Szerednyey Béla: A Barátok közt legalább magyar történet

Az m2-n egy ideje újra megy a Linda, melyben a címszereplő udvarlóját, Emődi Tomit Szerednyey Béla játssza. A színésszel a Jézus Krisztus szupersztár próbája közben beszélgettünk (a képeken is látható, amint a színművész Heródesként felkészül), régi tévés szerepei mellett katonai kiképzésről, a divatos tehetségkutatókról és az agglegényéletről is esett néhány szó. Az életben nem bírja a harcias csajokat, egyszer ötven méter magasan mászott ki egy helikopterből, és a színháznak szerinte nem a nagy drámákról kell most szólnia.

Újra megy a Linda a tévében. Mai szemmel milyen ez a sorozat?

- Nem tudom, nagyon régen láttam, utoljára legalább tizenöt éve. Videón sem őrzöm, az Angyalbőrben is csak azért van meg, mert valakitől megkaptam születésnapomra. A Lindá-t azért kíváncsiságból már visszanézném mai fejjel is, annyian beszélnek róla még ma is, sokan megállítanak az utcán. Nagyon nem szeretem magam visszanézni, de ez érdekes lenne: épp most találta meg az unokaöcsém az első rész stábfotóját, a nyolcvanas évek elejéről, még Felber Gyuri is rajta van, ő volt az első két rész gyártásvezetője, de már rég nem él.
 
Görbe Nórával tartja esetleg a kapcsolatot?

- Nem, azt sem nagyon tudom, mi van vele. Amikor férjhez ment, azt nyilatkozta különféle lapoknak, hogy meghív engem az esküvőjére, de nem hívott meg. Megbántódva nem vagyok, de nem tudom, merre lehet. Azt hallottam, hogy valahol vidéken lakik, talán fogorvos a férje, teljesen visszavonult, civil életet él, és nem találja senki: Fábry sem találta, pedig kellett volna az Esti Showder-be.

A való életben is szereti az ilyen harcias nőket?

- Sose volt karatézó csajom, az élet úgy hozta mindig, hogy én voltam a domináns. Az persze egyáltalán nem baj, ha egy nő tudja, mit akar, hogy ha szemben áll az én akaratommal, akkor sem szoktam visszakozni, hagyom, hadd menjen a saját feje után. Amikor aztán megunom, akkor arrébb lépek.

Azt nyilatkozta egyszer, hogy kényszerből agglegény.

- Igen, de ezzel szerintem majdnem mindenki így van: vagy megtalálja a foltját, vagy nem. Én nem találom a foltomat; azt hiszem, túl igényes vagyok. 

Linda-beli szerepével, Emődi Tomival sokáig azonosították?

- Szerencsém volt, mert rögtön utána jött az Angyalbőrben, és a kettő kiütötte egymást, miután két, gyökeresen más karaktert kellett eljátszanom: a Lindá-ban egy slemilt, utána meg egy macsót. Így eleinte tomiztak, aztán rabóztak, de később már csak Bélának hívtak. A hullámoknál így kell csinálni, kell teremteni egy ellenhullámot, de így van ez mással is: ha szembemész valamivel, onnantól már nincs baj, nem fognak tomizni.

Az akciójelenetekhez hogy állt hozzá a Lindá-nál? Önnek is kellett edzenie?

- Le kellett járnom bokszolni a Vasasba: nem mondom, hogy nagyon sok időt töltöttem ott, de nekem elég volt. Téri gyerekként nőttem fel a Ferencvárosban, ott sokat verekedtünk, de a boksz egészen más. Nagyon sok ütés gyakorlása után az edző egyszer csak azt mondta, csináljuk élesben, próbáljam megütni - nem tudtam egyszer sem, már a szemem villanásán látta, hogy merre akarok ütni, és már bújt is ki. Nóra ügyesebb volt, zöld övig is elvitte a karatéban. Kemény, gyúrós csaj volt, a Görbe Jánosnak köszönhetően szíjas, akaratos is, könnyen el tudta ezt sajátítani, nagyon szép mozdulatokat meg tudott csinálni.

Az Angyalbőrben szerepéhez már önnek is komolyabb kiképzésre volt szüksége.

- Én a való életben a folyami flottánál voltam katona - a hajóval való szerelmem is innen van -, de ez nem volt komoly dolog, könnyített, művészeknek szánt kiképzést kaptam. Az Angyalbőrben-nel úgy 230 napot forgattunk, nekem annyi épp elég volt a katonaságból. Pont az én karakterem volt az, aki mindig elsőként csúszott a sárban, elsőként ugrott fejest a hideg vízbe - ezeket mindig legalább ötször-hatszor fel kellett venni. Volt olyan jelenet, amikor egy ötven méter magasan függő helikopterből ki kellett másznom, hogy kívülről bekopogjak az ablakán: mindezt kaszkadőr nélkül kellett, mert a pilótafülkéből vették fel. Szóval sok hülyeséget megcsináltam, de szerencsére egyszer volt csak komolyabb szitu: a gyakorlópályán kellett felmásznom, amelynek a másik oldalán kötélen kellett lecsúszni, de valahogy a lábammal nem tudtam elkapni a kötelet, csak a kezemmel pedig nem tudtam megtartani magam. Csúsztam végig vagy hat métert, a tenyerem teljesen szétégett, mire leértem.   

