"Mi a megasztáros gázsinak is örültünk"

Vágólapra másolva!
A tévés tehetségkutatók, mint a Megasztár és az X-Faktor ideig-óráig felkarolnak egy-egy előadót, de huzamosan már csak a döntősök kis részét futtatják: nekik viszont ez is elég ahhoz, hogy tele legyen a naptáruk fellépésekkel. Három korábbi megasztárost kérdeztünk: volt, aki semmit nem profitált a műsorból, más a kezdetben soványka gázsit tette szóvá, de olyan is akadt, aki máig prímán megél fellépésekből - mert rengeteget hívják mindenfelé.
Vágólapra másolva!

Az [origo] három volt megasztárost kérdezett arról, fél-e az új Megasztár-ral és az X-Faktor-ral érkező konkurenciától, milyen tapasztalatai voltak a korábban, a show alatt és után, mekkora szabadsága, mennyi mozgástere maradt. Van köztük olyan, aki egyáltalán nem profitált a tévés tehetségkutatóból, és ugyanazt a munkát végzi, mint a show előtt, más a cédépiac összeomlása miatt bánkódik, és inkább a szépre emlékezik, de van, aki maximálisan elégedett, és még válogathat is a fellépések között.

----------------------------------

Szabó Eszter

- Mi a harmadikban sorozatban voltunk, ha pedig tehettük, a négyesbe elmentünk nézőnek is. Nézni fogom idén is, mert némelyik előadás tényleg nagy koncertélmény. Nagyon jók ezek a tehetségkutatók: lehet vádolni őket ezzel-azzal, de teret ad az embernek, a nézők választhatnak. A tévéshow csak felkínálja a tehetségeket, az idő pedig kiszórja azt, aki nem egyedi, nem érdekes. Egy műsor, egy formátum persze idővel elfárad, de egy tehetségkutató lassabban ég ki, mint egy valóságshow.

- Az első két Megasztár-ba pont azért nem jelentkeztem, mert attól féltem, hogy előírják, milyen legyen a hajam, ruhám. Lakatos Márk viszont ránk nézett, feltuningolta azt, ami eleve adott volt: aki szoknyában jött, abban maradhatott, akinek jól állt a kalap, hordhatta. Nem erőszakolt ránk semmit, alázattal végezte a munkáját, akárcsak Novák Péter, zenei producerként. Hagyta, ha kreatív ötletekkel bombáztuk, ilyen volt az AC/DC-dal duettben, unpugged-verzióban. Hogy legyen 99 luftballon, Voyage, voyage, nekem jutott eszembe, de engedték. Mindenki jót akart nekünk.

- A Tv2-vel kötött szerződés egyes pontjai más-más időtartamra voltak érvényesek. A csatorna egy darabig fogta a kezünket, segítettek kiadót választani, ami jól jött, mert amikor kijön egy megasztáros előadó, több ajánlatot kap, és nem biztos, hogy tudja, mi van mögöttük. Volt, aki segített nekünk ebben, elmondta, mit kell tudni a kiadókról, melyiknek mi a profilja. Ami a fellépéseket illeti, ahogy kikerültünk, a csatorna átadott minket egy profi rendezvényszervező cégnek, velük kellett dolgoznunk. Közölték, mennyi lesz a jussunk: ez valójában egy sessionzenész gázsija volt fellépésenként, ami nem volt sok, de így is jól megéltünk, főleg ahhoz képest, hogy mennyit kerestünk korábban. A megás gázsinak tehát örültünk, és érdekes módon nekem a mai napig ugyanaz a szervezőm, aki anno.

- Az első lemezre kötelező volt kitenni a Megasztár-logót, utána viszont mindenki saját karrierjét építette, a többi cédére már nem ment rá a márka neve. Akkor a Tv2-nek a kiadókkal volt megállapodása, de a mai siralmas lemezbevételből nem tudom, mennyi marad a csatornának, előadónak. A cédépiac ugyan meghalt, de öröm, hogy a zene mindenkié. Hogy a kiadók miből élnek? Gőzöm sincs.

- A mega javára írható, hogy nagyjából öt éve kerültünk képbe, de azóta is tényleg hívnak sokat, holott nem is volt sok klipünk, nem minden energiánkat ebbe öltünk. Havonta több szervezőnek eszébe jutunk, ami örömteli, meglepő. Ha kiadón keresztül megyek, tévéshow nélkül, ugyanezen hanggal, nem lett volna elég arra, hogy ilyen sok felkérésünk legyen. (Szabó Eszter blogja itt olvasható)

----------------------------------

Baktai Anikó

- Engem a szakma ismert korábban is, 1995-ben álltam először színpadra, de az országos ismertséget a Megasztár hozta meg nekem is. 2006 végén, 2007-ben, a műsor után is voltak megkeresések, de valójában nekem a Megasztár nem hozott profitot, nem lett lemezem, vissza kellett mennem a hajóra dolgozni. Luxushajókon léptem fel korábban is, de nem panaszkodom, mert ez izgalmas élet, és fizetnek is érte. Most duettben vagyunk a párommal. Skandináviában, a Karib-térségben voltam sokat, a közelmúltban Franciaországban, Hollandiában koncerteztünk, tavaly a Dunán mentünk végig hajóval, egészen a Fekete-tengerig, de léptünk fel Egyiptomban, Görögországon is. Van egy impresszáriónk, rajta keresztül megy az egész, az InterEuroShow szervezi, rengeteg zenésszel dolgoznak, megasztárok is vannak náluk (a honlap szerint például Schmidt Barbara - a szerk.).

