Öt civil váltja a VV-villában a celebeket - lesz páros is

Vágólapra másolva!
November 24-én költözik be a Való Világ 4 első öt lakója a villába. Előbb három, egymást nem ismerő szereplőt szavazhat be a tévéző, 24-én pedig párosok kapnak esélyt a szereplésre.
Vágólapra másolva!

November 20-án, az X-Faktor után celebekkel népesíti be a VV-villát az RTL Klub, ekkor költöznek be Tóth Gabi, Voksán Virág, a Gáspár-házaspár, Benkő Dániel és a mulatós zene kedvelői számára nem ismeretlen Laci betyár. Az első beszavazóshow is lezajlik szombaton, késő este, majd 22-én és 23-án is szavazhatnak a tévézők, hogy eldöntsék, az adott nap triói közül kit látnának a műsorban.

Az igazi VV4 tehát november 24-én indul, ekkor már lesz összefoglaló is 19.05-től (amelyben Győzike és társai előző napja lesz képernyőn), illetve 21.20-tól is lesz Való Világ-műsor, bő egy órában: ezen az estén párok közt szelektálhatnak a tévézők, így lesz meg az öt játékos, akik elsőre beköltöznek.

Forrás: [origo]

Képünk a VV4 castingján készült, több fotót itt talál.

Nézze meg tévés blogunkat itt!