Görög Zita is kevés volt a Vacsoracsata ellen

Vágólapra másolva!
A Tv2 új műsorstruktúrája hozott némi változást: főműsoridőben a csatorna 3 százalékpontra megközelítette az RTL Klubot, pedig múlt héten még 7,6 százalékpont volt a különbség. Az első napon a Vacsoracsata legyőzte a Görög Zitával, Koós Jánossal, Rogán Antallal felálló Mr. és Mrs.-t, a Barátok közt erősebb volt, mint a Jóban Rosszban.
Vágólapra másolva!

Új műsorstruktúrával kezdte a márciust a Tv2. Visszatért az Aktív, elindult a Mr. és Mrs., a két szappanopera pedig egymás ellen ment, azaz a Jóban Rosszban szinte percre pontosan akkor indult, amikor a Barátok közt. Mint az alábbi grafikonon látható, a két kereskedelmi tévé közönségaránya a 18-49-es célcsoportban a délutáni kibeszélőshow-k után ugrott meg. Joshi Bharat még simán verte Móniká-t, a Tények pedig jobb közönségaránnyal ment, mint a Híradó, eztán fordult a kocka.

A Vacsoracsata hagyományosan erős, a Mr. és Mrs. csak a gasztroműsor reklámja alatt tudott felkapaszkodni. Az Aktív elején még többen követték a Tv2-t, de a Papp Gergővel felálló műsor görbéje csökkent, miközben egyre többen mentek át Fókusz-t nézni. A januárban és februárban dupla részekkel jelentkező, meglehetősen jó számokat hozó Jóban Rosszban 20.44-kor, egy perccel előbb indult, mint a Barátok közt (noha a grafikonon nem úgy tűnik, de volt reklámblokk az RTL-es szappanopera előtt), de Berényiék nagyobb táborral bírnak. Szentmihályi Zsófi (Kiss Ramóna) szenvedései érdekesebbek voltak, mint Füredi Attila (Gesztesi Károly) berúgása, de látványosan a BK nézettsége akkor nőtt meg, amikor véget ért a szappanopera a Tv2-n: a második rész már a Tv2 reklámblokkja és az NCIS eleje ellen futott.

agb nielsen

Nézze nagyban itt!

Az este további részében a Dr. Csont verte az NCIS-t, a Gyilkos számok viszont több fiatal nézőt vonzott, mint a Dollhouse. Az RTL Klub 28,8, a Tv2 25,8 százalékos közönségaránnyal ment főműsoridőben.