Két Szíj Melindát látnak vetélytársai

Vágólapra másolva!
A Megasztárban már csak hárman vannak, Szíj Melinda pedig esélyes a végső győzelemre, de riválisai szerint az asszony egészen másképp viselkedik, ha kamerát lát, és másképp, ha magukra maradnak. Az [origo] olvasói is szavazhattak, körükben Kökény Attila valamivel népszerűbb.
Vágólapra másolva!

Tolvai Renáta nem érti, miért ennyire szimpatikus az embereknek, ha valaki ilyen negatív. "Mi lesz, ha megnyeri? Ott tűzijáték lesz, meg minden, akkor majd nem örül neki? Nincs egy pozitív gondolata sem" - mondta róla a Blikknek, hozzátéve, hogy Melinda egészen más, ha nincsenek kamerák, mert akkor laza, viccelődik, nem olyan elesett.

Kökény Attila is versenyben van még, ő úgy látja, hogy Szíj Melinda nem fog tudni élni a győzelem adta lehetőségekkel. "Én azt látom rajta, hogy gyenge. Egy negyvenes nőnek ez az utolsó esélye, de hogy vele mi lesz, azt nem tudom. Amikor ennek vége, még hatalmas munka vár az emberre, helyt kell állni százezer helyen, akkor is, ha fáradt, vagy ha beteg. Melindának most a családjára kellene gondolnia, hiszen ha ő ezt kihasználja, és jól éli meg, akkor nekik segít vele" - nyilatkozta a lapnak.

tv2

Az [origo] szavazásán napokig Szíj Melinda vezetett, mint a legjobb hangú, még versenyben lévő megasztáros előadó, ám a szombati adás után fordult a kocka. 13 858 voks érkezett: 33,3 százalék vélte úgy, hogy Kökény Attila a legjobb, 30,4 százaléknál Szíj Melinda a favorit. A tévérovat látogatóinál Tolvai Renáta 23,9, Kállay-Saunders András pedig 12,4 százalékot szerezett.