Megháromszorozza átlagos nézettségét az MTV, amikor a Szomszédok sokadik ismétlése fut, a kereskedelmi tévék által amúgy hanyagolt délutáni sávban. Csűrös Karola, a teleregény Etusa szerint hiteles kórképet adott a sorozat a korabeli problémák felvázolásával, és társadalomformáló szerepe is volt a szériáknak. Csak arra a jelenetre nem emlékszik vissza szívesen, amikor mínusz húsz fokban forgattak a Gellért-hegyen.
November 9-én, kedden, az ötvenéves kor alatti felnőtteknél 12,3 százalékkal ment a Szomszédok sokadik ismétlése az MTV-n - azon a csatornán, amely heti átlagban 5 százalék körül teljesít a reklámozók által favorizált korcsoportban. Másnap, szerdán a teleregény már 16 százalékos közönségaránnyal futott, azaz háromszorosára nőtt a köztévé iránti érdeklődés az átlagoshoz képest: a Szomszédok érdemeiből pedig semmit nem von le az, hogy a délutáni, egyórás műsorsávban olyan ellenfelei voltak, mint a Gyapjúsapka című dráma vagy a Kvízió című műsor a Tv2-n, az Asztro Show az RTL-en vagy Monk a Viasat3-on. A kereskedelmi televízióknál persze nem kulcsfontosságú nézettséget nyerni délután egykor, amikor kevés a tévé előtt ülő - ezek a tévétársaságok inkább az esti főműsoridőbe teszik nézővonzó műsoraikat.
Teljes lakosságban sem áll rosszul a teleregény, az ismétléseket jó 200 ezren megnézik naponta, de volt olyan nap, november 5-e, amikor közel 300 ezren figyelték, kap-e fuvart Taki bácsi. Ezekkel a számokkal a Viasat3 és a Monk egyáltalán nem tud versenyre kelni, de az RTL Klubra is csak az Asztro Show sötétje után süt rá a nap, amint elkezdődik a Fél kettő című magazinműsor.
A pedagógusfizetés, a gázár mindig téma
Csűrös Karola, a teleregény Etusa szerint nagyon jó visszanézni a sokadik ismétlést is. "Persze, hogy jó érzés, húsz évvel fiatalabb vagyok, és már az akkori szülők gyerekeinek gyerekei is nézik a sorozatot. Elsősorban persze nosztalgiából követik, de ugyanakkor kórképet is ad az 1987 és 1999 közti időszakról, politikától mentesen mutatja be, hogyan éltek akkor nagyon sokan. Épp a napokban jegyeztük meg, hogy érdekes, hogy akkor is állandó téma, probléma volt a pedagógusfizetés, a gázár" - mesélte az [origo] megkeresésére.

A Madách Színház egy darabjában
Kedvenc időszakot, évet nem tud kiemelni, neki mindegyik periódus nagyon szép, néhány kolléga elvesztése viszont fájó volt. Úgy látja, nem lógott ki senki abból a társaságból, és ennek bizonyítéka, hogy a komplett stáb máig tart karácsonyi összejöveteleket, minden évben. A bulit mindig megszervezi valaki, ilyenkor kibérelnek egy éttermet, ott jönnek össze újfent.
"Férjem, Horváth Ádám először Zenthe Ferencet, Komlós Jucit, Kulkát, Frajt Editet meg a többieket kereste meg, hamar meglett a tizenhárom alapember. Boldogan vállalták a munkát, megszerették a kitalált figurákat. Keramikus, taxis, mentőorvos szerepelt a teleregényben, mert ők a munkájuk során sok mindenkivel találkoznak: orvosok például sztorikat gyűjtöttek, hogy azokat dolgozzuk fel" - emlékezett a kezdetekre.
Legcudarabb forgatásként egy január 1-jei napot említ, amikor Sinkó Lászlóval volt hosszú jelenete a Gellért-hegyen. "Mínusz húszban kellett előadni a dialógust, megfagyott az arcunk, megdermedtünk, olyan hideg volt - de egy színész minden megold. Nagyon szép emlék is volt persze, imponált, hogy a hatvanadik születésnapomat beleírta a történetbe a férjem, így mindenki tudott róla, jóformán az egész országgal együtt ünnepeltem" - mesélte.
