Egyszeri színdarab készült az x-faktoros Király L. Norbertről

Vágólapra másolva!
Király L. Norbert a Déja vu - Életjáték című produkcióban volt vendég, ahol színházi eszközökkel adták vissza élete főbb eseményeit.
Vágólapra másolva!

A több tévéműsorból ismert Lévai Balázs (Bestseller, Dob + basszus, A Nagy Könyv) viszi a New Orleans Music Clubban a Déja vu - Életjáték című produkciót, melyben minden alkalommal egy-egy ismert emberrel beszélget, az interjú során előjövő sztorikra pedig a jelenlévő színészek improvizálnak.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

Legutóbb, november 22-én az X-Faktor-ban látott versenyző, Király L. Norbert volt a produkció vendége, így az ő életének eseményeit jelenítették meg a színészek: Fullajtár Andrea, Nagy Ervin, Stefanovics Angéla, Gubás Gabi, Keresztes Tamás, Kraszkó Zita, Elek Ferenc és Anger Zsolt. Az énekes leginkább balhés középiskolai éveiről - füstbombák gyártásáról, hat hónap fegyelmiről - mesélt a nézőknek.

Norbival együtt a produkció vendége volt aznap Ungár Anikó is, előző alkalommal pedig Keleti Andrea és Geszti Péter élete szolgált alapanyagként a rögtönzött színielőadáshoz.