A Lindá-hoz készült még a kétezres években is pár rész. Ezeket feltétlenül meg kellett csinálni? Ön szerint nem tompították az eredeti sorozat kultuszát?

- Ezek szerint nem, ha még mindig ismétlik. Ez egy próbálkozás volt, amolyan utózönge: két vagy három rész készült, Nóra meg én voltunk benne, meg Bodrogi, azt hiszem, Pécsi Ildi már nem. Teljesen másfelé vitt, mint az első részek, de azért leadták a tévében, bár nem tudom, hogy ismételték-e annyiszor. Kicsit furcsa volt a forgatókönyv, nem igazán azt takarta, ami azóta történt, az én karakterem talán valami újságíró lett, de nem emlékszem pontosan. Nekem volt is egy averzióm, hogy nem lenne szabad folytatni, de megnyugtattak, hogy semmi baj nem lesz ezzel. És tényleg nem történt semmi.

A Madách színházban

Gát György és Szurdi Miklós a Linda és az Angyalbőrben után a Família Kft.-t készítette. Abban nem ajánlottak önnek szerepet?

- Volt róla szó, de nem értem rá. Talán a fiú szerepét szánták nekem, aki aztán Kárász Zénó lett, de idáig nem is jutottunk el: Gát ugyanis azt akarta, hogy szerződés szerint ő legyen a fő munkaadóm, ebbe pedig nem mentem bele. Nagyon sokat dolgoztam akkor a Madáchban, pont akkor jött be Kerényi Imre igazgatónak, minden teremben, jóformán még a büfében is volt előadás. Volt olyan hónapunk, amikor hetven előadás ment le.

A diploma megszerzése óta, vagyis 1981-től ugyannak a színháznak a tagja. Miért pont a Madách?

- Nem tudom, ideragadtam. Olyan ez, mint egy házasság: ha nincs nagyon nagy baj, ha az egyik nem csalja nagyon látványosan a másikat, akkor a felek együtt maradnak. Ma már alig vannak itt színészek a régiek közül, de én még mindig itt vagyok, és kapom is a szerepeket. A musicalekben is mindig akad egy-egy olyan szerep, amit színésznek kell játszani, ráadásul idősebbnek: a Jézus Krisztus szupersztár-ban - amit most próbálunk - Heródes ilyen, de a Spamalot-ban is én játszom például Artúr királyt.

Előadás előtt, az öltözőben

A Páratlan páros-ban lassan már huszonöt éve játssza Stanley Curtist. Mennyire lett magáé ez a szerep?

- Nagyon hozzám nőtt, Budapesten szerintem nem is játszotta még más ezt a szerepet. Nagyon a sajátom, jó gyerekem.

Rajzfilmek közül melyik a kedvenc? Elég sokat szinkronizált.

- A Nils Holgersson-t nagyon jó volt nézni, nagyon jólelkű sorozat - csinálni viszont rossz volt, mert nagyon magas hangon kellett beszélni; ez főleg reggelente esett nehezemre. A Hupikék törpikék is aranyos, ráadásul azt jó volt csinálni is: Mautner Józsi, a rendező az összes színházból begyűjtötte a jópofa színészeket, jó kis csapat gyűlt össze. Hatalmas sztorizások voltak, közben csak oda-odanéztünk a képernyőre - viszonylag rövid szövegeket kellett mondani, nem kellett nagyon rákészülni.

Tévében inkább a komikus szerepek találják meg, színházban játszott már viszont jó pár tragikus karaktert is. Ez ön szerint miért alakult így?

- Nem tudom, én mindkettőt szeretem, és állítólag tudom is csinálni: Kecskeméten épp a Vacsora négyesben című darabot rendezem, amely egy elég komoly hangvételű előadás. A világ most viszont nem arra megy, hogy nagyon nagy drámákat lehetne játszani. Nem biztos, hogy a jelenlegi világ hígabb, mint az azelőtti, de az emberek mostanában nem akarnak szomorkodni, inkább szórakozni szeretnének a pénzükért. És hát ők a színház, hisz közönség nélkül nincsen színház. A közönséget nem lehet leváltani, ki kell szolgálni - közben lehet persze nevelni, de csak addig, amíg ők engedik.

Tévében milyen műsort csinálna szívesen?

