A Való Világba is bekavarhat a Stohl elleni vád

Vágólapra másolva!
Ha a sajtóhíreknek megfelelően Stohl András lesz a Való Világ 4 műsorvezetője, akkor a műsor gyakorlatilag egy időben fog kezdődni a színész bírósági tárgyalásával. Az RTL hivatalosan nem kommentálja a Stohl szerepeltetéséről szóló híreket, aki ellen hétfőn emelt vádat az ügyészség.
Vágólapra másolva!

A színész-műsorvezető ellen október 25-én, hétfőn emeltek vádat a május 8-án okozott baleset miatt: súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja Stohlt a Budakörnyéki Ügyészség.

Az RTL Klubnál az [origo] megkeresésére nem voltak hajlandók elárulni, szerződött-e a csatorna Stohl Andrással, vagy sem, és befolyásolja-e a megállapodást a per. "Mi is olvastunk sajtóhíreket azzal kapcsolatban, hogy ki lesz a Való Világ műsorvezetője, de mi magunk erről soha nem nyilatkoztunk. Nézőink a műsor első adásából tudhatják majd meg, ki vezeti a Való Világ-ot" - mondta Kolosi Péter programigazgató.

Stohl vezette a Való Világ korábbi három szériáját, és más reality műsorokban is szerzett rutint. Szerepeltetése ellen szólhat azonban, hogy több sérülést okozó karambolja miatt a nézők egy része esetleg nem fogadja el. "Az RTL Klub valóban rendszeresen végez felmérést a képernyősök népszerűségével kapcsolatban, ennek az eredményeit viszont mindig is bizalmasan kezeltük, így most sem teszünk másképpen" - válaszolta az RTL Klub programigazgatója azon kérdésünkre, miképp alakult Stohl rokonszenvindexe az elmúlt hónapokban.