"Fél életeket csinálunk meg egy nap alatt" - interjú Németh Kriszta színésznővel

2010.04.28. 10:42

Németh Kriszta az RS9 Stúdiószínház tagja volt öt éven át, majd nagyobb színházakban, a Katonában, az Új Színházban is kapott szerepeket. 13 éve szinkronizál, olyan ismert sorozatokban hallhatták a tévézők, mint a Pensacola, a Narancsvidék, a Lisa csak egy van, a Csillagkapu: Atlantisz, a 4400,  Az elnök emberei, a Jericho. A Lost-ban látott Kate magyar hangjával beszélgettünk a szinkron mai helyzetéről, a fordítókról, az animációs műfajról.

Kate hangját adja az utolsó évadjánál járó Lost-ban. Milyen ez a munka?

- Könnyű dolgom van, Evangeline Lilly ragyogó színésznő, miután megismertem a gesztusait, a működését, tudom, hogy mire hogyan reagál. Ha ő sír a képernyőn, az annyira erős nekem a mikrofon mögött, hogy én is sírok. Jön. Ez azt jelenti, hogy jól van megcsinálva a sorozat, jó a színésznő. A Lost-tal viszont csak annyiban vagyok képben, hogy a saját szálamat követem. Ma már nincs idő arra, hogy mindenki végignézze a filmeket, epizódokat: a gyártásvezető csinál egy listát, és csak a rám vonatkozó részeket látom. Bár a környezetemben sokan szeretik, én nem nézem a Lost-ot, olyan vagyok, mint a cipész, akinek lyukas a cipője.

Nem tetszik? Hamar átment sci-fibe.

- A Lost nagyon jó, inkább misztikus thriller, de a sci-fit valóban nem nagyon szeretem. A sorozatokkal szemben nincs bennem elzárkózás, a legfőbb baj, hogy nem tudok otthon lenni mindig, ugyanabban az időpontban, hogy nézzem ezeket. Keveset nézek televíziót, inkább olvasok és írok, több dolog van a világban, ami jobban érdekel. Ráadásul több csalódás ért, volt, amiről azt gondoltam, hogy jó lesz, de a tévében nem adta vissza ugyanazt az élményt. Nyilván más ez színészként és nézőként. Nehéz elmondani, de amikor ott vagyok a mikrofon előtt, valami kinyílik, más tudtaállapotba lépek. Velem amúgy sem lehet filmet nézni, mert rettenetesen kritikus vagyok.

Kate a legfontosabb női szereplő, két férfival is vannak közeli jelenetei. Ketten vannak benn a stúdióban az érzelmes részeknél?

- Arra törekszik a gyártásvezető, hogy a zárt, páros jeleneteket általában együtt vegyük fel.

A Lost-ot mennyi idő alatt veszik fel?

- Két részt veszünk fel egyszerre, heti egy forgatási nappal. Volt, hogy másfél óra után mehettem, volt, hogy fél napig dolgoztunk rajta. Ezért is nehéz követni a sztorit, mert van olyan, hogy egy nap öt-hat karaktert kell hozni. Fél életeket csinálunk meg egy nap alatt, azt visszük haza. Ez azért elég kemény.

Egy ideje fanyalognak a tévézők, mert a tömegtermelésben egyre több a gyatra szinkron. Erről mi a véleménye?

- Részben joggal fanyalognak, de tegyük hozzá, hogy nagyon könnyű név nélkül fanyalogni. Látom, hogy történik: régebben kevesebb csatorna és több idő volt, nem volt kapkodás. Ettől függetlenül ma is igényesek vagyunk, ha olyan a szöveg, megállunk és javítjuk, van már valami rutinunk. És nem azért javítjuk, mert a végén ott a nevünk - már ha le nem vágják. Minél többet dolgozik az ember, nyilván annál több lesz benne fásultság is, de én tényleg hiszem, hogy - főleg a gyerekműsoroknál - igen fontos szerepe van a szinkronnak abban, hogy egy új generáció megtanulja a helyes mondatszerkezeteket, értelmesen használni a nyelvet.

Gyakran kell javítani a fordítók szövegét?

- Volt olyan, hogy rettentő sokat küzdöttünk egy szöveggel, például egy hangalámondásos munkánál. Olyan is van, hogy már automatikusan, felvétel közben javítjuk a rosszul fordított szöveget. A harminc és negyven közti korosztály talán a legrutinosabb ebben. Persze a fordítóknak sem könnyű, gyorsan kell dolgozniuk és őket sem fizetik túl.

