Eddig 12 ezren jelentkeztek az ötödik Megasztár-ra, és közülük legalább ezren ott is voltak a casting második napján. Az izgatott körömrágás, az átszellemültség, az önszuggesztió a tinédzserekre volt főképp jellemző, ők vették igen komolyan a fejenként jutó 2-3 percet, ugyanakkor a legtöbb szórakoztató, néha már-már kínosan idétlen, hangi adottságok tekintetében jelentős problémákkal küzdő önjelölt dalnok inkább a harminc fölöttiekből került ki.
Nagyon komoly érdeklődés mellett zajlik az ötödik Megasztár előválogatása a Millenárison. Csütörtöktől vasárnapig, napi 12 órában dolgozik a casting-stáb: a lenti részen, hol amúgy is akkor a tolongás, öt helyszínen hallgatják meg az egyéni próbálkozókat, fenn pedig egy kisebb teremben zenekarok mutatják meg magukat.
A helyszínen az [origo] jelentősebb sorral szembesült, kinn is több tucat ember húzta össze magát fázósan a márciusi télben, benn pedig a tágas tér ellenére nemigen akadt szabad négyzetméter, halkan, magukban dudorászó harmincasok, izgatottan nézelődő tinilányok, óvatosságból a sapkát, kalapot, télikabátot le sem vevő, bizalmatlanul várakozó szülők alkottak zajos csoportokat. A Tv2 bedobta a korábbi szériák résztvevőit is: Bella Levente több száz jelentkezőt kapott el pár szóra vagy refrénre a kamerák előtt, Király Viktor és Fekete Dávid engedelmesen fotózkodott tinédzserkorú, gyaníthatóan épp iskolából lógó rajongókkal, az egyik előzsűri asztalnál pedig mintha Kandech Evelyn ült volna, aki szinte egy őstörténeti korban, a Megasztár 1-ben szerepelt.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static2.origos.hu/i/1003/20100312megasztar10.jpg)
Kontor Tamás és Gál Csaba Boogie a zenekarokat tesztelték: előbbi elmondta lapunknak, hogy igen vegyes a felhozatal, szinte minden műfajjal megpróbálkoztak a bandák az elmúlt pár órában. Volt, aki Fugees-dallal és a Pocahontas slágerével igyekezett bizonyítani, de Kontor szerint a legtöbben nem csak hozott anyagból dolgoztak. "Mi azért a saját dalokat preferáljuk, és sokan készültek is ilyennel. Aki megfelel, két hét múlva telefont kap" - mondta a gitáros-énekes, aki szándékosan nem akart kiemelni produkciót.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static3.origos.hu/i/1003/20100312megasztar.jpg)
Több fotó itt - videó pedig itt
Egy stábtag szerint 9-10 év körüli reménykedő is akadt, ahogy 69 éves próbálkozóval is találkozott a casting második napján. Ismert embert is látott valaki, Fekete Jenő, a Muddy Shoes vagy a Palermo volt tagja is úgy döntött, ideje megint befutni. A 40139-es sorszámú, felvidéki lány erőteljes, érzelmes produkciója, két musical-szám után pedig még azt is megtudtuk, idén már nincsenek nagyszámban Jacko-imitátorok, annál többen nyúlnak viszont Cserháti Zsuzsa dalaihoz. A zsűritagokról várhatóan pár héten belül dönt a csatorna, a műsor pedig várhatóan nyár végén indul.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static9.origos.hu/i/1003/20100312megasztar20.jpg)
Több fotó itt - videó pedig itt
Különös előadásokkal pedig gyakran találkozhatott a lenti részen várakozó sokaság: a terem közepén lévő pódiumra bárki felpattanhatott énekelni egyet. Így tett egy rózsaszínű mikrofont szorongató, jó negyvenes, kissé fogatlan férfi, aki a Szóljon hangosan az ének szerfelett hamis, ám annál lelkesebb verziójával ajándékozta meg gyanútlan publikumát, és zsebelt be önbizalma, merészsége miatt tisztes ovációt, és hasonlóképp cselekedett a fenti képen látható Vitéz Kincses Előd Gyula, nemzetes nemzetőr őrnagy, talpig katonai szerelésben. A 46 éves úr lapunknak elmondta, számára a magyarságtudat a dalban is igen fontos, és az sem szegte kedvét, hogy a Kifutó című műsorból kétszer is korán kiesett. Ő például a magyar nótát és az operát vinné a műsorba - ha hagyná a sokat látott zsűri.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.