Trükkös telefonálók miatt borul a Való Világ menetrendje

Vágólapra másolva!
Noha Jerzy kikapott a december 6-i beszavazóshow-n, mégis beköltözhet a Való Világ villájába, mivel az RTL Klub szerint sokkal több számról érkezett rá voks. A csatorna közlése szerint a hétfőn őt legyőző játékos bejutására néhány készülékről feltűnően sok szavazatot küldtek.
Vágólapra másolva!

A VV4 honlapján lévő szöveg szerint a december 6-i beszavazóshow alatt a szavazatok összesítésekor, a sorrend felállításakor feltűnt a stábnak, hogy az egyik jelöltre tömegesen érkeztek szavazatok néhány telefonszámról (minden adás közben a beérkező szavazatoknál az egyedi hívószámokat is listázza a rendszer). Így nem csak az látszik, hogy ki hány szavazatott kapott, hanem az is, hogy az adott jelöltre hány néző szavazott.

Az RTL közlése szerint Jerzy több mint kétszer annyi nézőt állított maga mellé, mint a nyertes Gombi, rá azonban összességében több szavazat érkezett. A műsor szabályainak és a leadott voksoknak megfelelően utóbbi költözött be a villába.

Hasonló eset a realityben még nem fordult elő, ezért a szegény családból jött Jerzy hátterét is figyelembe véve a csatorna úgy döntött, hogy a nézői többség akaratának engedve esélyt ad a fiatal táncosnak. Azért is érezte ezt fontosnak a produkció, mert a VV4-ben a sztorit a nézők írják és így érvényesül leginkább a nézők többségének akarata - olvasható a honlapon.

A döntés értelmében Jerzy december 7-én este beköltözik a villába, így a Való Világ-ban 14 helyett 15 játékos kapja meg az esélyt arra, hogy megnyerje a fődíjat. A szabályok rá ugyanúgy érvényesek lesznek, mint a többi lakóra.

A fiú beküldésével konfliktusok is várhatóak, mivel az élő műsorban, december 7-én kifejtette, hogy az őt legyőző Gombi arrogáns, ellenszenves, nem is fogja köszönteni: tudomása szerint rá két telefonszámról özönlöttek a támogató hívások, sms-ek, amit nem tart korrektnek.

Friss ajánlat: nyilatkozik a VV4 producere