Május 1-jén előjátékkal indítja az ötödik Megasztár-t a Tv2: a három casting-adás jócskán megelőzi a valódi rajtot, mivel még nyáron is toboroznak. A nagy kérdésre, hogy mely formátum, a bejáratott Megasztár vagy a sok tízmillióért előre beharangozott X-Faktor nyeri az őszt, már szeptemberben megkapjuk a választ.

Tilla az egyik műsorvezető, társát keresi a csatorna
Március 2-án és 3-án kezdődött az első forgatási etap a Megasztár-nál, április 25. és 28. közt pedig megvolt a második szakasz is, amelybe már bekapcsolódott a négytagú zsűri is. A képernyőn május 1-jén és utána még két szombaton casting-adást láthatnak az odakapcsolók, a promóció szerint "lesznek őrültek, sok humor, de feltűnik egy-két nagy tehetség is", ahogy ezt már a zenei tehetségkutató elején megszokhattuk. Az Eszenyi Enikő, Presser Gábor, Friderikusz Sándor és Mester Tamás alkotta zsűri ötszáz próbálkozót nézett meg, de lesznek még újabb körök, hiszen a csatorna roadshow-nak hívott szereplőválogatást tart a nyáron, több helyszínen, azaz lehet jelentkezni. Az internetre eddig kitett videókból már látszik, hogy idén is lesznek érdekes színfoltok, haverok által tehetségesnek hazudott, az angol nyelvvel erősen hadilábon álló ifjak, és feltűnően hiányos fogazattal rendelkező, hangi adottságok tekintetében felettébb rosszul álló, magyar szöveget sem ismerő exhibicionisták a közeli búfelejtőkből.
Presser szerint nincs biztos recept a sikerre. "Vegyes az anyag. Vannak nagyon jók és nagyon gyengék. Nem nagyon követtem a negyedik Megasztár-t, de nem is hiszem, hogy ez számítana. Valakiből akkor lesz megasztár, ha azt csinálnak belőle, és ennek van egy televíziós folyamata. Akik Magyarországon megasztárok, azok csak itthon megasztárok. A mi sztárjaink kicsi sztárok. Sok ember annak ellenére nem tud befutni, hogy zenei tehetsége megvan, de más adottságai nincsenek. Nincs erre recept - akkor könnyebb is lenne ezt csinálni" - mondta az Aktív-nak.
Várnak, majd egyszerre indulnak
Az RTL Klub szombatonként olyan akció-vígjátékokkal próbálkozik, mint a Csúcsformában 2. vagy a Nekem 8: lehet, hogy egy kreatívan, merészen felépített, ügyesen castingolt és a mostaninál ötletesebben reklámozott, két évet pihentetett Megasztár tavasszal sorra nyerte volna a szombat estéket a Tv2-nek, ehelyett a valódi rajt csak nyár végén lesz, amikor komoly ellenfél is ringbe száll. Mivel a két csatorna figyeli egymás terveit, könnyen lehet, hogy ugyanazon a napon rajtol majd az RTL-es X-Faktor és a mostani, három selejtező után komolyabb fázisba jutó Megasztár.
A Tv2 mégsem startolt el már idén tavasszal, ennek pedig oka az, hogy eleve a nagy kereskedelmi tévék őszre teszik a költségesebb show-kat (Sztárok a jégen, Celeb vagyok, Csillag születik), hiszen a karácsony előtti hónapokban lényegesen több a reklámköltés, mint tavasszal vagy nyáron, ráadásul egy borongós, őszi estén többen ülnek a képernyő előtt, mint egy szép tavaszi napon. Ősszel kell maximalizálni a nézőszámot, így lehet csúcsbevételre szert tenni.
Az RTL szokatlanul intenzíven reklámozta az X-Faktor-t, jóformán nem lehetett kinyitni hetilapot, magazint anélkül, hogy egy hatalamas, kétoldalas, piros X ne ugrott volna elő: kérdésünkre összeget ugyan nem mondtak a csatornánál, de bevallották, hogy ennyivel egy műsor rajtja előtt, ennyi pénzt még nem költött az RTL Klub önpromóra. Ennek egy célja volt, a programigazgatóság nem pusztán ismertté akarta tenni a frissen bevezetett márkát, hanem egyszerűen mindenki által ismertté kívánta tenni azt. Az, hogy milyen karakterekkel, és ami legalább ilyen fontos, milyen zsűrivel kerül a képernyőre az X-Faktor hatással lesz a Megasztár-ra is, mert könnyen lehet, hogy októberre a gyengébben szereplő zenés show-t a csatornája kimenekíti péntekre az elvesztett, szombati sávból - két dudás nem fér meg egy csárdában.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.