[origo] tévé> !ALROVAT_NEVE

90
100

Neil Patrick Harris már megkapta az Emmy-díját

[origo]|2010. 08. 23., 10:23|Utolsó módosítás:2010. 08. 23., 11:02|

Kiosztották a Creative Arts Emmy díjait, melyekkel a főműsoridőben futó tévés produkciók háttérmunkásait ismerik el. Itt adják át többek között a legjobb vendégszereplőknek járó díjakat is, melyek egyikét idén az Így jártam anyátokkal sztárja vihette haza.

Forrás: [origo]

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Az augusztus 21-én kiosztott Creative Arts Emmyvel főként a háttérben dolgozó szakemberek (hangmérnökök, sminkesek stb.) munkáját ismerték el, de néhány olyan díjat is itt adtak át, amely a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tarthat: itt derült ki például a legjobb vendégszereplők kiléte, és hogy melyik a legjobb gyermekprogram, illetve reality. A legtöbb díjat - tizenhetet - az HBO kapta (ebből hetet a The Pacific - A hős alakulat-ért), ezt az ABC követi, tizenöt elismeréssel.

A legjobb vendégszereplőnek járó díjat vígjátéki kategóriában az Így jártam anyátokkal Barneyja, a képen látható Neil Patrick Harris vehette át, aki az itthon is nemsokára induló Glee-ben tűnt fel - a kategória női díjazottja Betty White lett, a Saturday Night Live-ért. Drámai sorozatok vendégszereplői közül a Dexter-ben látott John Lithgow, illetve a Különleges ügyosztály-ban szerepelt Ann-Margret került ki győztesen - előbbi a Showtime csatorna helyett véletlenül az HBO-nak köszönte meg a díjat, utóbbi pedig az est egyetlen állótapsát kapta.

A legjobb gyerekprogramnak a Varázslók a Waverly helyről bizonyult, a realityk között pedig a pucér szakácsként megismert Jamie Oliver műsora, a Food Revolution győzedelmeskedett. A nyertesek teljes listája itt olvasható, a főbb kategóriák (színészek, forgatókönyvírók stb.) Emmy-díjait augusztus 29-én adják át. 

[origo] címlapon»

rtlklub.sajtoklub.tv Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
    HBO Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Porszívó Electrolux ZJG 6800 GREEN- Most 5 év garanciával! Energiatakarékos fogyasztás: 1350 W, Mosható HEPA filter, teleszkópos fém szívócső, környezetbarát termék...
37 390 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.

Szavazás

További adatok » Időjárás »