A jelenleg az ítéletre váró sorozatgyilkos, Rodney Alcala egy tévés párkereső műsor, a The Dating Game nyertese volt a hetvenes években. Ezt a formátumot másolja az idén tavasszal képernyőre kerülő RTL-es, egyelőre cím nélküli vetélkedő is.
A 66 éves Rodney Alcalát 2010 februárjában bűnösnek találta a bíróság négy nő és egy gyermek meggyilkolásában; a férfi jelenleg arra vár, hogy kiszabják rá a büntetést. A gyilkosságokat még a hetvenes évek végén követte el, alig pár hónappal az után, hogy megnyerte az első tévés társkereső műsor, a The Dating Game egyik fordulóját.
Alcala 1978 szeptemberében tűnt fel a párkeresőben: két másik férfival versenyzett, egy nőnek pedig úgy kellett választania közülük, hogy csak egy falon keresztül beszélgettek, egyiküket sem láthatta. Válaszai alapján a hölgy (egy bizonyos Cheryl Bradshaw) Alcalát találta a legmegnyerőbbnek - bár a Daily News tudósítása szerint a személyes találkozáskor már visszautasította a férfit.
Alcala egyik versenytársa, Jed Mills a CNN-nek elmondta, a későbbi sorozatgyilkos "határozottan hátborzongató" volt, színpadi modorától teljesen eltérően viselkedett az öltözőben. Alcala egyébként ekkor már büntetett előéletű volt - ami a műsorból nem derült ki.
A Compact Disco megy az Eurovízióra
A magyar eurovíziós válogatóshow, A Dal finisében a Compact Disco mellett a Király testvérek, Molnár Ferenc Caramel és Heincz Gábor Biga kapták a legtöbb ...
A Compact Disco megy az Eurovízióra
A magyar eurovíziós válogatóshow, A Dal finisében a Compact Disco mellett a Király testvérek, Molnár Ferenc Caramel és Heincz Gábor Biga kapták a legtöbb ...
Falusi Mariann a Megasztárról: Mester Tamásnak volt a legnehezebb
Február 10-én indul a TV2-n a Megasztár, ahol a zsűri egyetlen női tagja Falusi Mariann lesz. Mester Tamással ellentétben, ő nem világsztárt keres, hanem olyan ...
A képernyőn is havazik: sorozatok télire
A jelenlegihez hasonló hóhelyzet nálunk nem túl gyakori, számos sorozatszereplő van viszont, akinek a jég, a fagy már-már természetes közege. Alaszkába száműzött New ...
"Enyhén szólva nem vagyok Vágó István" - Friderikusszal indul a Milliomos
Február utolsó napján indul a Legyen ön is milliomos! az RTL Klubon, a Story TV-n ügyködő Vágó István és az MTV-re igazolt Fábry Sándor után ezúttal Friderikusz ...
Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert is a Csillag születik zsűrijében
Csak Hernádi Judit maradt meg az RTL-es tehetségkutató, a Csillag születik zsűrijében: 2012-re Pokorny Liát, Hajós Andrást és Puzsér Róbertet kapja társnak.
Tania Raymonde: egy dögös rendőrnő, zombitól lopott órával
Láncfűrészes zombimészárlás, vérfarkas-gyilkolás és folyamatos röhögés jellemezte az MTV Hungaryn január 29-én bemutatott Death Valley forgatását a Carla Rinaldit játszó ...
Nézzen be a második Éden Hotelbe!
Márciusban indítja a Viasat3 a második Éden Hotel-t, a stáb szerint a korábbiaknál fondorlatosabb, taktikusabb szereplőkkel. A realityt jelenleg is forgatják, február ...
Az eurovíziós zsűri megkegyelmezett Király Viktornak és Lindának
Kialakult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó finálé mezőnye: a szombati második elődöntőből a zsűri Gyurcsik Tibort, Veres Mónikát és a Király ...
Ullmann Mónika: Összeforrt közösségbe kerültem
Ullmann Mónika a TV2 Jóban Rosszban című napi sorozatában játssza a polgármester feleségét, aki azután kerül be a Csillagvirág Klinikára, hogy a férje bántalmazta. ...
Jól nyitott Fábry, de a Való Világgal nem bírt
A 18-49-es korosztályban 13 százalékkal nyitott Fábry - ebben a korcsoportban az MTV 5 százalék körül teljesít. A teljes lakosságnál 16,5 százalékot ért el az átalakult ...
"Pont került a mondat végére" - haláleset a Barátok köztben
A Barátok közt szerdai részében elhunyt Novák Laci fia, Csaba. Az őt alakító Kőváry Tamást arról faggattuk, hogy miként élte meg karaktere halálát, de többek között ...
"A Barátok közt indulásakor mindenki kiabált" - mesél a sorozat Novák Lacija
Tihanyi Tóth Csaba tizennegyedik éve játssza a Barátok közt-ben Novák Lacit, és ez idő alatt karaktere számos névrokonával is találkozott. Az első forgatási napon a ...
"A magyar nézők 90 százaléka nem tudja, mi van" - szitkomok a tévében
Az USA-ban nagyon kedvelt szituációs komédiák itthon csak kisebb csatornákon élnek meg, a három nagyból egyik sem meri betenni ezeket főműsoridőbe - de még délutánra is ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.