Adóismereti verseny az MTV képernyőjén

Vágólapra másolva!
Az MTV RangAdó című műsorában adózási ismereteikről mérik össze tudásukat középiskolás diákok. A verseny döntőjében Csányi Sándor, Nagy Ervin, Kovács Patrícia és Stefanovits Angéla segítik a csapatokat.
Vágólapra másolva!

A RangAdó című adóismereti vetélkedőre 175 iskolából 445 csapat jelentkezett, az ötfős társaságok hónapok óta vetélkednek egymással, régiós bontásban. A szombati döntőbe négy csapat jutott be. Az adózást népszerűsítő vetélkedőben kilenc - a többi között általános műveltséget is tesztelő - feladat megoldása vár a versenyzőkre.

Minden csapat mellett segédkezik egy-egy híres színész, akik játékukkal segítik csapataikat: Csányi Sándor, Nagy Ervin, Kovács Patrícia és Stefanovits Angéla különböző szituációs játékokban vesznek részt. Az egyórás showműsor-vetélkedőt Szántó Dávid vezeti. A döntő március 27-én, szombaton 17:00-kor kezdődik az m1-en.