A VH1 kiadta több mint negyven show-ból álló programtervét, nyáron egy sor produkció érkezik tehát, melyek mindegyike begyömöszölhető a zene-hírességek-reality háromszögbe. A Love-franchise-nak viszont vége, a csatorna nem akar több randizós műsort.

Véget ért Flava Flav királysága
A VH1 zászlóshajója az utóbbi években a Love-széria volt, amely 2006-ban, a Flavor of Love-val indult hódító útjára, remek nézettséget hozva a csatornának. A műsor afféle Nagy Ő volt, csak épp Noszály Sándor maníros megnyilvánulásai helyett egy ordenáré rapperen szórakozhattak a nézők, miután a Public Enemy egyik tagja, Flava Flav válogatott húsz nő közül. Talán mondanunk sem kell, emberünk nem annyira vágyott az igazira, inkább alkoholgőzös, szextől sem mentes találkákkal múlatta az időt - a sorozatból így készülhetett három évad.
Jött aztán az I Love New York, melyben Flava Flav egyik jelöltje, Tiffany Pollard kereste a szerelmet, és elkészült a Rock of Love is, ahol pedig a Poison szebb napokat látott énekese, Bret Michaels ivott és szexelt vagy huszonöt nővel. A széria ezzel azonban korántsem ért a végére, hisz az I Love New York két versenyzője is saját műsort kapott (Real Chance of Love), majd jött még a Flavor of Love Girls: Charm School és az I Love Money.
Ezzel azonban véget ért a társkeresés a VH1-on, az április 18-án kiadott programterv már egyetlen ilyen műsort sem tartalmaz. "Amennyire élvezte annak idején a közönség a Love-sorozatokat, mára annyira belefáradt ezekbe a futószalagon gyártott termékekbe. A nézők hitelességre, igaz történetekre vágynak, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetnénk továbbra is viccesek és könnyedek" - indokolta a döntést Tom Calderone, a VH1 elnöke.
A csatorna még az év vége előtt képernyőre küld negyvennégy új show-t, melyek mindegyike a zene, a hírességek vagy az "igazi élettörténetek" kategóriájába tartozik. Bár a videoklipektől már régen eltolódott a műsorkínálat a realityk felé, a VH1 valamennyire így is megőrizte (illetve kezdi visszavenni) zenei jellegét, az új produkciók negyven százaléka a zenéhez kapcsolódik. Júniusban új részekkel jelentkezik például két nagymúltú műsor, a Behind the Music és a Storytellers: az akkor megjelenő új lemez ürügyén mindkettő Christina Aguilerával foglalkozik.

A június Christina Aguileráról fog szólni
Más témában érkezik többek között a You're Cut Off, melyből kiderül, mihez kezdenek magukkal a partilányok, ha hirtelen más életkörülmények közé kerülnek. A Money Hungry a Nagy Fogyás-hoz hasonló reality lesz, ahol a versenyzők a saját pénzüket veszítik el, ha nem sikerül eléggé lefogyniuk. Két show is jön, amely hírességek barátnőit, feleségeit mutatja be: a Basketball Wives-ban Shaquille O'Neal és más NBA-játékosok partnerei parádéznak, a Diary of a Hip Hop Girlfriend-ben pedig menő rapperek csajait ismerhetik meg a nézők. Új műsorral készül dr. Drew Pinsky is, aki korábban a Celebrity Rehab-ben próbált meg hírességeket leszoktatni alkohol- és/vagy drogfüggőségükről.
Mi van itthon?
Miközben a VH1 próbál visszatér a gyökerekhez, vagyis a zenei műsorok sugárzásához, addig a zenecsatornaként indult hazai adók inkább az ellenkező írányba mennek: a magyar MTV legjobban futtatott műsora jelenleg a Blue Mountain State, amely három újonc életét követi az amerikaifoci-ligában. Hazánkba is megérkezett ezenkívül a Jersey Shore, amelyben pedig olasz származású fiatalok nyári kalandjainak lehetünk tanúi, és fut még például a Főszezon is, egy kanadai kisváros lakóiról - itt tehát nagyon mennek az egyes közösségek életét bemutató realityk.
1 sztár, 25 nő - többet ilyen nem lesz:
A VIVA-n találkozhatunk a VH1 kínálatából frissen kihullott randizós műsorfajtákkal is: a Váratlan páros két celebet ereszt össze véletlenszerűen, akik akár még párra is találhatnak egymás személyében, a Randikommandó pedig tanácstalan lányokat készít fel a nagy eseményre. Érdekes módon nemcsak realityk, de áprilistól rendes sorozatok is futnak a zenetévén: a Nickelodeontól olyan tartalmak kerültek át, mint az idén a legjobb gyerekműsornak választott iCarly vagy a régóta nagy népszerűségnek örvendő SpongyaBob Kockanadrág.
A VIVA programigazgatója, Lengyel Attila szerint nem lehet összehasonlítani a két csatornát: "Míg a VH1 egy nemzetközi adó, amely különböző piacokra készül, addig a VIVA a hazai nézői igények alapján alakul és változik. A mai trendek azt mutatják, hogy a nézőink - akik leginkább a 15-29 éves korosztályból kerülnek ki - egyre inkább ígénylik a zene mellett a további tartalmakat, szórakoztató realityket. Ezek mellett természetesen a VIVA életében kiemelt helyen áll a zene, hiszen 60%-ban ilyen típusú műsorokat sugárzunk. Különösen fontosak számunkra a magyar előadók: az összes játszott klip több mint 40%-a magyar együttesek és zenészek videója" - mondta lapunk megkeresésére.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.