Nem akartak a meleg párral versengeni a menyasszonyok

Vágólapra másolva!
Szeptember 14-én, kedden indul a Viasat3 új, tízrészes, saját gyártású realityje, a Négy esküvő. A műsor producere szerint szerettek volna meleg párt is szerepeltetni a valóságshow-ban, de a riválisnak szánt három menyasszony - udvarias beszélgetés után - együtt lépett fel az ötlet ellen.
Vágólapra másolva!

Két adásonként, négy menyasszony verseng a Viasat3 új valóságshow-jában, a Négy esküvő-ben, és mivel tízrészes a reality, ötször négy menyasszony és vőlegény lesz képernyőn. Minden második adás végén kiderül, az adott négyesből melyik nyert, a legjobb hangulatú, legkellemesebb esküvőt és lagzit leszervező párosok pedig Mauritiusra nyernek nászutat.

A műsort gyártó Q-Art (többek között a Párbaj, a Pókerarc és a Legyen Ön is milliomos, a Farm előállítója) ügyvezető igazgatója, Gonda Péter az [origo] kérdésére elmondta, hogy nem saját ötlet a reality, az ITV a tulajdonosa, ugyanaz a cég, amely a Vacsoracsatá-t is kiötlötte. "Tavaly, amikor megtaláltuk a formátumot, már látszott a trend, hogy jól mennek az esküvős realityk. Egy ez lépés előre a párkeresős valóságshow-khoz képest. Kifejezetten érdekes műsor, gondoltuk, hogy Magyarországon is beválna, főleg a Viasat3-on, amely már egyértelműen erős, meghatározó csatorna itthon, ugyanakkor nagyobbrészt a női nézőket célozza meg. Bár, véleményem szerint ez a műsor a férfiakat is érdekelni fogja. Minden licencvásárlás rizikós is, de a licencet most nem a Q-Art, hanem a mi javaslatunkra a csatorna vásárolta meg" - mesélte.

A stáb arra törekedett, hogy személyiségben, karakterben egészen más nőket tegyen egy négyesbe, olyanokat, akik másképp szocializálódtak, másképp látják a világot: a műsor szempontjából fontos volt, hogy eltérjenek egymástól. Széles így a spektrum, lesz cigány, zsidó, hithű katolikus menyasszony, lesz olyan, akinek a párja fekete vagy kínai. "Július elejétől forgatunk, most is tart még a munka. Gyártási szempontból igen munkaigényes a műsor, mert minden menyasszony elmegy a többi esküvőjére, forgatunk velük máshol, más helyszíneken is" - tette hozzá.

Sokan jelentkeztek, a casting sem ment könnyen. "Sok követelménynek kellett megfelelni, és rá kellett érni a többi időpontban is. Nagy szívfájdalmam, hogy - miközben itthon bejegyzett élettársi közösség lehetséges - meleg pár nem juthatott be a műsorba. Voltak meleg jelentkezők, egy párral meg is állapodtunk, de furcsa helyzet alakult ki. A három, riválisnak szánt hölgy épp egymással ismerkedett, amikor negyedikként megjelent a fiatalember, aki úgymond a menyasszony lett volna a meleg párból. Intelligens, kedves, rendes fiú volt, felvettük a beszélgetést, de a hölgyek később együttesen jelezték, hogy nem vállalják el így a rivalizálást. Nemcsak azt nem vállalták, hogy szerepelnek vele, hanem a véleményüket sem. A meleg pár így sajnos kiesett, pedig szerintem médiatörténeti pillanat lett volna, ha kamerák előtt felvállalják másságukat" - vélte Gonda.

Forrás: [origo]

Több fotó itt!

A műsorban a versengő menyasszonyok titokban pontozzák egymást, számít a helyszín, a ruha, az étel, és az általános hangulat. Azt gondolná az ember, hogy kapásból, csúnyán lepontozzák a konkurens esküvőjét, húslevesét és tortáját, de állítólag nem nullákat szórtak. Az első három kategóriában 10 pont a maximum, a hangulatért viszont 20 pontot is lehetett kapni, így a három lány osztályozása alapján 150 pontot lehet elérni optimális esetben. "Meglepő végeredmények születtek, és mivel a hangulat kétszer annyira volt fontos az értékelésben, mint a többi elem, nem csak a pénz dominált. Bár sokaknak az esküvő intim dolog, mégis sok pár szeretné megmutatni, milyen az esküvője. Persze egy részük exhibicionista, és azt se feledjük, hogy 25 százalékos esélyük van egy ingyenes nászútra. A párok, sok esküvőre meghívtak celebeket is, fellépő vendégként ott volt például LL Junior, Bangó Margit, Mészáros Dóra, Zalatnay Cini, Nyári Karcsi, Harsányi Levente, ők is különféle hatással lesznek a vendégekre, a többi menyasszonyra, és néha meglepő helyzetekbe is kerültek" - tette hozzá a producer.

Forrás: [origo]

Noha logikus lenne egyben új realityt forgatni Mauritiuson, Négy nászút címmel is (ha már utaznak a párok), Gonda Péter szerint ez még nem szerepel a tervben, egyelőre a Négy esküvő forgatása foglalja le a stábot. Természetesen nagy sírások és nagy hisztik várhatók, mivel a menyasszonyok igen nagy energiát és sok pénzt raktak bele, hogy övék legyen a legszebb esküvő - és módfelett nehezen viselik, ha mégis hiányzik a plusz, mert a többi, rivális lány közben csúnyán ócsárolja. Ha pedig verekedést mutatnának, a brit OFCOM alá tartozó Viasatot akkor sem büntethetné az ORTT romjain létrejött NMHH. "Voltak erős konfliktusok, de hogy bunyó lesz-e, az maradjon a mi titkunk" - válaszolta kérdésünkre a producer.