nál), tehát a pár hetet kihagyó néző sem veszíti el végleg a fonalat.

kende tamás

Az eddigi nézőket viszont leginkább az érdekelheti, mikor kerül képernyőre. "Ez a kérdés még tárgyalás alatt van, jelenleg a Duna tévé júniusban tervezi elkezdeni a sugárzást" - válaszolta Hábermann. Ez részben aggasztó, hiszen egy nyári estén negyedével-harmadával is kevesebb a néző, mint egy borongós, őszi napon, ugyanakkor annyiban előny lehet, hogy nyáron jóformán minden tévé csak ismétel, új produkció alig akad, így a megunt filmek-sorozatok mellett nagyobb figyelmet kaphat a Tűzvonalban, új részekkel.

Stohl nem sietné el

Stohl Andrásé a főszerep, és az [origo] kérdésére elmondta, hogy a gyártásvezető már szólt neki, hogy lesz forgatás, de még nem ültek le megbeszélni a folytatást. "Természetesen nagyon várom, részben azért is, mert Bordás karakterét kifejezetten rám írták, olyan, mint én. Jellemfejlődésről így nem is nagyon érdemes beszélni, az ilyen sorozatokban leosztott szerepek vannak. A Dallas-ban sem változott Jockey" - elmélkedett.

kende tamás

Annak nagyon örül, hogy a Duna tévé látott fantáziát a folytatásban. "Őszintén megmondom, nem hittem abban, hogy újra lesz Tűzvonalban, hiszen Magyarországon minden, ami ér valamit, azt hamar megszüntetik, leállítják" - mondta. A tervezett, korai rajtnak nemigen örül, mert az kapkodással, túl gyors munkával jár, ráadásul nyáron kevesebben tévéznek - jobban örülne egy őszi kezdésnek, de a döntés persze a Duna tévé programigazgatóságáé. A Reggeli-t a közelmúltban elhagyó Stohl több kollégát ismert meg a forgatások alatt, kérdésünkre Cserna Antalt említette, mint akivel nem dolgozott együtt korábban. Kiváló színésznek tartja, és a hosszú forgatások szüneteiben is összhangban voltak, annak ellenére, hogy a sorozatban egymás ellentétpárjai.

Kálmán bá' nemzetközi figyelemre számít

Hollósi Frigyest (szerepe szerint Kálmán bácsit) is megkereste már a stáb, de részleteket nem közültek még vele. "A mai világban, ismerve a tévék működését, nem sok esélyt láttam a folytatásra. Nagy meglepetésként ért a hír, és több okból is örülök annak, hogy a Duna tévé lát benne fantáziát. Elsősorban azért, mert úgy látom, hogy az MTV-n egyre fontosabb a nézettség, holott az elsősorban a kereskedelmi tévéknél konvertálható pénzre: a Duna tévén mintha a nézőhajhászás nem lenne annyira döntő dolog, így a sorozat sorsa nem pár százalékon múlik. Másodsorban a Duna eljut a világ számos országába, így Kanadában és Ausztráliában is láthatják, hogy mi is tudunk minőségi sorozatot csinálni, úgy, hogy marad magyaros íze" - magyarázta.

kende tamás

A sorozat társrendezőjével jóban van, neki sem kell önmagától nagyon eltérő karaktert alakítania. "Soós Péter, akárcsak a producer, Hábermann Jenő, jól ismernek, és akárcsak Buci esetében, rám írták a figurát, nagyban hasonlít hozzám. Persze színész vagyok, így az sem okoz gondot, ha másképp cselekszik, mint én tenném" - mesélte.

Hollósi szerint a kissé bonyolult cselekményvezetés miatt veszíthetett nézőket a sorozat (megvallotta, hogy ő maga is elvesztette néha a fonalat), mert ha kimaradt egy-két epizód, akkor a tévéző nem értette a cselekményt: épp ezért örül, hogy a hírek szerint kisebb, átláthatóbb történetek lesznek eztán. Nála is kimaradt pár epizód, és noha megkapta DVD-n az összeset, még nem látta egyben a Tűzvonalban-t. "Tervezem, hogy leülök és megnézem, de annyi rész készült, hogy több nap szabadidő kéne hozzá" - szabadkozott.

A sorozatot jelenleg az M2 ismétli, február 4-én a 18. rész lesz képernyőn.

Fotók: Kende Tamás