- Biztos, hogy nem ilyeneket, mint amilyenek most mennek. Az idegesít tulajdonképpen - elsősorban a kereskedelmi csatornákról beszélek -, hogy mintha nem is lenne saját ötletük. A magyar ember semmi másról nem ismert a világban, mint hogy nagyon jó ötletei vannak, nem értem, hogy a két nagy televízió miért nem engedi ezeket kibontani. Az egész televíziózás Magyarországon a folyamatos másolásra épül, pedig régen ez nem volt: rengeteg saját kvízműsor volt például, én is valami ilyet csinálnék. Az egyáltalán nem érdekel, ha szimplán megvásárolnak egy vetélkedőt, és csak átírják benne a Tomot Tamásra. Az érdekel, hogy valami olyat találjunk ki, ami nekünk működik. Új ötlettel nem nehéz előállni, de csak akkor, ha az ember nem azzal foglalkozik, hogy megint lenyúljon egy formátumot.

Heródes komolyan készül

A most induló zenés tehetségkutatóktól sem lehet oda.
            
- Nem érdekelnek. Szerintem előre, kotta szerint megcsinált, hazug dolgok, soha nem arról szólnak, mint amit megetetnek a nézőkkel. Azt hallottam, hogy kotta szerint meg van mondva a zsűrinek, hogy melyik tagja legyen a rossz ember, és melyik legyen a jó. Ezek átlátszó dolgok, de én nem tartom helyesnek. Annak idején a Ki mit tud? sokkal tisztább volt, Szinetár tanár úrnak nem mondta meg senki, hogy kemény legyen, és Petrovics Emilnek sem, hogy ő meg puha. 

Ha ennyire taszítja a kereskedelmi televíziózás világa, a Barátok közt-ben miért vállalt szerepet?

- Kaptam egy zárt felkérést, öt részre szólt, egy színészt kellett játszanom, aki eljátssza Kinga apját - nekem való karakter volt, és pontosan tudtam, hogy csak öt részben tűnik fel, mert utána lebukik. Rugalmas vagyok, hát belekóstoltam ebbe is rövid távra. Semmi bajom nem volt vele egyébként, nagyon profin, hamar leforgattuk az egészet: egy epizódot visszanéztem, az is rendben volt. A Barátok közt legalább magyar történet, nem kifejezetten jó, de nem is kifejezetten rossz. Az emberek megnézik este a tévében, aztán továbblépnek: egy napi sorozatból pontosan ennyit is lehet kihozni, nem lehet elmélyültebb munkát elvárni.

Még az aranypapucs is felkerül

A Tűzvonalban című sorozatról mit gondol?

- Nagyon nem láttam belőle semmit. Filmeket nézek inkább, sorozatokat csak néha kapok el. Azokat szeretem amúgy, amelyekben jó színészek vannak, például a Született feleségek nagyon tetszett.

Gálvölgyinek sokszor dolgozik alá a show-jában. Sohasem zavarta ez az unterman szerep?

- Abszolút nem. János bejött hozzánk a színházba tizenöt vagy inkább húsz évvel ezelőtt, és párunkat megkérdezett, hogy lenne-e kedvünk ezt csinálni - mindig abból a színházból szeretett maga köré gyűjteni embereket, ahol éppen játszott. Ez igazán nem nagy munka, egy évben körülbelül két napot szoktam vele dolgozni, felveszünk öt jelenetet, aztán azokat ismétlik egész évben.

Játszottak együtt a Pasik című sorozatban is.

- Reviczkynek volt valami baja, nem tudta vállalni egy ideig a forgatást, úgyhogy én az ő házmesteri szerepére álltam be az öccseként. Az is rövid, de jó szerep volt.

Hagyományos kabarétréfákban sokat láthattuk már. A stand up comedy előretörését hogyan látja?

- Ez is létezett mindig, csak nem tudtuk, hogy így hívják. Úgy hat évvel ezelőtt Szirtes Tamás is előállt azzal, hogy nem lenne-e kedvem stand up comedyt csinálni, de akkor azt sem tudtam, mi az. Pedig ott volt mondjuk Hofi is, aki végül is stand up komikus volt, csak kicsit színházibbá tette a műfajt: mindig beöltözött, megcsinált egy figurát, és én jobban is szeretem, ha van egy kis körítés. Most épp a stand up van feltupírozva, de majd elmúlik ez is.

A színházi munkákon kívül dolgozik most valamin?

- Zelina Gyurival ketten írunk egy gyermekkönyv-sorozatot, ami szerintem nagyon helyes lesz. Az első könyv munkacíme Maci mobilozik, megpróbáljuk megtanítani a gyerekeket arra, hogy mi illik és mi nem illik a mobiltelefon használatakor - tulajdonképpen játékos illemtankönyv lesz, amilyenből régen sok jelent meg, de ma már nem nagyon vannak ilyenek. Később a közlekedésről és más dolgokról is ejtenénk szót, Gyurival jól tudunk együtt dolgozni.   

Együtt írtak önről is egy könyvet, Úton címmel. Ezt miért volt fontos megjelentetni?

- Gyuri nagyon jó, kemény kérdéseket tudott feltenni, ebből született a könyv. Azt hallom, hogy jól is megy, és aki olvasta, túlnyomórészt azt mondja, hogy jól sikerült. A legtöbben azt emelik ki, hogy emberi, ennél többet meg nem akarok: azt, hogy ember, nem lehet fokozni, csak lefelé.