Karok nélküli zongorista nyerte a kínai, tévés tehetségkutatót

Vágólapra másolva!
Gyerekkorában két karját elveszítette, de zenész lett, és meg is nyerte a kínai televíziós tehetségkutatót Liu Wei.
Vágólapra másolva!

A You're Beautiful című dallal nyerte meg a Britain's Got Talent című licencműsor kínai verzióját a 23 éves Liu Wei. A pekingi születésű fiú tízéves korában, játék közben áramütést kapott, karjait amputálták, és csak nyolc évvel később döntött úgy, hogy megpróbálkozik a zenével is - addigra lábával meglehetősen ügyesen használta a klaviatúrát, evett, öltözködött.

A műsor - akárcsak az X-Faktor - Simon Cowell producer nevéhez köthető, a Got Talent-franchise több mint harminc országban volt vagy van jelen. A kínai verzió júliusban kezdődött, a második helyre pedig egy hétéves, stand-upos fiú ért be.