"Ha az Etus megy, akkor én is megyek"
Csűrös Karola szerint a széria társadalomformáló szerepe nem elhanyagolható, mert volt szó benne a tüdőszűrés fontosságáráról, és a visszajelzések szerint a levetített epizód után állítólag sokan választották a vizsgálatot. "Ha az Etus megy, akkor én is megyek, gondolhatták sokan. A csontritkulás korábban nem volt téma, akkor jött be Magyarországra, nem nagyon tudtak róla senki. Kérték, hogy írja bele a sztoriba a férjem, és egy országos mozgalom lett, azóta majdnem kötelező a szűrés. Ugyanígy a magas vérnyomás, az adott epizód után az egész ország elment megmérni" - vélte.
A színésznő, aki az évek alatt sem tanult meg kerámiákat készíteni, csak az alapvető fogásokat sajátította el, kapott már meghívót nemzetközi keramikusfesztivál ünnepélyes megnyitójára, az előadásokra. A lapra óvatosságból a Szikszay Etus és a Csűrös Karola neveket is ráírták, de külföldi útja miatt kihagyta az eseményt.
A Szomszédok feltámasztása már nyilvánvalóan képtelenség, de az Életképek visszatérésében még reménykednek néhányan: "Az Életképek folytatásáról sajnos semmi hír. Mi készen állunk, de ebben a zűrzavaros helyzetben nem lehet tudni semmit."
Azt hiszik, ez egy valóságshow
Egy éve még sehol nem voltak, de mostanában napi hat órában láthatóak konstruált realityk a magyar tévécsatornákon, milliós nézettséggel. Bár a történetet a szerkesztők ...
Azt hiszik, ez egy valóságshow
Egy éve még sehol nem voltak, de mostanában napi hat órában láthatóak konstruált realityk a magyar tévécsatornákon, milliós nézettséggel. Bár a történetet a szerkesztők ...
Azt hiszik, ez egy valóságshow
Egy éve még sehol nem voltak, de mostanában napi hat órában láthatóak konstruált realityk a magyar tévécsatornákon, milliós nézettséggel. Bár a történetet a szerkesztők ...
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Rögtön tudjuk, ki a gyilkos - Így készül a Mentalista szinkronja
Ruttkay Laura és Lux Ádám régóta ismerik egymást és jó barátságban vannak, ez is segíti őket a Mentalista magyar szinkronjának megalkotásakor: ebbe az is belefér, hogy a ...
Simon Zsolt: Műfajteremtő sorozattal készül a TV2
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a második legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta a TV2 vezérigazgatóját. Az [origo] erről a ...
Félmeztelenül fotózták Nádai Anikót
Az Éjjel-nappal Budapest szereplője nem először állt Nánási Pál kamerája elé, ezúttal azonban bikinis képek mellett merészebbek is készültek, igaz, ezeken Nádai ...
Erdélyi Timea: Egy este egy lehetőséged van
Erdélyi Timea a harmadik évadtól kezdve kriminálpszichológust alakít a Hacktion című akciósorozatban. Már az első szezonban ajánlottak neki szerepet, de azt akkor még ...
Mocorog az M1, halovány a Viasat3
Sokba kerül ugyan, de remek nézettséget hoz az M1-nek a Forma-1, a legutóbbi futamot 1 millió 108 ezer magyar tévéző látta (arról nincs adat, hányan aludtak alatta). A ...
Szajhák, robotok, emberrablók - új tévésorozatok jönnek
Hivatalosan majd csak a napokban jelentik be őszi új sorozataikat a nagyobb amerikai csatornák, de egyik-másik már előállt pár szériával, kiszivárogtak hírek elfogadott ...
Őket ki engedte a tévéképernyőre?
A Viasat3 új vetélkedője, az Észbontók direkt kevésbé olvasott - vagy ügyesen színészkedő - játékosokkal dolgozik, a Maradj talpon!-ban is kapunk fura válaszokat, de más ...
Puzsér most Friderikusznak szólt be párat
Puzsér szerint aki kínos tévéműsor közben feszeng, az valójában "összefriderikuszozódik", illetve szóvá tette, hogy gyerekkorát beárnyékolta a showman szelleme. Az ...
A frászt hozták egy francia kisváros lakóira
Mit tennénk, ha egy tragikus balesetben elhunyt közeli rokonunk, évekkel az után, hogy eltemettük, visszatérne, és - mindenféle zombiszag, hörgés és darabos mozdulat ...
Ezzel vágott vissza Kiss Ádám Puzsérnak
Mint korábban megírtuk, a Facebookon támadta Puzsér Róbert előbb a Showder Klub-ot, a komplett magyar stand-upot, ez ezen belül főképp Kiss Ádámot, amire reagált Kovács ...
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Valamit piszkosul akar
Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.