2010: Eredeti ötletek a tévésorozatoknál

Vágólapra másolva!
A tévézésben sem lehet biztosra menni, nem lehet előre megmondani, hogy a közönség arra reagál-e jobban, amihez hasonló egyébként is bejön neki - mondjuk egy újabb, Helyszínelők-klón -, vagy pedig olyan szériára, mely gyökeresen elüt az általa eddig látottaktól. Idén nem egy olyan sorozat volt a tévében, ami valamilyen szempontból újdonságot jelentett a sok, már bejáratott darab között: a siker azonban természetesen nem adatott meg mindegyiknek.
Vágólapra másolva!

The Whole Truth

A mindig nyertesnek hitt Jerry Bruckheimer olykor mellélő, s idén nem kevesebb, mint hat sorozata szűnik vagy bukott meg. Ezek egyike az ABC csatorna The Whole Truth című jogi drámája, mely úgy tűnik, hogy ismét csak az újszerű koncepció szintjén érdekelte a nézőket, a megvalósítás már nem volt olyan, hogy maradásra késztesse őket.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A széria főszereplője egy ügyész (és csapata), valamint egy ügyvéd (és csapata), az epizódokban ők néznek egymással szembe, a néző pedig a munkájukon keresztül ismerkedik meg az éppen aktuális esettel. S teszi mindezt úgy, hogy előbb a vád, majd pedig a védelem szemszögéből látja az eseményeket, a nyomozást, a tárgyalásra való felkészülést. Ez az ide-odaváltó nézőpont, egészen a tényleges tárgyalás kezdetéig tart, ahol is eldönthetjük, hogy melyik oldal munkája volt számunkra meggyőzőbb.

------------------------------------

The Great Food Truck Race

Számtalan ételkészítő, szakácsos valóságshow látható a különböző csatornákon, mint ahogy a sorversenyes és utazós realityk sem szokatlanok. Azonban a Food Network idei újonca, a The Great Food Truck Race egy kifejezetten érdekes koncepcióval ismertette meg a nézőket.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A műsorban ételt áruló lakóautók küzdenek egymással úgy, hogy hétről-hétre más városba vonulnak, hogy ott próbálják ki, mennyire népszerű a kínált portékájuk. Közben apró csapatfeladatok során a legjobb parkolóhelyért küzdenek, illetve saját maguk vásárolnak be az ételek elkészítéséhez szükséges hozzávalókból, hogy a helyiek ízlésvilágát eltalálva a legtöbb pénzt gyűjtsék össze az utcai árusítás során.

------------------------------------

IRT: Deadliest Roads

Az év talán legérdekesebb valóságshow-ja is gépiesített volt, csak ételt áruló lakóautók helyett kamionok és egyéb monstrumok szerepeltek benne - no meg azok sofőrjei. A sofőrök régi ismerősök voltak, hiszen a Jégkamionosok, azaz az Ice Road Truckers-pár szereplője vállalta a megmérettetést, mely során bebizonyíthatták, hogy milyen fából faragták a jégtáblákon kamionozó teherfuvarozókat.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Az Ice Road Truckers spinoffjának számító IRT: Deadliest Roads című History-realitynek már a címe is beszédes, hiszen "halálos utakra" utal, s bizony a sofőröknek valóban kegyetlen útszakaszokat kell legyőzniük Ázsiában, közelebbről Indiában, a Himalája lankáinak ősrégi, elhanyagolt útjain. Az egyértelműen kiderült a sorozatból, hogy hiába gyakorol valaki az alaszkai jeges utakon, még így is érhetik meglepetések.

------------------------------------

Spartacus: Blood and Sand

Az itthon az HBO-n Spartacus: Vér és homok címen sugárzott sorozat 2010 egyik legzajosabb sikere volt - igaz, a széria premierje csak 600 ezer nézőt vonzott az USA-ban, és átlagban is csak egymillióan látták a további részeket. Azonban a kisebb tévécsatornáknál már ezek a számok is kiemelkedőek lehetnek, főleg, hogy a Spartacus nagyszabásúnak tűnő produkció volt, s a tulajdonos Starz csatorna már a premier előtt bejelentette igényét egy második szezonra (mely egyébként a főszereplő súlyos betegsége miatt csak nagy késéssel valósulhat meg.)

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Bár már korábban is láttunk történelmi sorozatokat, véres akciókat és fedetlen női melleket a képernyőn, a Spartacus ezeket úgy hozta össze, hogy egyrészt a történet sem hiányzott, másrészt pedig az egész sorozatot stúdióban forgatták, zöld háttér előtt - így a tömegeket, háttereket egytől-egyig számítógépes utómunka segítségével varázsolták a szereplők mögé, nagyjából a 300 című film szellemében. A kissé művi hatást szerencsére kompenzálták a hús-vér karakterek, a közönség pedig távirányítójával szavazott. Lucy Lawless-interjúnk itt olvasható.

------------------------------------

My Generation

Ugyancsak távirányítójával szavazott a közönség a My Generation esetében, melynek premierjét ugyan tízszer annyian látták, mint a Spartacus-ét, azonban ez nem felelt meg az amerikai ABC csatorna sztenderdjeinek, így két epizódot követően le is került a képernyőről.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Pedig a sorozat felütése érdekes volt, hiszen a My Generation egyrészt a jelenleg igen divatos dokumentarista eszközöket használta fel a forgatásra. A sorozat története szerint egy dokumentumfilmes stáb volt a főszereplő, ők forgattak (elvileg) a 2000-ben végzős diákokról, hogy tíz évvel később, 2010-ben ismét felkeressék filmjük szereplőit. A néző pedig a két végeredményt látta, illetve látta volna, hiszen egyrészt a 2000-es események is a szeme előtt zajlottak volna, másrészt pedig a másik szálon a jelen, azaz 2010 bonyodalmai kaptak volna helyet. Talán a két idősík már sok volt a tévézőknek.

Szekeres Viktor