- Itthon nincs akkora kereslet, de fellépünk éttermekben, bárokban, ugyanígy tesz más megasztáros is. Én mostanában a Bazilikánál, a Bob jazz bisztróban lépek fel, ott meg lehet hallgatni. Viszont a hiúságom, az egészséges egoizmus miatt legalább egy lemez kéne. A lelkemnek jót tenne, bár tudom, hogy napjainkban a példányszám csekély, nem ebből lennék gazdag. Egy jó menedzserrel menne is, de pénzt kéne fektetni bele. Különben voltak lehetőségeim, de vállalhatatlan szerződéseket nyomtak elém, ahol a bevételen 30-70%-ban kellett volna osztozni - és nem én kaptam volna a többet. Hosszútávon persze lehet, hogy egy így kiadott cédé kamatozott volna.

- Ha most kerülnék egy tévés tehetségkutatóba, másképp csinálnék mindent: nem zeneileg közelíteném a dolgokat, hanem üzletileg. Nem elég a tehetség, nem szabad őszintének lenni, mert aki nyílt lapokkal játszik, azt legyalulják - és itt nem a Megáról van szó, hanem a zeneiparról. Rúzsa Magdi mindent megkapott, ez rendben is van, mert nagyon nagy tehetség - de nekünk közben egy gyufaszálat sem adtak, magunkra lettünk utalva. A villamosvezető Varga Pisti is ott van, ahonnan jött. Én túl sokat beszéltem, talán lázadónak tűntem. Ott, abban a stresszben, a sok dumának nem lett jó vége: amire beleszoktam volna, ki is estem, ráadásul mivel apukámat, anyámat és bátyámat temettem el akkoriban, minden összejött. Ha meghúzom magam, csendesebb vagyok, talán jobban alakulnak a dolgok. Ma már tudom, hogy toleránsnak kell lenni, és elfogadni, hogy az van, amit a csatorna mond. Ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam a Megasztár-nál, mindannyian gyerekként lubickoltunk a sikerben. Ma pedig a szakma ismer, elismer, és ez a legfontosabb.

- Hogy az új széria milyen lesz? Biztosan remek, mert Csík Sanyi, a megasztárok énektanára épp a napokban mesélte, milyen nagy tehetségek kerültek hozzá.

----------------------------------

Fekete Dávid

- Nézni fogom az új szériát mindenképp, talán fellépőként is ott lehetek. Még nem tudjuk, kik lesznek a főszereplők, nem tudom, kik kerülnek be a döntőbe, de szurkolok az előadóknak, a zenekaroknak. Az újak valamilyen szinten konkurenciát jelentenek, de hagyni kell utat a tehetségeknek: ha az első vagy a második Megasztár után azt mondták volna, hogy nem kell több tehetségkutató, mert tele a piac, akkor én sem kaptam volna lehetőséget később. A műsor egy-két éves hírnevet ad, utána mindenki magára van utalva, de addigra már rutinosabban, felkészülten mozgunk a pályán: és ugyan el lehet jutni ilyen szintre tévéshow nélkül, de csak rengeteg szerencsével, nagy slágerekkel. Az intenzív három hónap, amit a tévé adott, nem pótolható: jóformán mindenki megismer, bármilyen kis faluba megyek, a minap Debrecenben kimentünk a főtérre, ott is rengetegen jöttek oda autogramot kérni, beszélgetni. Nem lehet leírni ezt az érzést, hogy akárhová megyek Magyarországon, sokan felismernek, szeretnek.

- Köztudott, hogy hároméves szerződést köt a csatorna a döntősökkel, de a Tv2 nem szól bele, ki hogyan alakítja az életét. Szerintem én meg tudtam tartani egy bizonyos szintet, jó irányba tartunk, de persze a csúcsra járatott érdeklődést nem lehet folyamatosan fenntartani. A hazai rajongói oldalam harmadik lett egy versenyen, sok ezren szavaztak, és szerencsére folyamatosan kapom a felkéréseket. Klipeknél és készülő, új albumom dalainál is egyre magasabbra tesszük a lécet. Az új Megasztár és az X-Faktor minden korábbi szereplőnek visszaesést hozhat, de ugyanakkor inspirálóan is hat ránk, még több munkára ösztönöz, hogy mi is versenyben maradhassunk.