Daróczi apja jól hozott a Tv2-nek

Vágólapra másolva!
A tévézők közel harmada választotta a Daróczi Dávid édesapját vendégül látó Frizbi Hajdú Péterrel című műsort, mely így verte ellenfelét, a Heti hetes-t.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klubnál bizonyára arra számítottak, hogy a választások első fordulója után sokan nézik majd a határozott politikai véleményeket is megfogalmazó első Heti hetes-t, de az AGB Nielsen mérése szerint a műsor április 18-án csak 854 ezer nézőt vonzott, a célcsoportban pedig 21 százalékkal ment, ami gyenge adat a korábbiakhoz képest.

A tízórás sáv győztese ezúttal a Frizbi lett, amely vendégül látta Daróczi Józsefet, a volt kormányszóvivő édesapját. A műsor 1 millió 93 ezer tévézőt érdekelt, a kereskedelmi célcsoportban, a reklámozóknak fontos 18-49-es korosztályban 29 százalékot szállított.

A bulvártalkshow sikeréhez az is hozzájárult, hogy a Tv2-n az előtte lévő sávban 1,35 millióan nézték a Földre szállt boszorkány című romantikus vígjátékot, míg az RTL-en a Poseidon című katasztrófafilmre csak egymillió tévéző kapcsolt a vulkáni hamu miatti légtérzár estéjén.