Lakatos Yvette is kiesett a Megasztárból

Vágólapra másolva!
Öten maradtak már csak a Tv2 tehetségkutatójában, miután a duettek estéjén Lakatos Yvette távozott.
Vágólapra másolva!

A Megasztár november 19-i adásában duetteket adtak elő a még versenyben maradt énekesek: előbb ismert, hazai előadókkal (Bereczki Zoltán, Ganxsta Zolee, Dér Heni) léptek színpadra, majd egymással énekeltek párban. A szavazatszám maximalizálása érdekében a Tv2 jóformán percenként mutatta az állást, sms-küldésre ösztökélve a lemaradók híveit.

Az este mindössze egy magyar dalt hozott, amit Presser Gábor méltatlankodva szóvá is tett: a show legvégén Lakatos Yvette és Giorgo maradtak a zsűri előtt, mint a két, legkevesebb rajongói voksot gyűjtött előadó.

Forrás: tv2

A zsűri Giorgio maradása mellett szavazott, így Lakatos Yvette esett ki - vele készült korábbi interjúnkat itt olvashatja. Képünk egy korábbi klubkoncerten készült, erről további fotókat itt talál.