Egy korábbi cikkben olvastam, hogy napi 10-12 órát dolgozik. Áll ez még?

- Teljesen változó. Tavasszal kevesebb a munka, két-három éve tapasztalom ezt. Tizenhárom éve csinálom a szinkront, se mentálisan, se fizikailag nem bírnám már, hiába szeretem ezt a munkát.

Melyek voltak a kedvenc karakterei?

- A Lost-ot is nagyon szeretem csinálni. Aztán a gyerekfilmek, a rajzfilmek fontosak, sok izgalmat adnak, miközben arra kell figyelni, hogy ne menjen át ripacskodásba a dolog. Sokszor a felnőttnek bugyuták már ezek a filmek, amelyek a gyerektévéken mennek, ezért is nehéz megcsinálni úgy, hogy hiteles és játékos is legyen. Amit szerettem és kihívás volt, az például az Aviátor-ban a Cate Blanchett, azt a zseniális, lendületes texasi kiejtést kellett átvinni a magyarra, nem volt könnyű! Amúgy volt már többször, hogy kérték, valamely figura hangján beszéljek, de nem megy jól, ha nincs előttem. A figura hozza ki a hangot. Egy másik filmben talán más intonáció jönne elő Cate esetén is.

Ellenszenves karaktert kapott már?

- Igen, előfordult már, ilyen volt például a Totally Spies (Született kémek) Mandyje.

Milyen állathanggal szokták megkeresni?

- Az Eperké-ben például Sodó cica vagyok, a Félix levelei-ben Félix, a nyuszi, a Roary, a versenyautó-ban pedig Roary: gyakran kapok fiúsabb hangot. A jófej szerencsétleneket kapom, szeretem is hozni ezeket. A szeretnivaló hülyéket.

Volt, hogy sokat szenvedett egy hanggal?

- Volt egy film, amikor Meg Ryant kellett szinkronizálnom, de ő nálam is Kiss Erikához kötődik. Vele szoktam meg, ennek ellenére értettem, mi a rendezői koncepció, miért én kaptam. Vadóc figura volt. Rettenetesen szenvedtem, minden pillanatban azt éreztem, hogy nem tudom magamévá tenni. Nem is volt meg a hang sokáig. Aztán az MTV-n ment egy apácás film, Zákányi Balázs rendezte. Különböző korosztályhoz tartozó szereplők voltak, de a hatvanasokat is fiatalok szinkronizálták, sokan feszengtek az elején. Megértettem a rendezői szándékot, de megakadtam. Nem tudom, hol volt a pont, de nem ment. Négy rész után bementem a szinkronrendezőhöz, mondtam, hogy nem szoktam ilyet csinálni, de nem az én figurám, küzdök és szenvedek, váltson le. Azt válaszolta, hogy nem teheti, mert négy részt leadtunk, és azért osztotta rám, mert ismer régóta. Tudja, mi megy jól, tudja, az nem pont az én szerepem, de meg tudom csinálni. "Huszonhat évesen beérik az ember hangja, így huszonhat és hatvan közt bármit meg tud csinálni" - tette hozzá. Nincs más választásom, láttam, sírva mentem haza, két napig őrlődtem ezen - én lelkibeteg vagyok minden ilyen történet után. Azonban az, hogy ilyen pozitív volt, hogy nem ordította le a fejem, hogy nem szidott le, hanem bizalmáról biztosított, erőt adott. Valami történt, a következő forgatáson meglett a hang, nem is lett vele gondom később.

Említette, hogy ír. Mit?

- Van egy blogom, szűk réteg olvassa, barátaim szerint kissé provinciális. Rövid, tárcaszerű dolgok kerülnek fel rá, hangjegyzetek, nem egy szokványos webes napló. De írtam egy könyvet is: egy pályázatra készült, de a szerkesztő, akivel dolgoztam, sajnos meghalt, így nem fog megjelenni. Még a Bridget Jones-éra előtt írtam, egy naplószerű dolog, dramaturgiai ívvel, egyfajta kisregény.

Színházban most nem játszik?

- Játszottam a Katonában, az Új Színházban, a Reneszánsz Tisztelőinek Társulatával is léptem fel. Most nincs darabom, de lehet, hogy lesz valami. Nem vagyok arra alkalmas, hogy menedzseljem magam, nem tolom magam előtérbe. Optimista vagyok: aki ismer, akinek kellek, tudja, hol talál meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKK