Nem kellett a szívós nyomozónő, sem a kemény detektív

Vágólapra másolva!
Csak az öt nagy amerikai csatornára, ebben a tévés évadban 42 új sorozat érkezik, és mellettük még számos kábeltévé dolgozik újdonságokon. Idén is akadtak reményteli forgatókönyvek, amelyekből nem sikerült elsőre élvezhető pilotot készíteni: az örökre elkaszált, vagy csak időre jegelt sorozatokból válogattunk.
Vágólapra másolva!

Amerikában a napokban visszatérnek a legismertebb sorozatok és rengeteg újoncszéria is elindul - beérett tehát az április pilotszezon eredménye, ekkor forgatták le ugyanis a csatornák az arra érdemesnek találtatott sorozat-forgatókönyvek első részét, pilotját. Az öt nagy, országos csatorna, az ABC, a CBS, a CW, a Fox és az NBC, összesen 90 sorozatpilotot vizsgált meg, ezekből 42-t rendeltek be, ennyi új sorozat érkezik a 2010/11-es televíziós idény során. Akadtak olyan sorozatok is, mint a Law & Order: Los Angeles vagy a Steven Spielberg neve által fémjelzett Terra Nova, melyeket pilot nélkül, csakis a szkriptre alapozva rendeltek meg.

A leglelkesebb pilotberendelő csatorna az ABC lett, 23 próbálkozásból 14-et tartottak folytatásra alkalmasnak, a legkevesebb pilotot pedig a CW csatorna készíttette, s ők 7-ből 3-at tartottak alkalmasnak. A 90-ből 42-es arány azt jelenti, hogy 48 sorozattervből szinte biztos, hogy nem lesz semmi, ezeket mi sosem fogjuk látni, s bizony akadtak olyan sorozatötletek, melyek történetük vagy színészeik miatt sokakat érdekeltek volna.

-------------------------

Changelings (Betwixt)

A CW csatornára terezett Changelings eredetileg Betwixt címen ment és sokan biztos befutónak tartották annak ellenére, hogy csak annyit lehetett tudni a történetről, hogy alakváltókról szólna, s természetesen a tiniket vette volna célba - mint a CW fő célcsoportját. A bizakodás jogosnak tűnt, hiszen ezt a műfajt a CW-nak találták ki, ráadásul 2009/10-ben a Vámpírnaplók hatalmas sikerrel mutatkozott be, így egy alakváltós sorozat a vámpíros széria megfelelő párja lehetett volna. A csatorna fejesei azonban nem így gondolták, s arra hivatkozva, hogy a Changelings története túl sötét ahhoz, hogy sikeres legyen, nem kértek belőle teljes sorozatévadot.

-------------------------

Riverworld

A Riverworld a Syfy csatornára készült el: a Philip Jose Farmer népszerű és itthon is ismert Folyóvilág regényciklusából készítendő sorozat háborús tudósítóról szólt volna, akit egy öngyilkos merénylő megöl menyasszonyával együtt. Azonban az újságíró nem hal meg - illetve meghal, de egy titokzatos világban tér magához, melyen minden egyes ember, aki valaha élt a Földön újjászületett. Hogy megtalálja menyasszonyát, egy 13. századbéli szamuráj harcosnőhöz, valamint egy íróhoz, bizonyos Mark Twainhez csatlakozik. A Riverworld különlegessége, hogy a sorozatot felvezető filmet megnézhették a nézők, s az amerikai scifi-csatorna a nézettség alapján dönti majd el, hogy kívánja-e folytatni a folyóvilágot. Egyelőre még nem született döntés, de a projekt szénája nem áll jól.

-------------------------

Prime Suspect

Az NBC csatorna már korábban is próbálkozott régebbi sorozatok feldolgozásával, azonban mind a Knight Rider-rel, mind a Bionic Woman-nel csúfos kudarcot vallottak, tavaly pedig a Parteidge Family-ről tervezett sorozatuk a pilot forgatásáig sem jutott el. Idén ismét két nagyobb névvel próbálkozott meg a csatorna. Az egyik a Prime Suspect volt, mely egy klasszikus angol krimisorozat a 90-es évekből, Helen Mirren főszereplésével. A lehetetlent nem ismerő nyomozónőről szóló dráma abszolút karaktercentrikus, s többek között ez is tehető felelőssé a projekt (ideiglenes) kudarcáért, hiszen az NBC egyszerűen nem tudta megtalálni azt a színésznőt, aki alkalmas lett volna a szerepre. A csatorna így hát úgy döntött, hogy a 2010/11-es pilotszezonra halasztja a szériát, s az addig hátralévő időben új írókkal íratja át a szkript első verzióját.

-------------------------

Rockford Files

A másik klasszikus, melyet az NBC fel kívánt volna dolgozni, a The Rockford Files volt, melyet annak idején, a 70-es években vitt sikerre James Garner. A krimi egy szívós, eszközeit nem nagyon megválogató magánnyomozóról szólt volna, aki veszélyes és kiszámíthatatlan eseteket vállal el. A pilotba ismert főszereplő került (Dermot Mulroney - a fenti képen), jó mellékszereplők (Beau Bridges, Alan Tudyk), ráadásul még az írója is igazi nagyágyúnak számít, hiszen az a David Shore jegyezte a remake forgatókönyvét, aki a Doktor House-t is megalkotta. Azonban hiába a jó szkript, a pilot gyengén sikerült, így az NBC az egyik legbiztosabb befutóját kellett, hogy elpasszolja. Ez a lemondás is csak ideiglenes, hiszen a csatorna, akárcsak a Prime Suspect esetében, úgy döntött, hogy ad még egy esélyt a projektnek, s megpróbálnak egy új szereposztással egy újabb pilotot készíteni.

-------------------------

The Station

A The Station nem csak az idei, hanem a tavalyi pilotszezon egyik legnagyobb áldozata volt, hiszen érdekes történettel rendelkezett, de úgy tűnik, hogy a készítők másodszori próbálkozásra sem tudtak nézhető végeredményt csiholni az alapanyagból. Pedig a tervezett komédiának az egyik atyja nem kisebb név volt, mint Ben Stiller, s olyanok szerepeltek volna benne, mint a Másnaposok-ban nagy sikert arató Justin Bartha vagy John Goodman. Maga a sorozat egy munkahelyi szitkom lett volna, melynek helyszíne egy titkos CIA-bázis egy dél-amerikai országban, s a benne dolgozó amerikaiak a maguk szerény eszközeivel azon munkálkodtak volna, hogy megdöntsék az uralkodó diktátort. A The Station napjainkban játszódott volna, s olyannyira aktuálisnak tervezték, hogy még Obama elnök is vendégszerepelt volna - mármint karakterként, Jordan Peele (a fotón) alakításában. Ki tudja, talán ő is szerepet játszott abban, hogy a Fox csatorna örökre lemondott a tervezett puccskísérletről.

Szekeres Viktor