[origo] tévé> !ALROVAT_NEVE

90
100

Saját tévéműsort kapott A Társulat királya

[origo]|2010. 02. 24., 12:32|Utolsó módosítás:2010. 02. 24., 12:48|

A Társulat-ban István király szerepét elnyert Feke Pál márciustól a Duna tévén vezet zenei magazinműsort.

Forrás: Duna TV

JÁTSSZ ONLINE!

Március 6-tól minden szombaton 19 órától láthatják a Duna Televízió nézői A zene az kell című magazinműsort, melyet A Társulat felfedezettje, Feke Pál vezet. A tizenhat részes sorozat a zenés színház világát mutatja be, a rockoperákra éppúgy kitérve, mint a musicalekre és az operettekre.

Természetesen nem történeti áttekintésről van szó, a műsor célja inkább az, hogy az éppen futó előadásokon keresztül népszerűsítse a fenti műfajokat. Feke ennek érdekében végigjárja az ország színházait és próbálja testközelbe hozni a darabokat: beszélget az alkotókkal és a szereplőkkel, sőt néha a büféssel is, miközben számos kulisszatitkot bemutat.

Feke A Társulat után a Csináljuk a fesztivált című műsorban szerepelt, műsorvezetőként ez az első munkája. Új világ vár című albuma időközben aranylemez lett, folyamatosan játszik a Madách Színházban, a kecskeméti Katona József Színház Nyomorultak musicaljében pedig Jean Valjeant fogja játszani, a bemutatóra nyáron kerül sor. Feltűnik a legdrágább magyar minisorozatban, a Géniusz, az alkimistá-ban is. 

[origo] címlapon»

rtlklub.sajtoklub.tv Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
    HBO Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Porszívó Electrolux ZJG 6800 GREEN- Most 5 év garanciával! Energiatakarékos fogyasztás: 1350 W, Mosható HEPA filter, teleszkópos fém szívócső, környezetbarát termék...
37 390 Ft

24 óra hírei »

80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.

Szavazás

További adatok » Időjárás »