A Viasat3 párkereső, randizós realityjébe jelentkezett műsorvezetőnek a volt megasztáros, Harsányi Levente és Fekete Linda mellett.
A Viasat3 új, randizós valóságshow-jára már keresik a párra vágyó szereplőket, ugyanakkor megkezdődött a műsorvezetők válogatása is. A munkára - mint minden hasonló show esetben - celebek is jelentkeztek, s gyakran ők kapják a feladatot, hiszen különösen nehéz felfuttatni egy új, még nem látott műsort egy ismeretlen műsorvezetővel.
Lapunk úgy tudja, hogy a kandidálók közt van Fekete Linda, énekesnő, színésznő (márciusban a Madáchban és a Budapesti Kamaraszínházban látható), Galambos Dorina, a Megasztár korábbi szereplője, és Tóth Szabi, reality-arc, zenész, zeneszerző a Sugarloaf együttesnél. Ugyancsak megpróbálkozna a Viasatnál az MTV és a Tv2 számos műsorában látott Harsányi Levente, illetve Bartha Bandi író, aki a Gang egykori műsorvezetője volt, majd zsűritag a szomorú emlékű Benne leszek a tévében című show-ban.
A két gyártó, a korábban a Mesterszakács-ot, a Szulák és más-t vagy a Csináljuk a fesztivált készítő Show And Game és egy új cég, a Mauzmédia.
Jön a századik Maradj talpon
Egymillióan kapcsolódnak be naponta az m1 kvízműsorába, és tízezrek szurkolják végig a Maradj talpon! adásait a Facebookon is. A Gundel Takács Gábor vezette vetélkedőben ...
Jön a századik Maradj talpon
Egymillióan kapcsolódnak be naponta az m1 kvízműsorába, és tízezrek szurkolják végig a Maradj talpon! adásait a Facebookon is. A Gundel Takács Gábor vezette vetélkedőben ...
Jön a századik Maradj talpon
Egymillióan kapcsolódnak be naponta az m1 kvízműsorába, és tízezrek szurkolják végig a Maradj talpon! adásait a Facebookon is. A Gundel Takács Gábor vezette vetélkedőben ...
VV5: egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének
Az utolsó hét nézettségének emelése érdekében küldte be az RTL Klub a tíz kiesett villalakót a Való Világ-ba. A missziót már részben teljesítették is a keddi adással.
Kaszkadőrökkel vették fel Liptai Claudia balesetét
Fontosabb sorozatkarakterek távozását a forgatókönyvírók szeretik drámákhoz, látványos balesetekhez kötni: Liptai Claudia karaktere sem csak elköszön, és kilép az ajtón.
Napi nézettségi görcs nincs, de kockázat van - interjú az HBO Magyarország vezetőjével
Miközben a TV2-nél és az RTL-nél is elbocsátások voltak 2011-ben a csökkenő reklámbevételek miatt, az előfizetőkre építő HBO évente bő öt százalékkal növeli forgalmát, ...
Nézzen be az MTV marslakóihoz!
Március 4-én, dupla résszel indul a Marslakók, az MTV napi szappanoperája, amely sok külső felvételt, napi aktualitásokat is ígér. A központi helyszín egy bulvárlap ...
Paudits Béla: Nálam kezdett Zámbó Jimmy
Jóformán senki nem keresi, nem látogatja, magába zárkózva él macskájával és madaraival, néha telefonon perlekedik az önkormányzat szociális osztályával. A közönséggel ...
Törpe sámán támadt az Afrikában forgató magyarokra
Hazajött az On The Spot kétfős stábja a több mint két hónapos afrikai kaland után, ahol egyszerre forgatták a Spektrumon futó műsor harmadik évadát és a ...
Régi ismerős égette magát a Megasztárban
A TV2 tehetségkutatójának második casting-adásában a korábbi szériában majdnem a legjobb 12-ig eljutó Csonka Andreas is próbát tett.
Tíz kiesett VV-játékost költöztet be az RTL Klub a villába
Mindegyik párbajon elhullott Való Világ-szereplő visszamegy a villába február 20-án, és marad is pár napot.
Március 5-én indul az Éden Hotel 2
Hétfőtől csütörtökig 21.20-kor lesz látható a műsor a Viasat3-on.
Az ágyjelenettől is tartott a Camelot Artúr királya - interjú
Az HBO keddenként adja az Artúr-mondakört feldolgozó Camelot-ot, melyben az ifjú királyt Jamie Campbell Bower játssza. A viszonylag frissen felfedezett - de már a Harry ...
Ki legyen az új Hannibal Lecter?
Bryan Fuller sorozatterve révbe ért, az NBC berendelte a Hannibal munkacímen futó sorozatot, amely A bárányok hallgatnak-ban megismert karakterre épül. Arról, hogy ki ...
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Balesetfétis, szadomazo, pisiszex. Furcsa szexuális szokások a moziban.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.