Képernyőre kerülnek D. Tóth Kriszta meséi

D. Tóth Kriszta
Vágólapra másolva!
D. Tóth Kriszta Lolamesék című írásaiból készült a rajzfilmsorozat, melyet december 18-tól ad a Magyar Televízió.
Vágólapra másolva!

December 18-tól adja az m1 a négyrészes Lolamesék-et, amelynek középpontjában a négyéves Lola áll, az ő szemszögéből ismerhetjük meg a világot. A rajzfilmsorozat forgatókönyvét a korábban híradósként ismert D. Tóth Kriszta írta, és ő adja a mama hangját is; a rajzoló Faltisz Alexandra volt, aki számos klasszikus gyerekkönyvet, Kormos István, Krúdy és Móricz műveit illusztrálta már.

Forrás: MTV

D. Tóth Kriszta kislánya születése után, 2006-ban kezdte el publikálni a Lolával az élet című rovatot a Nők Lapjában. Az itt megjelent cikkekből két évvel később készült el az azonos című könyv, 2009-ben pedig a Lolamesék első kötete is napvilágot látott - ebből és a további történetekből született meg a rajzfilmsorozat.