Geszti szerint Shodeinde Dorka feladta szombaton

Vágólapra másolva!
Mentora sem volt elégedett a 19 éves lány produkciójával az X-Faktor párbaja után. A kismamának a közönség ezúttal még bizalmat szavazott, a következő show-ban újra színpadon lesz.
Vágólapra másolva!

Az X-Faktor november 6-i adásában Szabó Mariann esett ki, noha Shodeinde Dorka a párbajban nem nyújtott meggyőző teljesítményt a négy mentor szerint. "Nem tudom, valamiért berekedtem, talán azért, mert nagyon izgultam. Az, hogy valakivel így harcolni kell, nagyon ijesztő, meg az is, hogy egyáltalán ott álltam. Félelmetes a számomra - nyilatkozta Dorka az RTL Klubnak.

Mentora, Geszti Péter sem volt ezúttal elégedett vele, úgy véli, sok dolguk lesz a következő műsorig. "A helyzet az, hogy dal közben feladta. És ezért nagyon le fogom szidni, azt hiszem, kiabálni fogok vele. Mert aki tud még mosolyogni, az még tud magában hinni. Aki tud magában hinni, az tud harcolni. És aki tud harcolni, az tud győzni. De aki ezt úgy adja elő, hogy már feladja az elején, az nem tud győzni, és annak itt nincs helye" - közölte.

kalmár csaba

Geszti Pétert, Shodeinde Dorkát és énektanárát, Éliás Jr.-t pár nappal korábban az [origo] hétköznapi próbán nézte meg, akkor a felkészítők arról is meséltek, hogy a legtöbb előadó a show előtt pár nappal korábban jobb formában van, szombat estére viszont épp elfárad - erről bővebben itt olvashat.

Nézze meg tévés blogunkat!