Szántó Dávid sokat vívódott, de otthagyja az MTV-t

Vágólapra másolva!
Bár foglakoztatták választási műsorban, szórakoztató programokban, a Telesport-ban is, úgy érzi, váltania kell, így elhagyja első munkahelyét Szántó Dávid.
Vágólapra másolva!

November közepén távozik az MTV-től Szántó Dávid, aki az elmúlt években a köztévé több műsorában is feltűnt, a Telesport-nál is sok munkát kapott, de választási műsorban is foglalkoztatták. "Közös megegyezéssel távozom az MTV-től, de valójában ez az én döntésem volt. Hosszas vívódás előzte meg, mérlegeltem sok mindent, és arra jutottam, hogy 29 évesen meg lehet lépni egy ilyet. Fiatal vagyok még, tettre kész, tele vagyok energiával, de egyfajta kettősség volt bennem: szeretnék többet mutatni, de ehhez váltani kell. Nem könnyű meghozni egy ilyen döntést, az MTV volt az első munkahelyem, több mint tíz éve kezdtem itt dolgozni" - mondta az [origo] megkeresésére.

Forrás: [origo]

Szántó Dávid szerint új kihívások kellenek az életében, és ezt máshol lehet, hogy megkapja. Állítja, hogy nem lett rosszabb körülötte a hangulat az MTV-ben, ennek ellenére elhagyja a köztévét. Korábban is keresték máshonnan, de hogy hová megy dolgozni, nem árulja el. "November közepéig vagyok az MTV-nél, a jövő meg képlékeny. Nincs moratórium, mint a kereskedelmi tévéknél, azaz feltűnhetek más csatorna képernyőjén" - tette hozzá.

Szántó Dáviddal készült hosszabb interjúnkat itt olvashatja.