"Huszonegy évesen ez egy nagyon jó lehetőség" - a VV4 új arcai

Mádai Vivien
Vágólapra másolva!
A Cool tévén november 29-én indultak a ValóVilág-ot támogató produkciók, a BeleValóVilág című interaktív show és a NekedValó című délutáni beszélgetős műsor. Amíg előbbit a tévénézők által ismert Valkó Eszter és Győzike vezetik, addig utóbbihoz viszonylag új arcokat választott a csatorna: Istenes Bencét és Mádai Vivient kérdeztük az új szerepről.
Vágólapra másolva!

A ValóVilág mellett - a korábbi szériákhoz hasonlóan - elindult a BeleValóVilág, melyben késő esténként Valkó Eszter és Győzike beszélget a betelefonáló nézőkkel. Új kísérőműsorként láthatjuk továbbá a NekedValó című délutáni talkshow-t, melyben a napi történéseket beszélik meg a kiesett villalakók, illetve a bent lévők családtagjai, barátai. A műsort a VIVA egykori arca, Istenes Bence és a közönség számára eddig ismeretlen Mádai Vivien vezetik.

"Egy többfordulós casting alapján döntöttünk Bence és Vivien mellett. Bence már bizonyította rátermettségét az elmúlt években a zenecsatornán, nagy gyakorlata van élő műsorok vezetésében, és stílusa is jól illik a NekedValó délutáni talkshow koncepciójához. Vivien személyében szerettünk volna egy olyan fiatal főiskolásnak lehetőséget adni, aki ilyen irányú tanulmányokat folytat" - hangzik a Cool Tv hivatalos indoklása. Az [origo] a két műsorvezetőt is megkereste, hogy beszéljenek arról, miként viszonyulnak az új szerephez.

"Egy ideje már terveztem, hogy eljövök a VIVA-tól, szerettem volna kicsit előrébb lépni. A Cool Tv épp jókor keresett meg, szeptemberben szóltak, hogy lenne egy műsorvezetői casting, amin aztán ki is választottak a NekedValó vezetésére. Közben a VIVA-nál lejárt a szerződésem, amit az ottani főnökeim sem akartak meghosszabbítani, így könnyen meg tudtunk egyezni" - mondja Istenes Bence.

A műsorvezető célja volt, hogy bekerüljön egy nagyobb kereskedelmi csatornához, rendszeresen jár beszédtanárhoz, visszanézi, elemzi szerepléseit. Abban, hogy műsorvezetői stílusa fejlődjön, sokat segít neki édesapja, Istenes László - őt reggeli műsorokból, roadshow-kból, legújabban pedig a Luxor-ból ismerheti a közönség. A ValóVilág-ot nem nézte korábban: akkoriban Németországban élt, és az ottani valóságshow-knak volt nagy rajongója. "A NekedValó-hoz szerencsére nem szükséges a korábbi szériák ismerete. Nyilván jó lenne visszautalgatni, de ha lesz olyan szituáció, ami hasonlít egy korábbira, akkor azt adás előtt úgyis átbeszéljük" - mondja.

A kezdő ötös mezőnyből három ember fogta meg igazán: a vagány, odamondogatós Olivér; Alekosz, aki "nagyon nagy forma, ahogyan fogalmaz, az elképesztően vicces"; és "egy nagyon-nagyon cuki csaj", a naivák közül bekerült Zsófi. "Várom, hogy végre beköltözzön mindenki, akkor fognak csak igazán beindulni a dolgok: biztosan érdekes lesz megfigyelni, ahogyan a barátságok, esetleg szerelmek kialakulnak" - teszi hozzá.

Forrás: cooltv.sajtoklub.tv/Bársony Bence

A másik műsorvezető, Mádai Vivien még teljesen ismeretlen a tévénézők számára, miután ez az első képernyős munkája: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanul televíziós műsorkészítést, osztálytársai közül a NekedValó castingjára egyedül ő jelentkezett. A műsort a fiúval felváltva fogja vezetni, egy héten két vagy három napot visz, az előzetes beosztás alapján.

"Huszonegy évesen ez egy nagyon jó lehetőség, hiszen így már most kezdem látni, milyen ez a pálya, nem csak a diploma megszerzése után. Szeretnék kipróbálni többféle dolgot, nulla tapasztalattal nehéz arról bármit mondani, hogy milyen irányba szeretnék továbbmenni" - tűnődött. A későbbiekben szívesen vezetne valamilyen magazinműsort, akár komoly, akár bulvár témában, de a valóságshow műfaja sem áll tőle távol: az előző szériáknak nagy rajongója volt, most pedig a villába kerülő szépfiú és anyukák kedvence kiválasztását várja leginkább.