Megvan a tizenkét csapat, javában zajlanak A cég hangja próbái: szép hangú és kissé hamis szereplők is vannak a mezőnyben. A hét részre tervezett Viasat3-féle reality áprilisban kerülhet képernyőre, a médiából ismert személyiségek közül a produkcióban feltűnik Varga Livius, Sipos Péter, Novák Péter és Seres Attila.
Már próbálnak a Viasat3 A cég hangja című műsorába beválogatott csapatok. A felkészülésben ének- és tánctanárok vannak segítségükre: az [origo] március 5-én épp Seres Attilát, a Megasztár korábbi koreográfusát látta munkában, amint egy ötfős, fiatal lányokból álló csapatot készített fel.
A tánccal, énekléssel próbálkozó csapatok mellett mentorok is lesznek, akik egyben műsorvezetői szerepet is betöltenek. A Quimby zenekarból és több tévéműsorból ismert Varga Livius, illetve Sipos Péter, az Irigy Hónaljmirigy tagja vállalták, hogy hat-hat csoporttal foglalkoznak. Előbbi szerint sok a tehetség: "Ezek az emberek humorban, munkabírásban, zenében, kreativitásban nem maradnak alul a színpadhoz szokott előadókhoz képest" - vélte, zenészkollegája pedig a dalverseny szórakoztató voltát emelte ki. "A Viasat3 zenész múlttal bíró embereket keresett a show-ba, így esett a választás rám. Az a dolgom, hogy végigkísérjem a csapataimat a próbákon, és fogjam a kezüket, ha kell" - mondta.
A két mentor elment a kiválasztott vállalatokhoz, ott szelektált a kellően elszánt és exhibicionista munkaerők közül, a helyi casting pedig éppúgy adásban lesz, mint az énekpróba, a táncoktatás, azaz sok reality-elemmel átszőtt produkció készül. Az első hat adásban párbajok lesznek a cégek delegáltjai közt, minden műsorban két-két társaság csap össze. Az adott rész végén előadják műsorukat a csapatok, ennek alapján dönt a várhatóan háromtagú zsűri. Novák Péter biztosan zsűritag lesz, a többiek neve egyelőre nem ismert. A hetedik adás a döntő, oda az egy fordulót már megnyert csapatok kerülnek.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/1003/20100306aceghangj.jpg)
A Spice Girlsből ismert Mel B-vel felálló Singing Office magyar verziójának egyik próbájába most lapunk is belenézhetett, s menten szemet szúrt, hogy egy palackozott vizéről ismert vállalat öt dolgozója a céges flakonokkal, üvegekkel táncolt, de a brit OFCOM alá tartozó Viasat3 PR-menedzsere szerint a fellépőkhöz köthető tárgyak felmutatásából nem lehet probléma, ahogy a cégek nevének említéséből sem.
Varró Balázs szerint nem is az a műsor célja, hogy a cég szolgáltatását vagy termékét népszerűsítse, hanem az, hogy egyszerű, munkahelyi kollektívákat mutasson be, amint felkészülnek egy vicces-érdekes, zenés produkcióra. Információink szerint indul a Telekom egy csapata, a BKV is indított egy ötfős gruppot, de családi vállalkozás is megméretteti magát. Egy pizzás dobozokkal táncot lejtő, energikus, fiatal lánycsapatot is volt szerencsénk koreográfiatanulás közben megcsípni - állítólag nem egy ételcég, hanem egy reklámügynökség formás munkaerői voltak.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.