Verebest is bevetik a Heti hetes ellen

Vágólapra másolva!
A Tv2 vasárnap esti bulváros talkshow-jában a Heti hetes egy régi szereplője lesz a vendég.
Vágólapra másolva!

Cicciolina mellett Verebes István, a Mikroszkóp színpad új igazgatója is vendég lesz a Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban, értesült a Blikk. A műsor eleinte rádióban indult, majd az ATV és a Story tévé után kötött ki a Tv2-n. A csatorna ezzel a talkshow-val szeretné megtörni a Heti hetes nézettségi uralmát, mert amióta vasárnap este látható az RTL műsora, nemigen akadt ellenfele.

Az első adásban - melyet egymillióan követtek - Gesztesi és Liptai válását, Schobert Norbert megverését és Zámbó Jimmy halálát dobták be témának. Az első menet erősen döntetlenszagú lett (míg együtt ment a két műsor, 18-49-ben kicsit többen nézték a Heti hetes-t), a második menet vasárnap lesz, ekkor Hajdú Péter lesz kezdeti előnyben a korábbi kezdéssel.